Vámos Miklós író Facebook-oldalát, minden tartalmával, több mint hatvanezer követőjével megszüntette, törölte a Meta. Ami pedig még ennél is döbbenetesebb, az maga az indoklás – olvasom az Indexen.
Alább egy részlet a József Attila-díjas író nyílt leveléből:
Vámos Miklós a valamennyire közismert nevem, és a múlt hét közepén ebédidőben egyszer csak nem tudtam belépni a Facebook – újabban Meta – felületén lévő írói profilomba. Az pedig fontos a számomra, ott szoktam jelezni, ha új könyvem jelenik meg, ha író-olvasó találkozóm lesz, ha elvesztek egy példányt ajándékul a megtalálónak.
Ugyane cég Messenger nevű alkalmazásával tartom a kapcsolatot a barátaimmal, az ismerőseimmel, sőt, a családtagjaimmal is. Hallottam már ilyesmiről, hogy valakit letiltottak, olyanról is, hogy megszüntették a fiókját, de végtelen naivitásomban azt képzeltem, valami ilyesmi nem történhet. Elvégre betartom a szabályokat, semmi illegálisat vagy erkölcstelent nem teszek. Amikor megpróbáltam bejelentkezni újra, amihez új jelszót kért tőlem a mesterséges unintelligencia vagy egy szoftver, az utasításainak megfelelően cselekedtem. Ekkor kaptam az abszurd üzenetet, amitől megállt az eszem:
„Kedves Vámos, a Facebook-fiókod fel van függesztve. Ennek oka, hogy a fiókod vagy annak tevékenysége nem felel meg a közösségi alapelveinknek a gyermek szexuális kihasználása tekintetében. Ha úgy gondolod, hogy tévesen függesztettük fel a fiókodat, 180 napig ellenvetéssel tudsz élni a döntésünkkel szemben.”
Ezt a három mondatot négyszer kellett elolvasnom, hogy fölfogjam. Ugyan melyik posztom utal a gyermek szexuális kihasználására? Viccelnek velem? Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy semelyik. Sajnos, nem ajánlhatom, hogy ellenőrizze az olvasó, mert megszűnt a profilom, az összes kitett szöveggel, fényképpel, és a hatvankétezer plusz követővel együtt. Lehetséges, hogy meghackelték az oldalam, s az az ember vagy robot tett ki valamit? Én sose láttam. Nem csupán az a téboly, hogy ilyesmivel vádolnak engem, hanem az is, hogy hiába írják: ellenvethetek, valójában nem.
Megtettem. Újabb jelszócserére szólítottak föl, majd hosszadalmas azonosítási procedúra után megkaptam az eredeti üzenetet. Azzal, hogy kizárólag országom bíróságánál tiltakozhatom. Ennek ellenére minden olyan helyen és fórumon, ahol a net szerint a FB-Meta központjának lehet üzenni, megpróbáltam. Annyira nem méltattak válaszra, hogy azt se tudhatom, eljutottak-e a soraim bárhová. Tulajdonképpen semmiféle nyilvános e-mail címet vagy telefonszámot nem találtam, nincs help desk vagy más panaszfórum. A nagyhatalmú tech-császárság áthatolhatatlan kínai (angol?) fallal vette magát körül. Mintha egy láthatatlan erőhatalomról pattanna vissza bárki, aki reklamálni vagy akár csak kérni szeretne. Borzasztó érzés, tehetetlenség a köbön.
Utoljára a szocializmusban vívtam ilyen szélmalomharcot. Például amikor rendőrhatósági figyelmeztetést kaptam, politikai okból, útlevelet viszont emiatt sokáig nem. Még szörnyűbb, hogy ennyire árvává váltam e nyilvános platform híján. Ez jelzi, mennyire a hatalmába kerülhettem, anélkül, hogy észrevettem volna. Ahogyan talán ti is, akik bús soraimat olvassátok. Nem tudom, mit kellene tennem.
Első ötletem az volt, hogy talán ez a jó pillanat, hogy próbáljak a Facebook nélkül élni, boldogulni, dolgozni…
A levél további részeiből kiderül, hogy Vámos Miklós meg fogja próbálni a bírósági utat, akármilyen reménytelennek tűnik is. Ehhez a magam részéről nagyon drukkolok neki, hiszen én is órákig tudnék mesélni a Metával szembeni szélmalomharc fejezeteiről. Jómagam azonban – és ki vagyok én egy József Attila-díjas íróhoz képest? – továbbra is megpróbálok Facebook nélkül élni. Én az olvasóim támogatásában bízom, és abban, hogy megértik, egyedül rajtuk múlik, hogy a jövőben lesz-e Osmosis. Ha egy folytatásos online regény képes az olvasói révén fenntartani magát, akkor van létjogosultsága, ha meg nem képes, akkor nincs.
(Borítókép: Vámos Miklós 2016. november 7-én. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)
