Morgan természetesen csupán egy kis foltnyi fejbőrt részesített találmánya áldásos hatásában, a többi részen leginkább a teafűvel, a hajsamponnal és a púderrel bűvészkedett. A kezelés végén lemosta a koponya pucér részeit, s olyan módon libbentette ki a törölközőt kuncsaftja nyakából, akár egy profi borbély:
– No, ugye nem is volt olyan kényelmetlen, Mr. Al-tarabulsi? Egyelőre végeztünk, de szeretném tájékoztatni, hogy még két ilyen beavatkozásra van szükség, szigorúan szabályos időközönként…
– Mennyi az az intervallum? – érdeklődött az állatkereskedő, aki örömmel vette tudomásul, milyen kellemesen zsibong a fejbőre a masszírozás hatására, különösen egy ponton, a homlok fölött, középen.
– Negyed óra – tájékoztatta Bill. – Ez alatt meg is tárgyalhatjuk a dolog anyagi oldalát.
– Ilyen expressz hatású lenne a kezelés? – csodálkozott az arab. – Ezt nem mondják komolyan…
– Nemsokára a saját szemével fog meggyőződni róla, uram – vette át a szót Kowalski, majd céltudatos módon a pénzügyekre terelte a szót. – Tizenötezer dollárt kérünk most, tizenötezret pedig egy hónap múlva, amikorra az ön számára is minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy az eljárásunk tartósan, hogy úgy mondjam, egy életre megoldja a hajproblémáit.
– No de uraim, ennek az összegnek a töredékéért elvégeznek egy hajátültetést manapság – akadékoskodott a többszörös milliomos. – Nem is beszélve a szintetikus hajról, amivel szintén egyetlen délután folyamán képesek rendbe tenni az ember fejét…
Ezen elvitatkozgattak még egy darabig, s közben egymás szavába vágva győzködték Mr. Al-tarabulsit, hogy a saját haj semmivel nem pótolható, nem is beszélve arról, hogy ily módon nem csámcsoghatnak a témán az ország legnagyobb példányszámú bulvárlapjai. Az arab üzletember mindezt nem vonta kétségbe, sőt, azt is elismerte, hogy ez a kezelés megfizethetetlen, ezzel egy időben viszont igyekezett az árat tízezerre lealkudni.
Végül is akkor hajolt meg érveik előtt teljesen, amikor elétettek egy tükröt, amelyben tisztán kivehető volt, hogy a homloka fölött egy parányi folton apró, fekete pontok sokasága jelent meg. A hirtelen felvillanyozódott páciens azonnal abbahagyta az alkudozást, és a gyógymasszírozás folytatását sürgette, s egyúttal arról érdeklődött izgatottan, hogy miért csak egy huszonötcentes méretének megfelelő területen mutatkozik a csodálatos hatás.
– Mert még nem tetszett aláírni a csekket… – magyarázta komoran Smily, de Kowalski oldalba bökte:
– Dugulj el, Johnny, majd én beszélek – sziszegte üzlettársa felé, majd az arabhoz fordult:
– Ne haragudjon, Mr. Al-tarabulsi, a késdobálónk kissé célratörő, bár ez szakmáját tekintve, azt hiszem, méltányolható – mentegetőzött kissé zavartan, aztán a kitervelt stratégiának megfelelően kezdte fejtegetni a részleteket:
– A kezelés következménye először a homlok fölötti részen válik láthatóvá, és így haladunk fokozatosan a tarkó irányába, természetesen annak függvényében, hogy ön hogyan viszonyul az ügylethez. Volt például egy olajvállalkozónk, aki mindjárt az elején meggondolta a dolgot – mesélte hamiskás mosollyal –, sajnálta tőlünk azt a néhány rongyos dollárt. Szegény még ma is kénytelen naponta ötször a borotvapengéhez folyamodni, mivel nem akarja, hogy idétlen kis pompom burjánozzék a homloka fölött.
– Értem a célzást, uraim – hunyorított Al-tarabulsi, s közben bizalma jeléül elővette a csekkfüzetét, de egyelőre nem nyúlt a töltőtolla után. – Mindazonáltal kijelentem önöknek, hogy csupán a harmadik beavatkozás után vagyok hajlandó fizetni, és csakis akkor, ha majd a fejbőröm egész területén előbukkannak a serkenő hajszálak. Nem kell aggódniuk – tette hozzá fölényesen –, számomra ez az összeg nem jelent különösebb megrázkódtatást… Most azonban igyekezzünk, mert rögtön itt a második bedörzsölés ideje!
A teljesen ártatlan feltaláló nyomban hozzá is kezdett szöszmötölni a kellékeivel. Ezúttal már jelentősebb sávot kent be a csodálatos kutyasamponnal, de még mindig nem vette kezelésbe a teljes fejbőrt, biztos ami biztos alapon.
Nyomban a vizes borogatás után valami elintéznivalója akadt vendéglátójuknak, ezért egy időre magukra hagyta őket, de megígérte, hogy a negyed óra leteltével feltétlenül visszatér.
– Remélem, nem egy másik vándorkomédiás társulat! – jegyezte meg vihogva Morgan, aki a gyógykezelés során észrevétlenül magához vett némi whiskyt, kedélyjavítási célzattal.
– Ne aggódj, Bill – vigasztalta Smily, – ha azok is, náluk biztosan nincs semmiféle hajnövesztő, tehát nem jelentenek konkurenciát – bizonygatta teljes átéléssel.
– Dugulj eeel, Johnny, naggyon kéérlek! – próbálta Morgan Kowalski hanglejtését utánozni, de ez kevéssé sikerült, tekintettel arra, hogy oly mértékben rázta a testét a röhögés, hogy kénytelen volt lerogyni az egyik üres bőrfotelbe. Ekkor még nem sejtette, hogy néhány perc múlva milyen hirtelen fagy majd az arcára a mosoly…
A hangulatromboló esemény azzal vette kezdetét, hogy a kis lengyel felemelte a telefonkagylót, mert feltett szándéka volt, hogy kötelességtudó ügyvezetőhöz méltóan érdeklődni fog ügyeletes beosztottjánál a cég elmúlt két napi dolgairól. Az arckifejezéséből a tétlen szemlélők először azt olvashatták le, hogy a hamis kutyasamponok terjesztése és a lusta, beteg, ronda korcsok törzskönyvezett fajkutyaként történő eladása bizonyára zökkenőmentesen folyik, néhány másodperccel később viszont Kowalski arca valószínűtlenül megnyúlt, és sötét barázdák jelentek meg a homlokán. Erre magyarázatként szolgált az a mondat, amit a beltag a telefonkagyló elejtése után tolmácsolt a többiek felé:
– Cézár szőrzete az utolsó szálig kihullott…
