A kormányzó hivatalában újabb közjáték fokozta a hangulatot. Az ajtónálló jelentette, hogy még a mai napon is érkezett egy személy, aki mindenáron az olimpiára akar jelentkezni, ráadásul ezt az aula különleges kapujánál tette meg. Dariosz persze intett, hogy bocsássák rögtön a színe elé a delikvenst.
Hamarosan egy sötét hajú, feltűnően jóképű fiatalember mögött csukódott be az ajtó. A jövevény először is bemutatkozott, és spanyol nyelven köszöntötte a jelenlévőket, aztán látva, hogy ezzel nem sokra megy, megérdeklődte, hogy beszél-e itt valaki angolul.
– Mindannyian – felelte mosolyogva Dariosz, miközben odasietett a vendégéhez: – Légy üdvözölve a körünkben, Esteban! Én volnék ennek a szigetnek a kormányzója. Jómagam is a Földről származom, ahogy ebben a helyiségben mindenki – mutatott körbe a társaságon.
Rőtvár hajdani főszakácsa alaposan végigmustrálta az asztal körül ülők fizimiskáját, és jól látszott rajta, hogy egyelőre keményen viaskodik az érzelmeivel. Végül alulmaradt ebben a csatában, és elkezdtek potyogni a könnyei. Ám ezt valószínűleg szégyellte, mert abban a pillanatban, amikor Dariosz hozott neki egy széket, leroskadt rá, és az asztalra borult, így rejtve el az arcát a kíváncsi tekintetek elől.
Ekkor már Attila és Mario is felálltak a helyükről, és odasiettek a jövevényhez, utána pedig felváltva lapogatták a hátát.
– Tudom, hogy mit érzel, testvér – szólt csöndesen az olasz fiú. – Magam sem bírtam ki könnyek nélkül, amikor egy évnyi hányattatás után végre találkozhattam az első földi emberrel, és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül Evilágon.
Kisvártatva Attila nemes baritonja is fölzengett, nem nélkülözve a tőle már megszokott pátoszt:
– Nincs semmi szégyellnivaló azon, hogy elragadtak az érzelmeid, efelől nyugodt lehetsz. Ha másoknak nem is, hát nekem igazán elhiheted, én ugyanis hajdanán, egy Föld nevű bolygón drámai színész voltam, nem is a legrosszabbak közül való. Amit most átélsz, az egy olyan katartikus élmény, amelynek természetszerű velejárója a könnyes kifakadás. Remélem, ez a megkönnyebbülés jele nálad, mert biztosíthatlak, hogy most már jó kezekben vagy, barátom.
Esteban végre fölemelte az arcát, ám egyelőre még csak zavart mentegetőzésre futotta az erejéből:
– Bocsássatok meg, de tényleg nem egyszerű érzelmi hullámvasút, amit az elmúlt hetekben bejártam… Hetekben…? Látjátok, ahogy idecsöppentem közétek, mindjárt vissza is zökkentem a földi időszámításba. Fenébe ezekkel a hülye kvintákkal!
Az elkövetkezőkben a spanyol elég hamar összekapta magát, és szép sorban elmesélt magáról mindent, amit fontosnak tartott megemlíteni, a rőtvári főszakácskodástól kezdve a gályarabságig bezárólag. Amikor ehhez a ponthoz ért, nem mulasztotta el megragadni a mellette ülő Guzel kezét:
– Soha nem fogom elfelejteni, amit értünk tettél annak az elátkozott hajónak a gyomrában. Neked köszönhetjük a szabadságunkat. Én már kezdtem beletörődni, hogy a nyomorult életem ott fog véget érni az evezők mellett, amikor előálltál, és mindannyiunknak visszaadtad a reményt.
– Szóra sem érdemes – jegyezte meg szerényen Guzel, mélyen a spanyol férfi szemébe nézve.
Mi tagadás, Szubotájt kissé bosszantotta, hogy az Osmosis szigetén fellelhető összes ridezit begyűjtésétől ilyen meredeken elkanyarodott a beszélgetés témája, hiszen az a lehetőség, hogy öt évnyi kihagyás után végre újra repülhet, mindennél jobban izgatta a fantáziáját. Ettől függetlenül persze nagyon is együtt érzett frissen felbukkant spanyol embertársával, és őszinte kíváncsiságból fakadóan kérdezett rá:
– Mondd csak, végül is miért érezted úgy, hogy Rőtvárban nagyon forró lett a lábad alatt a talaj? Mert úgy vettem ki a szavaidból, hogy az olimpia híre csak a végső lökést adta meg, de már azt megelőzően is tervezted, hogy megszöksz.
Esteban más esetekben talán köntörfalazott volna, de momentán annyira az események hatása alatt állt, oly mértékben ragadta magával ez a semmivel össze nem hasonlítható hangulat, amikor is végre találkozhatott földi embertársaival, hogy úgy érezte, itt és most csakis az őszinteségnek van helye:
– Mert dugtam Kalrund feleségét – vágta rá gondolkodás nélkül, aztán hozzátette: – No meg a lányát is.
Szó, ami szó, néhány pillanatra megfagyott a levegő a helyiségben. Utána viszont kiderült, hogy a jelenlévő szereplők merőben különböző nézőpontokból vették górcső alá eme kijelentést.
– Már úgy érted, hogy kettejüket együtt? – érdeklődött Mario, ez a húszéves fiatalember, akinek a 21. század elején az internetes pornó jelentette a szexuális felvilágosítást.
– Ezt nevezem én drámai végszónak! – csettintett elismerően Attila. – Egy modern színdarab esetében ilyenkor még a függönyt is leeresztenék.
Dariosz alig tudott elnyomni egy félmosolyt, miközben kifejtette:
– Amikor az imént magadról meséltél, én is meg akartam kérdezni, hogy miért nem érezted jól magad Rőtvárban a fejedelem kiváltságos embereként, de most már belátom, hogy ideje volt nyúlcipőt húzni. Tudomásom szerint Kalrund ezeknél sokkal csekélyebb vétkekért is fejeztetett már le alattvalókat, néha nem is közrendűeket.
– Várjunk csak egy kicsit – emelte fel mutatóujját Szubotáj. – Ha nem csalnak az értesüléseim, amelyek anagur törzsfőként jutottak birtokomba, ennek a Kalrund nevezetű fejedelemnek van egy fia is. Netán vele is volt valamiféle ütközésed? Ha érted, mire gondolok…
A nagy összeismerkedés ezen kezdeti szakaszában Esteban még nem tudhatta, hogy a tatár pilóta teljesen aszexuális, így a kérdését Szubotáj a legcsekélyebb mértékben sem szánta provokatívnak. De ha tudja, akkor sem érdekelte volna, ugyanis a tatár szavairól eszébe jutott jövetelének egyik legfontosabb célja.
– Még csak soha hozzá sem értem Kalrund fiához, de most nem ez a lényeg! – harsogta izgatottan a spanyol. – A fejedelem ideküldte az ifjabb Kalrundot Osmosisba, hogy nevezzen be az olimpiára. A srácnak persze esélye sincs egyik számban sem, viszont nem is ez a célja, hanem hogy felgyújtsa az Arénát!
Ha az előbb megfagyott a levegő Esteban kijelentése után, hát ez most hatványozottan igaz volt. Dariosz, Mario és Szubotáj például csaknem eltátották a szájukat az információ hallatán, Attila viszont képes volt megszólalni, és irigységgel vegyes izgalommal jegyezte meg:
– Drága barátom, te annyi drámai végszót bírsz produkálni egészen rövid időközönként, hogy kezdek féltékeny lenni rád. De mondd csak, honnan származnak ezek az információid?
– Kihallgattam egy beszélgetést annak idején a rőtvári trónterem ajtajára tapadva – magyarázta Esteban. – Higgyetek nekem, komoly merénylet készül az olimpia ellen, mindjárt a megnyitó utáni estén, azaz ma éjszaka!
A három android kifejezéstelen arccal üldögélt a helyén, és talán az a közös megegyezéssel felérő adatáramlás futott végig az áramköreiken, hogy íme, most már minden fontos szereplő számára világos lehet, miszerint az éjszaka várható, összehangolt ellenséges gaztettek megakadályozásához minden információ rendelkezésre áll.
