Ákos és az édesanyja, ha nem is vidáman, de már jóval kiegyensúlyozottabb hangulatban tértek vissza a teraszról a nappaliba. Az ő ellenpontjukat most a családfő képezte, aki igencsak borús arckifejezéssel ült a foteljében.
– Ne haragudj rám, nagyfiam, hogy olyan kemény voltam hozzád az imént – szólalt meg rögtön, mire Ákos csak legyintett:
– Semmi baj, apa. Tényleg rám fért már, hogy valaki szembesítsen a valósággal, és örülök, hogy ti voltatok azok. Így talán még nincs veszve minden.
– Már hogy lenne? – vette át a szót Julika, aztán a férjéhez fordult: – Ákos már bele is egyezett, hogy elviszi Magdit nyaralni, és addig mi fogunk vigyázni a gyerkőcökre.
– Végre alaposan kijátszhatjuk magunkat az unokákkal – lelkesült fel Károly is, ám ekkor hirtelen újra csak aggodalmaskodni kezdett az elsőszülöttjük:
– Csak tudnám, hogyan vegyek vissza a munkatempómból! Nem utasíthatok vissza senkit a jelenlegi pácienseim közül, mert mindannyian számítanak rám, és én is cserbenhagyásnak érezném, ha bármelyikük kezét elengedném.
– Nem kell ilyesmin agyalnod – biztatta az édesapja. – Már az is nagy eredmény lesz, ha egyelőre nem vállalsz új betegeket. És hidd el nekem, hogy – bár nem sokat konyítok a pszichoterápiához –, de a jelenlegi pácienseid is meg fogják hálálni, ha végre visszaveszel a tempóból, mert szerény véleményem szerint a betegnek is az az érdeke, hogy egy kiegyensúlyozott szakember foglalkozzon vele, ne pedig egy űzött és zaklatott.
– Beszéljünk inkább a nyaralás konkrét kérdéseiről – javasolta Julika. – Úgy gondolom, ha hétvégente kiruccantok Magdival, vagy akár a gyerekekkel is, akkor belföldi célpontot érdemes választani. Már csak azért is, hogy ne az utazás vegye el a legtöbb időt. Rengeteg jó hely van egész közel, Lillafüredtől kezdve az erdőtelki arborétumon át a Tisza–tóig.
Ákos gyanakodva pislogott az édesanyjára, s közben önkéntelenül is kibuggyant belőle:
– Na de hát én hétvégente szoktam a kézirataimat ren…
Aztán elharapta a szó végét, mert rájött, milyen ostobaságot mondott. A szülei is megütközve néztek rá néhány másodpercig. Hát miről beszél ez a gyerek? Ha nem hétvégén akar kiruccanni a családjával, akkor mégis mikor? De nem szóltak semmit, mert Ákos csakhamar a kezébe temette az arcát, és feljajdult:
– Te jóságos ég, hát ez tényleg nagyon ijesztő. Nem hittem volna, hogy ennyire munkamániás lettem.
Almási Károly felemelkedett a fotelből, odasétált a fia mellé, és a vállára tette a kezét:
– Tényleg ne rágódj most már ezen, nagyfiam. A munkád egyben a szenvedélyed is, nincs ezzel semmi baj, ha megtanulod kezelni. Örülj neki, hogy túl vagy a felismerésen, és most már a megoldásra koncentrálj. Szerintem most menj haza a feleségedhez, és tervezzétek meg együtt az elkövetkező hétvégéket.
Julika villámló pillantást vetett a hitvesére, mert a maga részéről még egy csomó kitűnő helyszínt akart ajánlani Ákosnak, de aztán rájött, hogy az idegenforgalmi ismereteinek fitogtatásánál most sokkal fontosabb, hogy a fia Magdival beszélhesse meg ezeket a programokat, mégpedig mihamarabb.
Ákos otthon a konyhában találta a feleségét, épp végzett a mosogatással.
– Mit kérsz vacsorára? – kérdezte a férjét, de aztán látta az arcán, hogy valami komoly mondandója akad, így egyelőre nem forszírozta a témát. Ezt nem is bánta meg, mert Ákos csupa jó hírt hozott, amelyek nyomán csakhamar lelkes tervezgetésbe fogtak, és egy tucatnyi honlapot néztek át sebtében, szálláshelyek és programok után kutakodva.
Egyszer csak azonban így szólt a férjéhez:
– Mielőtt magunk mögött hagynánk a várost, meg kellene ejtened egy szerintem igen fontos megbeszélést.
– Aztán kivel? – nézett fel a monitorból csodálkozva Ákos.
– Tiborral. Mégiscsak a legjobb barátod, ezenfelül az ügyvéded is, nem kellene, hogy a kapcsolatotok kárát lássa az utóbbi hetek történéseinek.
Ákos meghívta ebédelni Tibort. No persze nem az otthonába, hiszen szeretett volna négyszemközt elbeszélgetni vele, Magdi társaságát mellőzve. Így hát a Nagyerdőre vitte el, ahol egy hangulatos étterem teraszán foglaltak helyet.
Kissé feszélyezetten indult a találkozó, de miután Ákos semmi jelét nem adta haragnak, Tibor is felengedett némileg. Mindazonáltal, miután leadták a rendelést, a harag témakörénél maradva elkezdett egy mondatot:
– Ne haragudj, hogy…
Ákos felemelte a kezét, és csendre intette:
– Nem haragszom. Ezt mindjárt az elején szeretném leszögezni.
– Na de hát…
– Nincs semmi na de hát. Nagyapám annak idején megtanította nekem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy valakire megharagudjunk. Továbbá én is tudom, hogy mi az a szerelem, ebben az állapotomban számtalan ostobaságot elkövettem ifjú éveimben, tehát tisztában vagyok a mentő körülményekkel.
A beszélgetésnek ezen a pontján Tibor végre, még ha csak halványan is, de elmosolyodott:
– Bevallom, kissé furcsán érzem magam. Mind ügyvédként, mind pedig a barátodként. Elárulod, mi célt szolgál ez a szerepcsere?
– Miféle szerepcsere?
– Védőbeszédet mondasz helyettem, pedig én vagyok az ügyvéded. Sőt, ez ügyben a bűnös is jómagam volnék. Elmondasz mindent, amit igazából nekem kellene elmondanom. Felsorolod az összes számba vehető enyhítő körülményt. Miért?
– Ja, már értelek! – mosolyodott el Ákos is. – Vádlottnak képzeled magadat, ezért az utolsó szó jogán nagyívű beszédet óhajtasz rögtönözni. Sajnálattal tájékoztatlak, hogy erre nem lesz lehetőséged, mert a pincér úton van felénk a leveseinkkel, márpedig köztudott, hogy magyar ember evés közben nem beszél.
Doktor Almási jól látta, a pincér hamarosan lehelyezte eléjük a tányérjaikat, amelyekben hideg gyümölcsleves szerepelt. Egy ideig csak kanálcsörgés hallatszott az asztaluktól, pár perc után azonban Tibor nem bírta tovább, és megszólalt:
– A nyári melegben nincs is hűsítőbb, mint egy tányér hideg gyümölcsleves. De ez valami mennyei. Mi adja neki ezt az ellenállhatatlan ízt? A szegfűszeget felismerem, de szerintem van benne egy másik fűszer is, melyik ezt a nagyon kellemes aromát adja.
– Drága barátom, ha tudnád, hányszor próbáltam már kihúzni a titkot a személyzetből! – sóhajtott fel Ákos. – A szakácsnak még egy komoly összeget is ígértem cserébe, ha kimondja nekem a varázsszót, de hajthatatlan maradt. Így aztán a feleségem soha nem fog nekem otthon ilyen gyümölcslevest főzni.
– Talán pont ez volt a cél. Mármint, hogy a feleséged ne tudjon neked otthon ilyen gyümölcslevest főzni, épp ezért kénytelen legyél elzarándokolni eme kedves kis vendéglátóipari egységbe – vélekedett Tibor, aztán megtörölte a szája szélét a szalvétában, és kissé elkomorodott: – Nem szeretném, ha csupán viccelődésből állna ez a délután. Ha bármi kérdésed van a kettőnk ügyével kapcsolatban, akkor állok rendelkezésedre. Nem akarom, hogy tüske maradjon benned.
Ákos csak legyintett:
– Nem igénylek egy ötvenhetedik bocsánatkérést, részemről fátylat boríthatunk az esetre. Inkább azt kérdezném, hogy végül is most hogy álltok Maricával?
– Sehogy – felelte szomorúan Tibor. – Most hétvégén leruccantunk volna a horvát tengerpartra, már a szállást is rég lefoglaltam, de nyilvánvalóan már nem lesz semmi az egészből.
– Valami azért még lehet. Már úgy értem, szívesen kifizetem neked a szállásköltséget, és átveszem az utat. Úgyis el akartam vinni Magdit egy ilyen kiruccanásra, és most már, hála neked, az úti cél is megvan.
– Remek – bólintott Tibor. – Mindazonáltal az úti célról még nem sokat tudhatsz. Ha még emlékszel a földrajzi atlaszodra, akkor tudhatod, hogy a horvát tengerpart meglehetősen hosszú…
Ákos felnevetett, mire Tibor megkérdezte:
– No mi az, mi ilyen ellenállhatatlanul mulatságos?
– Több minden – felelte a barátja. – Egyrészt mindig jókedvre hangol, ha valaki oktatni akar földrajzból, ami a kedvenc tantárgyam volt. Akarod, hogy megmondjam neked, hány kilométer hosszú a horvát tengerpart?… Másrészt eszembe jutott egy ismerősöm, aki Horvátország nevét th–val írta. Érted, mint a vezetéknevet.
– Szerintem ez utóbbi inkább bosszantó, mint mulatságos, de hát nem vagyunk egyformák – jegyezte meg Tibor. – Mindazonáltal még mindig nem kérdezted meg, hol töltöttük volna a hétvégét Maricával.
– Na, ez a legmulatságosabb! – kacagott fel újra Ákos. – Tibikém, van fogalmad róla, mennyire nem számít ez most nekem? Az én drága feleségemet a horvát tengerpart bármelyik pontjára szívesen elviszem.
A két barát már a desszertet várta, amikor egy közös ismerősük is feltűnt az étteremben. Ákos vette észre, és rögtön így szólt az ügyvédhez:
– Tibikém, nagyon díjaznám, ha elkezdenéd emlegetni Theresa Russell művésznő nevét.
– Hogy mi van? – kapta fel a fejét amaz.
– Csak mondom, hogy roppantul szeretnék beszerezni egy autogramot a kedvenc színésznőmtől, és ha te elkezdenéd emlegetni a nevét, akkor erre komoly esélyem nyílna, ugyanis akit te emlegetni szoktál, az rendszerint meg is jelenik a helyszínen.
