Ákos szinte beleborzongott ebbe a közleménybe, és gyorsan közbeszólt:
– Azt hiszem, nem lesz ezzel semmi gond. Tiborral már mi is beszélgettünk erről. Mármint a kapcsolaton belüli haladási sebességről. Szerintem Tibor belátta, hogy idáig túl gyors tempót diktált, úgyhogy a jövőben visszafogja majd magát.
Marica csalódottan reagált:
– Úgy látom, az utolsó mondatom teljesen elkerülte a figyelmét. Vagy talán szándékosan lépett át rajta, mert tudja, hogy kiről van szó?
Ákos egy pillanatra zavarba jött, de aztán ráébredt, hogy úgysem lehet megkerülni a témát. Hát jó, jöjjön, aminek jönnie kell – gondolta, és így válaszolt:
– Nem tudom, hogy kiről van szó, de ha fontos az illető kiléte, akkor nyilván el fogja árulni.
– Maga az, doktor úr – vágta rá azonnal Marica. – És ha most elkezdi nekem taglalni, hogy egy–két találkozás alapján ilyesmi nem is lehetséges, akkor mint pszichológusban fogok nagyot csalódni önben. Első látásra is lehet szerelmes valaki, több találkozás pedig csak fokozhatja a vonzalmat. És amikor mi először…
Ákos sietve közbeszólt:
– Biztosan tudja, kedves Marica, hogy boldog házasságban élő kétgyermekes családapa vagyok.
Néhány másodpercre csönd lett a rendelőben, majd az újságírónő elkerekedő szemmel motyogta:
– Persze, hogy tudom. Doktor úr, maga egészen félreértett engem. Nem szokásom feldúlni mások családi életét, az ilyesmi nagyon távol áll tőlem…
– Ne haragudjon, de ezt tisztáznom kellett.
– Én éppen azért fordultam magához, mert úgy gondoltam, pszichológusként és érintettként ön tud nekem leginkább segíteni.
– Ismét közbe kell vágnom, mert ezen a ponton eldőlt, hogy közöttünk pszichológus és páciens viszony soha nem lehet.
– Miért nem? Jobb lett volna, ha eltitkolom a dolgot, és idejövök valami mondvacsinált ürüggyel? Vagy ha nem árulom el, hogy éppen maga a rajongásom alanya?
– Félreértés ne essék, jól tette, hogy elmondta az igazat, az őszinteség mindig sokat lendíthet egy pszichológus munkáján.
– Akkor miért nem akar rajtam segíteni?
– Nézze, Marica. A pszichológus–páciens kapcsolat egy olyan bizalmi kapcsolat, amelynek a legfőbb tulajdonsága, hogy aszimmetrikus. A pszichológus nagyon sok mindent megtud a páciensről, a páciens azonban szinte semmit sem a pszichológusról. Ha ellenkező nemű páciensről van szó, nem ritkán az is előfordulhat, hogy a páciens elkezd vonzalmat, szerelmet érezni a terapeutája iránt. Ezzel a pszichológusnak nagyon–nagyon óvatosan kell bánnia. Mivel ez a vonzalom már azelőtt kiderült, hogy egyáltalán a páciensem lett, azt gondolom, hogy etikai vétséget követnék el, ha elkezdeném kezelni magát. A terápiának a gyógyítás a célja, nem pedig újabb sebek ejtése.
Marica egyre szomorúbb arccal hallgatta a magyarázatot, aztán megkérdezte:
– Előfordult már, hogy az egyik betege beleszeretett magába?
– Igen, volt rá eset.
– És mit tanácsolt neki?
– Azt tettem, ami ebben a helyzetben az egyetlen etikus megoldás: átadtam a gyógyító munkát az egyik kollégámnak, mert nyilvánvaló, hogy a páciensnek egy ilyen szituációban ez az érdeke, nem mellesleg pedig nekem ez a kötelességem, mind szakmai, mind lelkiismereti okokból.
– És könnyen beleegyezett az illető ebbe az átadásba?
– Sikerült vele megértetnem, hogy olyasvalami történt vele, ami egy efféle aszimmetrikus kapcsolatban nem ritkaság: idealizált képet alkotott magában rólam, és…
– Nálam ez a körülmény nem áll fenn.
– Ezt hogy érti? – hökkent meg Ákos.
– Mindjárt elmesélem – felelte Marica, és halványan elmosolyodott. – Elvégre mostantól úgy beszélgethetünk egymással, mint két barát, nem igaz?
– Attól tartok, hogy mi már egyszerű barátokként sem beszélgethetünk el, kedves Marica – jelentette ki Ákos.
– Aztán miért nem? – szontyolodott el az újságírónő.
– Azért, mert nekem Tibor a legjobb barátom. És mindketten tudjuk, hogy ő komoly érzelmekkel viseltet maga iránt.
– Nem látom be, hogy ez miért akadályozna meg bármiféle beszélgetést. Nem róla akarok titkokat megosztani magával.
– Értem, de sajnos akkor sem látom lehetségesnek a dolgot – szögezte le újra Almási doktor. – Nézze, ilyesféle szituációkban mindig azt szoktam javasolni, hogy próbáljuk meg beleképzelni magunkat a másik fél helyzetébe. Tegyük fel, hogy ön randevúzgat Tiborral, és egyre élénkebb színekben képzeli el a közös jövőjüket. Majd kiderül, hogy Tibor az ön legjobb barátnőjével folytat megbeszéléseket, sőt, még bele is habarodott az illetőbe… Hogy érezné magát ekkor, Marica? Mert szerintem becsapva és átverve. De lehet, hogy nem járok messze a valóságtól, amikor úgy fogalmazok, hogy elárulva.
– Már ha feltesszük, hogy mindez ki is derülne, ugyebár – fűzte hozzá az újságírónő.
– Higgye el nekem, hogy a titkok igen jelentős részével ez szokott történni – mondta Ákos. – Legalábbis ami a magánéleti vonatkozású titkokat illeti. Van már annyi tapasztalatom ezen a téren, hogy nyugodtan támaszkodhat a véleményemre.
Most először hosszabb csönd ülte meg a helyiséget. Az újságírónő elmerült a gondolataiban, majd – mint aki valami furcsa álomból ébred – riadtan így szólt:
– Ezek szerint már most is elég kellemetlen helyzetbe hoztam magát…
Ákos legszívesebben helyeselt volna, de tudta, hogy az semmi jóra nem vezetne. Így hát csöndesen annyit szólt:
– Ne aggódjon, képes vagyok kezelni a helyzetet, hiszen ez a szakmám.
További vonatkozások megbeszélésére már nem volt mód, az idő lejárt, minden percben várható volt a munkanap első valódi páciensének érkezése. Marica távozott a rendelőből, és amikor doktor Almási egyedül maradt, úgy érezte, hogy ezen a reggelen nem igényel kávét. Hátradőlt a székében, idegesen hátrasimította a haját, és úgy cikáztak a gondolatai, hogy alig győzött rendet vágni közöttük.
Mégis, mit gondolt ez a nő, amikor egy ilyen közleménnyel felkereste? Mit várt ettől az egésztől? Ráadásul egy tanult, értelmes, a harmincas éveiben járó újságírónő. Nem egy bakfislány. Egy értelmiségi. És akkor rá kell vezetni, hogy mi mivel függ össze?
Doktor Almási hiába is próbálta volna tagadni, hogy e percben haragot érzett iránta. Sőt, már az utolsó kérdésfelvetésénél is. De tudta, hogy ezt nem mutathatja ki, mert pszichológusként tisztában volt vele, hogy végül Tiboron csattant volna az ostor, és Marica a szerelmes ügyvédre irányozta volna azt a haragot, amely alig pár perccel ezelőtt eme sokat látott rendelőben öltött testet. Tiborra vetítette volna ki mindazt a dühöt, amely a saját rossz döntése felismerésekor keletkezett a lelkében.
No igen, mi lesz most Tiborral? – ütött szöget Ákos fejében a kínzó gondolat. Nyilvánvaló, hogy erről az egészről egy árva szót sem mondhat el neki. De mi lesz, ha majd a barátja fogja újabb és újabb fordulatokról tájékoztatni Marica–ügyben? Milyen képet vágjon hozzá? Hogyan reagáljon? Tibor nem ütődött, egy idő után biztosan meg fogja sejteni, hogy történt valami a háttérben, amiről ő nem tud. Mi lesz majd akkor? Még az is előfordulhat, hogy elveszíti a legjobb barátját és egyben az ügyvédjét emiatt a kínos és kényelmetlen reggeli beszélgetés miatt, amelyet a háta közepére sem kívánt?
