Egy őszi estén Gergő a számítógép monitora előtt ült, és izgatottan keresgélt. Néha pedig még jegyzetelt is. Az éppen hazaérkező felesége is észrevette, hogy nagy munkában van, rá is kérdezett.
– Lehetséges nyaralási helyszíneket böngészek – újságolta Gergő.
Anna elmosolyodott, de csak annyit szólt:
– Nocsak.
Gergő oda sem nézett a nejére, de azért határozottan kijelentette:
– Az átkozott járvány miatt nem utaztunk sehova tavaly és idén nyáron sem. Ez jövőre nem ismétlődhet meg. Szükségünk van a pihenésre és a kikapcsolódásra. Talán jobban, mint korábban bármikor. Úgyhogy jövőre biztosan nyaralni fogunk!
– És te már most meg akarod szervezni? – csodálkozott Anna.
– Időben kell az ilyesmit elkezdeni, nem júniusban szeretnék kapkodni – magyarázta Gergő. – Kiválogatom a lehetséges helyszíneket, és aztán együtt eldöntjük, hogy hová utazzunk.
Most már leemelte a tekintetét a monitorról, de még mindig nem a feleségére nézett, hanem belebújt a jegyzeteibe:
– Vannak remek közeli helyszínek is. Itt van például a Zemplén. Csodálatos kis falvakkal van tele, az ember már a fotók láttán is kedvet kap a túrázáshoz.
– Nem vagyok benne biztos, hogy túrázással szeretném tölteni a jövő nyarat – fanyalgott Anna.
– Semmi probléma! – kiáltott fel a férje, és lapozott egyet a füzetében. – Mehetünk fürdőhelyre is, közelre és távolra egyaránt. Itt van mindjárt a Tisza–tó, aztán Bükfürdő, esetleg Hévíz…
– Hévíz? Nem is tudtam, hogy jövőre már nyugdíjasok leszünk…
– Miket beszélsz? Hát te azt hiszed, hogy Hévízre csak nyugdíjasok járnak? A gyógykúrák mozgásszervi, ízületi betegségek esetén kiválóak, tudtommal neked is jót tennének. Nem is beszélve arról, hogy az ivókúrák segítenek az emésztési panaszokon, ez is jól jönne neked.
– Majd hozatok magamnak gyógyvizet, palackban – mondta Anna, és Gergő még mindig nem vette észre az arcán bujkáló furcsa félmosolyt.
– Hiába hozatnál, azt írja a honlap, hogy a víz helyben fogyasztva igazán hatásos, az összetevői közül ugyanis a radon néhány nap alatt elillan a vízből, ezért sem érdemes palackozva árusítani – ismertette diadalmasan Gergő.
– Pech – jegyezte meg Anna.
Most már az Almási fiúnak is feltűnt, hogy a neje kicsit sem lelkes, rá is kérdezett:
– Miért vagy ilyen kedvetlen? Azt hittem, örülni fogsz, hogy együtt tervezzük meg a jövő nyarunkat.
– A jövő nyarunkat együtt terveztük meg, ehhez kétség sem férhet. Csakhogy nem fogunk nyaralni menni – közölte titokzatosan Anna.
– Ezt nem értem. Az a bajod, hogy belföldi úti célokat néztem ki? Szívesebben mennél inkább külföldre? Mondjuk a horvát tengerpartra?
– Nem vágyom a tengerpartra. De más vizes helyekre sem.
– Akkor menjünk az Alföldre?
– Szerintem ne menjünk sehová jövő nyáron.
– Ezt nem értem – vakargatta gondterhelten a fejét Gergő. – Nem akarsz a hegyekbe menni, nem akarsz az alföldre menni, nem akarsz vízpartra menni… Elárulnád, milyen típusú tájegység a favorit nálad? Mert én több fajtát nem igazán ismerek kis hazánkban.
– Szerintem jó lesz nekünk a jó öreg Mátraszederkény, nem kell nekünk sehová sem utazni.
– De hát…
– Biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem fog sehová sem utazni jövő nyáron.
– Hát, te aztán jól el tudod venni az ember kedvét…
– Azt gondolod? Szerintem ennek épp az ellenkezője igaz.
Gergő most már végképp értetlenül nézett a feleségére, aki nem bírta tovább a színjátékot, és kibökte:
– Szívem, az a hírem, hogy gyermekünk lesz.
