– Világos – bólintott Gergő. – Csak még azt az egyet nem tudom, hogy vajon miféleképpen fogom kiugratni a nyulat a bokorból.
– Miféle nyúlra célzol? – vonta össze a szemöldökét Imre atya.
– Úgy értem, egyelőre nem árulhatom el Annának, hogy mire jutottunk vele kapcsolatban, de később valahogy csak meg kell értetnem vele, hogy tisztában vagyok a helyzettel, máskülönben esélyem sem lesz rábírni a döntése megváltoztatására – magyarázta az Almási fiú. – Nem hiszem, hogy valaha is bevallaná, mik az igazi indítékai.
– Ha csak ezen múlik, nyugodtan mondd meg neki, hogy én szóltam el magamat előtted – ajánlotta fel a plébános.
– Nem szeretnék olyan látszatot kelteni, mintha indiszkrét ember lenne, atyám – mondta Gergő. – Ennek épp az ellenkezője igaz, magánál diszkrétebb emberrel még sosem találkoztam.
– Ne velem törődj, hanem magatokkal – szólt csöndesen a plébános. – Ha ezen múlik a boldogságotok, hát csak keltsd nyugodtan a rossz híremet – tette hozzá mosolyogva. – Különben is, ez az igazság: én árultam el neked, hogy mi történt régebben a feleséged családjában, nincs ezen mit szépíteni és mentegetni.
– Hát éppen ez az! Nincs mit mentegetni, hiszen nem történt semmiféle indiszkréció, elvégre nem titokról volt szó – érvelt Gergő. – Lefogadom, hogy a fél falu tudja, de valamilyen kifürkészhetetlen ok miatt eddig még nem említette nekem senki.
– Nyilván megvolt ennek is az oka – vélekedett Imre atya. – Ilyesféle dolgokról nem szívesen beszél az ember, főleg, ha régen történtek. De bárhogy is, most ne ezzel törődj, hanem azzal, hogy mihamarabb a feleséged lelkére tudj beszélni. És ha nem megy egyedül, rám mindig számíthatsz, tudhatod. Segíteni fogok, amiben csak a képességeimből telik.
Gergő megköszönte a felajánlást, aztán elbúcsúzott, és hazasietett, mert már nagyon szeretett volna utánanézni bizonyos genetikai vonatkozású témáknak. Otthon nyomban számítógép elé ült, és begépelte a keresőszót: bölcsőhalál.
Az első találatok olvasása nyomán megállapíthatta, hogy Imre atya ezúttal is tájékozottnak bizonyult. Egy orvosi szaklap internetes felületén az állt, miszerint a hirtelen csecsemőhalál szindróma elnevezése onnan ered, hogy egy évnél fiatalabb csecsemők esetében fordul elő, és minden előzetes betegség vagy tünet nélkül következik be. Sem a szülők által felvett adatokból, sem a részletes helyszíni vizsgálat után, sem pedig a kórbonctani, igazságügyi orvostani boncolás végeztével nem derül fény a halál okára.
Az online folyóirat továbbá azt is leszögezte: „Ma már számos kutatás van a birtokunkban annak érdekében, hogy e rejtélyes kór okát megpróbáljuk megfejteni, pontos eredetét azonban mind a mai napig nem tudjuk, hátterében genetikai, magatartási, környezeti tényezőket emelnek ki.”
Hát ez nem valami biztató – gondolta Gergő. – Vajon mik lehetnek ezek a bizonyos genetikai, magatartási és környezeti tényezők?
Nos, ezt nem bontotta ki részletesen az ominózus szaklap, vagy csak a sok betűzdelt reklám között nem sikerült rábukkannia, mindenesetre hősünk továbbhaladt a következő találatokra. Kisvártatva pedig az álla is leesett döbbenetében: „A bölcsőhalál megérdemelt büntetés azoknak a pároknak, akik nem méltóak utódok felnevelésére, de ezt képtelenek felfogni” – állította az ismeretlen szerző, és Gergő előtt csakhamar világossá vált, hogy valamiféle szektás, anarchista honlapot olvas éppen, rögtön be is zárta a böngészőablakot.
– Az ördög vinné el ezt az internetet, amely egyszerre áldás és átok az emberiségnek – dünnyögte bosszúsan. – Egyáltalán hogyan tudott ilyen előkelő helyre kerülni a találatok között ez a nyilvánvalóan ostoba és ártalmas weboldal? – tette fel magának a költői kérdést, de nem sokáig morfondírozott a dolgon, mert csakhamar sokkal érdekesebb adatokra bukkant a világhálón, és olyan izgatott lett, hogy úgy sejtette, már nem sokáig tudja eltitkolni a felesége elől, hogy miféle témában kutakodik.
Ez a pillanat sokkal hamarabb bekövetkezett, mint Gergő hitte volna. Hősünk olyannyira belemélyült a cikkek olvasgatásába, hogy észre sem vette, amikor a felesége megállt mögötte. Csak akkor riadt fel, amikor Anna megkérdezte:
– Hát te meg miféle cikkeket olvasgatsz?
Ha az ember abban a meggyőződésben van, hogy teljesen egyedül tartózkodik a helyiségben, akkor egy ilyen hang még akkor is halálra tudja rémíteni, ha történetesen az a hang a szívének legkedvesebb emberé. Így járt Gergő is. Úgy megijedt, hogy azon nyomban fölpattant ültő helyéből, és a mellkasához kapva kifakadt:
– Feltétlenül meg akarsz özvegyülni ilyen fiatalon? A szívbajt hozod az emberre! Mit ijesztgetsz? Nem tudtál volna köszönni, vagy valami?
– Én köszöntem! – vágott vissza a neje. – Arról igazán nem tehetek, hogy így belebújtál a monitorba!
– Bocsánatot kérek, hogy nem én vagyok Sólyomszem törzsfőnök, így hát a szoba másik sarkából nem látom jól a monitort – méltatlankodott Gergő, még mindig lihegve, de most már azért lett úrrá rajta a páni félelem, mert azt látta, hogy Anna komoly vizsgálat alá veszi a képernyőn sorjázó információkat. Ennek csakhamar meg is lett az eredménye:
– Mióta érdekel téged a hirtelen csecsemőhalál kérdésköre? – kérte számon vádlón a férjét.
Egy pillanatra súlyos csönd nehezedett a helyiségre. A házaspár tagjai némán bámulták egymást, és most már sokkal inkább Anna szemében tükröződött rémület, nem a Gergőében. Gergő ugyanis ráébredt, hogy itt már nincs mit tenni, nem lehet tovább titkolózni Anna előtt. Viszont azt is pillanatok alatt átlátta, hogy a feleségét rendkívüli mértékben felkavarta ez a téma, így hát már egészen biztos volt benne, hogy jó irányba tapogatóztak Imre atyával.
Mindezek eredményeképpen hősünk egyelőre nem tudta, mit is mondjon. Azzal sem volt egészen tisztában, hogy mi az, amit éppen érez. Örömöt, mert végre megoldódhat a rejtély? Vagy félelmet, mert újabb, ezúttal sokkal nagyobb házi botrány van készülőben?
Mindenesetre valamit mondania kellett, mert a másodpercek ijesztő gyorsasággal peregtek, és a szótlanság egyre kínosabbá vált. Úgy döntött, válasz helyett először is visszakérdez:
– Miért baj az, ha engem ez a téma is érdekel? – mondta, olyan gyöngédséggel a hangjában, amilyen csak jelen helyzetben kitelt tőle.
Anna nagyot nyelt. Úgy tűnt, ő egyelőre még ilyen halk tónusban sem képes megszólalni. Aztán erőt vett magán:
– Nem mondtam, hogy baj. Csak furcsának tartom.
– És mi benne a furcsa?
– Nem is tudom… Idáig sosem érdekeltek efféle orvosi dolgok.
– Miért vagy ebben olyan biztos? Lehet, hogy mindig is érdekeltek az efféle orvosi dolgok, csak idáig nem került szóba köztünk ez a téma, így nem ismerhetsz erről az oldalamról.
– Kétlem, hogy közöttünk eddig ne jött volna szóba bármi is, ami valamelyikünk érdeklődési köréhez tartozik. Ahhoz túl régóta ismerjük már egymást.
– Valóban így gondolod?
– Miért, szerinted nem így van?
– Én egy kissé másképp gondolkodom erről – közölte Gergő.
– Hogy érted ezt?
– Szerintem vannak olyan témák, amelyek akár évekig sem jönnek szóba bizonyos emberek között, mert túl fájdalmasak, riasztóak vagy kínosak.
– Kezdem elveszteni a fonalat – motyogta Anna, pedig az arca egészen mást tükrözött. Épp az ellenkezőjét.
– Arra céloztam, hogy a csecsemőhalál témája épp eléggé fájdalmas és szomorú, így hát nem szívesen beszél róla az ember – magyarázta Gergő. – Vagy nincs igazam?
– Nem értem, hogy mire célzol – mondta Anna, de már olyan halkan, hogy alig lehetett érteni. Aztán egy utolsó rémült pillantást vetett a férjére, majd a kezébe temette az arcát, és kitört belőle a zokogás.
