Gergő felriadt a fürdőkádban. Érezte, hogy elpilledt a forró vízben, de fogalma sem volt, mennyit szundikálhatott. Mindenesetre úgy érezte, akár elolvasta az írását Anna, akár nem, most már ideje kiszállni.
– Még a végén vízköves leszek – dünnyögte magában, aztán fürdőköpenyt öltött, és kilépett a helyiség ajtaján.
Még nem látta a feleségét, de volt valami furcsa a levegőben. Gergő, bár magának sem tudta volna megmagyarázni, hogy miért, de úgy érezte, sikerült a terve. Ez az érzés teljes bizonyossággá vált, amikor végre összetalálkoztak a konyhában, és megpillantotta a felesége arcát.
Anna a tűzhelynél foglalatoskodott valamivel, feltehetőleg vacsorát főzött, ám amikor meglátta a férjét, odalépett hozzá, és átölelte.
Gergőt hatalmas boldogság töltötte el. E percben hálás szívvel gondolt Imre atyára, aki a remek ötletet adta neki, és biztatta, hogy be fog válni a terv.
– Nem is kérdezek semmit – mondta csöndesen Annának, ő azonban így felelt:
– Most már kérdezhetsz bármit – majd kibontakozott az ölelésből, és visszatért a lábas mellé –, de csak később, mert nem szeretném odaégetni a vacsorát.
Érdekes módon ezek után semmiféle beszélgetés nem indult meg a házastársak között. Sem vacsora közben – magyar ember egyébként sem beszél, amikor eszik –, sem az azt követő közös tévézés során. Valahogy egyiküknek sem akaródzott komoly beszélgetést kezdeményezni. Egyszerűen csak élvezték, hogy újra szeretetteljes, nyugodt és békés a hangulat közöttük, és nem akarták elrontani semmivel. Úgy gondolhatták, bőven lesz még idejük mindent megbeszélni.
– Ez a nő kicsoda? – szólalt meg egyszer csak Anna, amikor egy szereplő feltűnt a képernyőn.
– Azt hiszem, Emily húga, de nem vagyok benne biztos – vakargatta a füle tövét Gergő.
– És ki az az Emily? – firtatta Anna.
Ezen muszáj volt nevetni. Hosszan és felszabadultan.
– Te is annyira figyeltél, mint én? – kacagott Gergő.
– Mi tagadás, nem túlságosan kötött le a film, néha bele is szundikáltam, de azt hittem, te figyelmesen nézed, és a végén majd mindent elmesélsz, amit ne értek – magyarázta Anna, mire a férje hatalmas hahotára fakadt:
– Hát arra aztán várhatsz! Rossz lóra tettél, szívem! Én pont ugyanígy gondolkodtam veled kapcsolatban, de már látom, hogy itt legfeljebb a rendező tudná elmesélni, mi a bánatról szól ez a remek filmalkotás.
– Rossz lóra tettem? – ragadta meg a kifejezést Anna. – Hát akkor nesze, te ló! – azzal fejbe vágta a férjét egy kispárnával.
Gergő kétségbeesetten ragadta meg a távirányítót:
– Ha meghagyod a testi épségemet, hajlandó leszek átkapcsolni egy olyan műsorra, ami feltehetőleg mind a kettőnket érdekel.
El is kezdett „zongorázni” a távirányítón. Az egyik csatornán a globális felmelegedésről beszéltek. Innen villámgyorsan továbbkapcsolt. Hamarosan a sportcsatornán állapodott meg, ahol korábbi évek dicső magyar sportsikereit idézték fel, bejátszásokkal, interjúkkal, visszaemlékezésekkel.
– Ez jó lesz! – lelkendezett Gergő, és azt már nem tette hozzá, csak magában gondolta, hogy: „és kellően veszélytelen”.
Ám nem sokáig nézhették a tévét, mert Gergőt hamarosan felhívta Imre atya.
– Elnézést, hogy ilyen későn zavarok – mentegetőzött a plébános –, de nem tűr halasztást a dolog. Azt szeretném kérdezni, hogy holnap reggel ráértek–e a kedves feleségeddel?
Gergő kiment a konyhába, hogy ne zavarja Annát, de még ott is csak suttogni mert:
– Már nincs szükség semmiféle praktikára, atyám. Sikerült a terve, még hamarabb is, mint gondolta. Úgyszólván azonnal – újságolta Gergő.
– Ezt nagy örömmel hallom, de talán majd később meséld el, előbb tisztázzuk, hogy holnap tudtok–e segíteni néhány időskorú lakosnak bevásárolni.
Gergő meglepődött:
– Akkor tehát komolyan kérdezte, amit kérdezett, atyám?
– Persze, hogy komolyan kérdeztem – felelte a plébános. – Nem szokásom telefonbetyárkodással hergelni a község lakosságát, főleg nem ilyen késői órán. Hogy a járványhelyzetről ne is beszéljek. Azaz hogy mégiscsak beszélnem kell róla, mert épp azzal kapcsolatos a kérésem. Szóval, ráértek holnap reggel a kedves feleségeddel?
– Ráérni éppen ráérünk, de miről lenne szó?
– Be kellene vásárolni néhány idős ember számára, illetve az orvosságukat kellene kiváltani a gyógyszertárban. Olyanokról van szó, akik nem hagyhatják el az otthonukat. Vagy érthető okokból nem merik, illetve nem akarják elhagyni a portájukat.
– Nagyon szívesen segítünk – erősítette meg Gergő.
– Rendben. Előre is köszönöm – hálálkodott Imre atya. – Akkor legyetek kedvesek hét órakor megjelenni a patika előtt, ott fog gyülekezni az akciócsoport.
– Nocsak, már akciócsoport is van?
– Ma este állt össze a kis csapat, hozzátok hasonló lelkes fiatalokból. Mivel Béla bácsi szervezte meg a dolgot, megtette az ifjú rokonát csapatvezetőnek. Ugye tudod, kire célzok?
Gergő összevonta a szemöldökét:
– Csak nem Norbertre, a bukott egyetemistára?
– De bizony, pontosan őrá – erősítette meg a plébános. – Okoz ez majd valamilyen gondot?
– Nem hinném – felelte Gergő, nem túl mély meggyőződéssel.
– Helyes – nyugtázta Imre atya. – Azt gondolom, ez a foglalatosság nemcsak az idősek számára lesz hasznos, de magára Norbertre is jótékony hatással bír majd. Legalább nem a folyamatos fröccsözés fogja kitölteni az idejét – vélekedett Imre atya.
„Meg a folyamatos hadoválás a klímakatasztrófáról” – gondolta Gergő, de ezt már nem mondta ki, hanem elbúcsúzott Imre atyától, majd visszament a nappaliba, hogy tájékoztassa a feleségét a fejleményekről.
Anna is megütközött kissé a csapatvezető személyén:
– Az a tutyimutyi fickó lesz a koordinátor? Na hiszen, szép délelőttünk lesz. Miért nem a polgármester állt az akció élére?
Gergő kissé ideges lett. Hirtelen nem tudta, mire vélje a felesége szavait. Talán hízelegni akar neki ezzel a megjegyzéssel? Hiszen még soha az életben nem említette Norbert nevét negatív értelemben. Most meg egyenesen tutyimutyi fickónak nevezi?
Mindenesetre csak annyit szólt:
– Ki tudja? Hátha van tehetsége hozzá. Elvégre mégiscsak járt egyetemre.
– Naná, elvégzett egy–két évfolyamot valami buliszakon, de onnan is kirostálták.
Gergőt egyre jobban feszélyezte a helyzet, amely merőben új volt a számára. A felesége csepüli azt a léhűtőt, ő pedig megvédi? Hát tényleg kifordult a világ a négy sarkából.
– Jól van, ne ragadtassuk el magunkat, és főleg ne ítéljünk el senkit előre – javasolta. – Holnap majd meglátjuk, mire megy Norbert a feladattal.
Nos, Annának hamarosan be kellett látnia, hogy valóban elhamarkodottan ítélkezett. Reggel hétkor a derék Norbert úgy állt a patika előtt felállított kis asztal mögött, mint valami hadvezér, és pont úgy is szónokolt:
– Köszönöm, hogy eljöttetek, fiatalok! – szólt az összegyűlt kilencfős csapat tagjaihoz. – Először is vegyétek át a maszkokat, amelyeket itt láthattok az asztalkán. Kérlek benneteket, hogy egyesével jöjjetek ide átvenni, és tartsátok a kétméteres távolságot mindazoktól, akikkel nem azonos háztartásban éltek. Közben elmondom, mi lesz a feladat. Hamarosan kiosztom a címlistát, amelyen minden fontos információ szerepel. A bevásárolandó élelmiszerek neve és mennyisége, a kézbesítendő gyógyszerek nevei… – És csak mondta, mondta, mintha egész eddigi életében erre a napra gyakorolt volna.
Gergő és Anna nem szóltak semmit, de jelentőségteljes pillantást vetettek egymásra. El kellett ismerniük, hogy Norbert a helyzet magaslatán áll, maga a polgármester sem csinálhatta volna jobban a dolgot.
