Közeledett a karácsony, és bár a dioráma készítése megfelelő tempóban haladt, Almási Károly homlokát néha mégis gond felhőzte be. Az unokája is észrevette ezt, és rá is kérdezett az okára:
– Én úgy látom, hogy határidőre készen leszünk, de akkor miért nem örülsz neki, nagyapa? Mi a baj?
– Pénteken értesítést kaptam a makettes webáruházból, hogy sajnos mégsem tudják leszállítani a kis piros Wartburg autómodellt, mert kifogyott a készlet – mesélte a családfő. – És az idén már nem is fognak újat rendelni.
A kis Bence minden módon próbálta vigasztalni a nagypapáját, de egyik ötlete sem vált be, a családfő mindegyik hallatán csak a fejét ingatta:
– Másik autómodellel nem volna hiteles a dioráma. Hiszen nekünk nem Trabantunk, Zsigulink vagy Skodánk volt annak idején, hanem Wartburgunk, mégpedig meggypiros. Ha meg egyszerűen kihagynánk az autót a kompozícióból, akkor nagyon szegényes lenne. A terveink szerint épp a dioráma közepén állt volna a jármű, és nem is kis helyet foglalt volna el. Ha kihagyjuk, akkor bárki látni fogja már első pillantásra is, hogy onnan hiányzik valami.
Nem volt mit tenni, a kéttagú szakkör egyelőre abból dolgozott, ami a rendelkezésükre állt. Lefestették a makettház falát szép fehérre, felhelyezték rá a tetőt, annak a szélére pedig az ereszcsatornát. Összeragasztották a műanyagból préselt figurák darabjait, majd az eredetileg szürke alakokat is szépen kiszínezték. Elkészültek a drótból hajtogatott fácskák is, és darált szivacsból lombozat is került rájuk. Egyszóval lassan már minden a helyére került, egyedül a dioráma közepén árválkodott egy nagy üres terület, és ahogy Bence elnézte a kompozíciót, bizony igazat kellett adjon a nagypapájának, tényleg nagyon feltűnő volt a meggypiros Wartburg hiánya.
Vasárnap este a kisfiú kissé lehangolva ment haza a szüleivel, a kocsiban ülve is csak azon tudott töprengeni, honnan lehetne előkeríteni egy megfelelő autómodellt karácsonyig. És erre már csak öt nap áll rendelkezésre!
Otthon, vacsora után az apukája bement hozzá a gyerekszobába, és óvatosan megkérdezte:
– Úgy vettem észre, hogy nem vagy valami jó kedvedben. Mi ennek az oka? Valami baj történt?
– Nincs semmi baj – próbálta elhessegetni az édesapja gyanúját Bence, de Ákos nem tágított:
– Nem szóltál egy szót sem egész úton, és vacsora közben sem meséltél semmit, pedig máskor mindig rád kell szólni, hogy evés közben ne beszélj. Úgyhogy a válaszodat nehezen tudom elhinni. Szerintem okos dolog lenne, ha mégis elárulnád, mi a gond, hátha tudnék rajta segíteni.
A kis Bence nagyot sóhajtott, de aztán belátta, hogy fel kell fednie a titkot az apukája előtt, mert itt már csak ő segíthet. Elmesélte hát, hogy mire készülnek nagyapóval karácsonyra, és azt is, hogy mi a terv utolsó akadálya.
Ákos megnyugodott, hogy nincs semmi komoly baj, aztán invitálta a kisfiát, hogy üljenek együtt a számítógép elé, és nézzenek szét az interneten, hátha közösen találnak valamit.
Már lapozgattak egy ideje különböző apróhirdetések között, amikor a kis Bence egyszer csak nem akart hinni a szemének. Ott tündöklött előtte a monitoron a meggypiros Wartburg, ráadásul a megfelelő méretarányban! Az adatokból pedig az is kiderült, hogy egy nyíregyházi illetőségű bácsi árulja a portékát.
– Holnap kocsiba ülök, és személyesen megyek el az autómodellért – jelentette ki Ákos. – Túl rövid a határidő, az ilyesmit már nem bízhatjuk a postára.
A kis Bencének szinte könnybe lábadt a szeme, és úgy érezte, hogy mázsás súly hullik le a szívéről.
Amikor eljött a szenteste napja, már délután megérkeztek a nagyszülők házába. Bence szinte ledobálta magáról a kabátját és a csizmáját, aztán izgatottan bevonszolta a nagyapját a dolgozószobába, hogy még az ajándékok kibontása előtt átadjon neki valamit.
Amikor Almási Károly kinyitotta a dobozkát, jó darabig szólni sem tudott az álmélkodástól. Nagy sokára is csak annyit mondott:
– Nem emlékszem, hogy valaha is kaptam volna ennél szebb karácsonyi ajándékot.