– Mindig is nagyra tartottad a bátyádat – mondta Anna olyan hangon, mintha ez valamiféle elítélendő hozzáállás volna, majd hozzátette: – El sem tudod róla képzelni, hogy ő is hibázhat néha, ugye?
– Nem hiszem, hogy bármikor is emberfeletti lényként tekintettem volna rá – felelte Gergő. – Ő is gyarló, ő is hibázhat. De ilyet soha nem tenne.
– Ugyan már! Hát most is magasztalod!
– Miféle szavak ezek?
– Melyiket nem érted?
– Úgy értem, nem szoktál ilyen kifejezéseket használni. Főleg nem ilyen hétköznapi helyzetben. Mire való ez a sok színpadias túlzás?
– Szóval számodra ez egy egyszerű, hétköznapi helyzet? És melyik részére érted ezt? Arra, hogy engem valaki csúnyán átvert egy olyan dologban, ami momentán a legfontosabb a számomra? Vagy arra, hogy Ákos máskor is manipulálja az embereket, ez teljesen természetes nála? Hogy úgy mondjam bevett gyakorlat?
– Már kértelek, hogy ne beszélj ilyen hangnemben a bátyámról.
– Jaj, azt ne mondd már, hogy ő még soha életedben nem hazudott neked!
– Márpedig ez a helyzet!
– Nevetséges vagy.
– Jó, hát olyan biztosan előfordult, hogy… mit tudom én… valami kegyes hazugságot kellett alkalmaznia. Mert például még kicsi voltam, és nem értettem volna meg a dolgot úgysem. De az, amit te feltételezel róla, egyszerűen képtelenség!
Gergő odament az ablakhoz, és hosszasan bámult kifelé. Végtelen keserűség mardosta. Már nem is tudott visszaemlékezni, mikor került bele ebbe a kínzó rémálomba, de úgy érezte, már soha többé nem is tud belőle felébredni.
Aztán megfordult, és tett egy javaslatot:
– Nem értem, miért veszekszünk ezen. Miért beszélünk ilyen hosszan egy harmadik személyről úgy, hogy nincs is jelen? Miért nem kérdezzük meg őt magát erről az egészről?
– Remek ötlet! – hagyta rá Anna. – Hívd csak fel, és hangosítsd ki a telefont. De ne mondd el neki, hogy én is hallom, amit beszélgettek!
– Hát ezt meg hogy képzeled? – nézett megütközve a feleségére Gergő.
– Már megint mit értetlenkedsz? Melyik része nem világos a kérésemnek?
– Az nem világos, hogy miért vársz tőlem ilyen dolgot. Hogy jut egyáltalán eszedbe, hogy ilyet kérj?
– Na mi az? Mégiscsak van valami titkolni valótok? Egyszerűbb lenne, ha bevallanád, hogy téged is beavatott ebbe a kis játékba, és a jóváhagyásoddal történt minden!
Gergő leült a fotelbe, egy pillanatra lehunyta a szemét, és Imre atyára gondolt. Úgy érezte, most nagy szükség lesz a higgadtságra, amelyre a plébános mindig is intette.
Amikor kinyitotta a szemét, csöndesen így szólt:
– Nézd, én nem hiszem, hogy sokat lendít a helyzeten, ha folyton kiforgatod a szavaimat. Egy teljesen egyértelmű szituáció fölött értetlenkedsz, zsarolsz és vádaskodsz. Ha az ember kihangosítja a telefonját, és nincs egyedül, akkor erről illik tájékoztatnia a másik felet. Még akkor is, ha az a másik fél a rokona. Mit nem értesz ezen? És főleg: miért vársz el tőlem olyasmit, amit ha veled szemben alkalmaznának, akkor vérig sértődnél? Mellesleg joggal.
Végre eljött az a perc, amikor Anna is úgy érezte, hogy ideje volna kissé lehiggadni, mert ez a parttalan és ingerült vagdalkozás semmi jóra nem fog vezetni. Leült a férje mellé, és most már ő is csendesen szólt:
– Rendben. Legyen, ahogy szeretnéd.
Gergő feltárcsázta Ákost. Aztán tájékoztatta, hogy Annával együtt választ várnak egy kérdésre. Utána pedig röviden összefoglalta a bátyja számára, hogy mi a helyzet.
– Nézzétek – mondta Ákos –, én ebben az illetőben maximálisan megbízom. Ha ő állít valamit, akkor azt bizonyára úgy teszi, hogy saját maga is abszolút meggyőződött a tények és adatok hitelességéről. Nincs semmi oka, hogy ne így cselekedjen.
– Számomra azért akadnak ebben az ügyben furcsaságok, ha meg nem sértelek – szólt közbe Anna.
– Mik volnának azok? Hallgatlak – felelte Ákos.
– Például az, hogy nem is találkoztatok ezzel az illetővel.
– Mármint a magánnyomozóval?
– Igen, róla beszélek. Furcsa, hogy ilyen intim dolgokat nem személyesen beszéltetek meg.
– Jómagam természetesen személyesen ismerem az illetőt – próbálta megnyugtatni a sógornőjét Ákos. – Csak nem gondolod, hogy ilyen jellegű családi ügyekben megbízást adok egy olyan személynek, akit nem ismerek?
– Na jó, de Gergő akkor sem találkozott vele!
– Nézd, szerintem az sokkal furcsább lett volna, ha találkozik vele. Éppen tombolt a járvány harmadik hulláma. Nagy felelőtlenség lett volna személyes találkozást kérni egy olyan ügyben, amelynek részleteit telefonon is meg lehetett beszélni. Miért kellett volna megkockáztatni, hogy Gergő esetleg pont ettől az illetőtől kapja el a vírust? Aztán meg hazaviszi neked.
– Milyen jó ez a vírus! Bármire fel lehet hozni kifogásként.
Ekkor némi csönd keletkezett az éterben, aztán újra Ákos hangja szólalt meg a kihangosított telefonból:
– Történt valami, Annuska? Úgy érzem, hogy valamiért neheztelsz rám. Megértem, hogy nem volt könnyű feldolgozni a vér szerinti édesapáddal kapcsolatos újabb információt, de azt javaslom, próbáld meg inkább a jó oldalát nézni. Ez a magánnyomozó megkímélt téged egy sor kellemetlen dologtól. Nem kellett utazgatnod, kérdezősködnöd, ahogy eredetileg tervezted. Azért ezekben a vészterhes időkben ez nem egy utolsó szempont.
– Na tessék, már megint a vírus… – kotyogott közbe cinikusan Anna.
– Nézd, a járványhelyzetről sem a magánnyomozó nem tehet, sem én – mutatott rá Ákos.
– Tehát csak az én testi épségemet féltetted? – kérdezte provokatívan Anna.
– Nem értem, hogy ezt miért olyan hangon fogalmazod meg, mintha valami elítélendő dolog lenne – csodálkozott Ákos. – Az öcsém felesége vagy, mindannyian szeretünk és féltünk. Továbbá úgy tudjuk, hogy gyereket terveztek. Miért olyan furcsa számodra, hogy egyikünk sem szeretné, ha elkapnál egy olyan vírust, amelyik veszélyeztetné az egészségedet?
Anna diadalmasan nézett Gergőre. A tekintetében ott volt minden, megszólalnia sem kellett. Ha pedig megszólalt volna, akkor bizonyára azt mondja: „Na látod, hogy igazam volt! Ákos felsorolt minden témát, amelyek alapján nekem joggal merült fel a gyanú a lelkemben!”
De Anna most hallgatott, így újra csak Ákos ragadta magához a szót:
– Most már igazán örülnék, ha ti is megosztanátok velem minden információt, mert szerintem nagyban megkönnyítené a párbeszédünket. Érzem, hogy Anna neheztel rám valamiért, de amíg nem mondja el az okát, magyarázatot sem tudok adni.
Gergő rövidre zárta a kört, és a felesége rosszalló pillantásaitól kísérve részletesen beszámolt a bátyjának az időközben felmerült új információkról. Anna a fejét fogta, és vadul integetett a férjének, miszerint még nem kellene felfedniük a kártyáikat, de aztán belátta, hogy már késő. Különben is, Gergő egy percre sem képzelte bele magát valamiféle krimi vagy kémfilm szereplőgárdájába, így távol állt tőle ez a fajta játszmázás.
Ákos megütközve fogadta az elhangzott szavakat. Aztán nagyot sóhajtott, és így fogalmazott:
– Most már mindent értek. Annuska, én őszintén bevallom neked, hogy az imént tévedtem. Azt ígértem, ha eláruljátok, mi a baj, magyarázattal fogok szolgálni. Egyelőre azonban nem tudok rá magyarázatot, miért lehet ilyen nagy különbség a kétféle információ között. Azt viszont megígérhetem, hogy a végére fogok járni a dolognak. És azt már most is leszögezhetem, felelősségem teljes tudatában, hogy ez a magánnyomozó egy igen korrekt, lelkiismeretes, alapos és megbízható ember. Semmi oka nem volt rá, hogy félrevezessen minket.
