Ákos most már döbbenten tárta szét a karját:
– De hát nem is kell elképzelnie magát nyugdíjasként! Pont ez a dolog lényege. Egy író sohasem megy nyugdíjba, mindig is író marad. Te talán már hallottad valaha azt a szóösszetételt, hogy „nyugdíjas író”? Ugye, hogy nem?
– Majd megtudod te is, ha abba a korba érsz, nagyfiam. Tudod, jót tenne neki valami olyasféle munka, aminek a kapcsán néha kimozdulhatna otthonról, és nem mi volnánk az állandó társasága. Legalább egyszer egy héten.
– Miért nem jár el az idősek klubjába sakkozni? – vetette fel Ákos.
Julika leplezetlen csalódással nézett elsőszülöttjére:
– Nem emlékszem, mikor láttalak utoljára ennyire értetlennek. Hallod is, amit mondasz? Idősek klubjába sakkozni? Ennél nyugdíjasabb programot el sem tudok képzelni.
Most Ákoson volt a sor, hogy leroskadjon a székébe. És közben azt is belátta, mekkora butaságot mondott az előbb. Igaza van az édesanyjának, mindössze a lényeget nem értette meg. Hogy is juthatott ilyesmi az eszébe, mint a nyugdíjasklub?
Ekkor azonban hősünknek szöget ütött a fejében valami. És ahogy elkezdtek pörögni a gondolatai, egyre inkább felvillanyozódott.
– Szóval azt mondod, soha nem láttál még ilyen értetlennek? – vigyorodott el, miközben felemelte a tekintetét, és az édesanyjára nézett. – Hát akkor közlöm veled, hogy most kompenzálom az előbbi butaságomat. Sőt!
– Nocsak! Mi jár a fejedben? – kérdezte gyanakodva Julika.
– Pontosan az, amit az előbb mondtál. Hogy jó lenne apának legalább heti egyszeri alkalom, amikor kimozdulhatna, emberekkel találkozhatna. Hogy úgy mondjam, amikor pezseghetne egy kicsit. Erről jutott eszembe, hogy nekem meg pont egy olyan rádióműsorom van, amelyik hetente egyszer jelentkezik. Hát nem érdekes?
– Mit akarsz ebből kihozni?
– Szerintem világos, mint a nap. Elvégre az életben semmi sem történik véletlenül, nem igaz? Felveszem magam mellé apát műsorvezető társamnak.
– Csak így, egyszerűen felveszed? – hüledezett Julika. – És mit fog ehhez szólni a rádió vezetése?
– Szabad kezet kaptam tőlük, azt hívok meg a műsoromba, aki csak tetszik.
– Most akkor vendég lenne ott apád, vagy műsorvezető? Mert szerintem nagyon nem ugyanaz a kettő.
– Nézd, te is tudod, hogy milyen. Nem akarok ajtóstul rontani a házba. Ha elé állnék egy ilyen direkt ajánlattal, rögtön átlátna a szitán, és csak elölről kezdené a duzzogást – magyarázta Ákos.
– Bizony, óva intenélek ilyesmitől – helyeselt az édesanyja.
– Tehát a dolog úgy fog működni, hogy először is meghívom a műsorba, mint vendéget – fejtegette Ákos. – És mivel biztos vagyok benne, hogy fényesen fog teljesíteni, meghívom egy héttel később is. Meg aztán ismerem apát, ha ő egyszer belekezd egy témába, akkor ott nagyon szűknek fog bizonyulni az az egyszeri műsoridő.
– Ez a fokozatosság nagyon remek ötlet – ismerte el Julika –, de még mindig nem értem, hogyan fogod beadagolni a rádió vezetőségének, hogy egyszer csak ketten vezetitek majd a műsort, dupla gázsiért.
– Épp ez a lényeg, hogy nem lesz szó semmiféle dupla gázsiról. A saját honoráriumomat fogom megfelezni apával.
– És mit fog ehhez szólni Magdi? Azt mondtad, már a múltkor is nehezményezte, hogy ilyen kevés pénzért vállaltad el ezt a feladatot. Most meg azt fogod vele közölni, hogy még azt is ossza el kettővel?
Ákos most már folyamatosan és nagyon magabiztosan mosolygott:
– Az ötletem zsenialitásához ez a momentum ugyanúgy hozzátartozik. Tudniillik már elmeséltem Magdinak, hogy a honoráriumom egy részét egyébként is jótékony célokra szeretném fordítani. Hát most az lesz benne a jótékonykodás, hogy apának adom. Mégpedig azért, mert biztosan tudom, hogy általa ugyanúgy rászorulókhoz fog kerülni – magyarázta Ákos, és most már szinte önelégült mosollyal dőlt hátra a székében. – Nahát, ezt nem gondoltam volna! Egyetlen ötlet, és megoldotta minden gondomat, amiken már jó ideje rágódtam. Sőt, még azokat is, amikről csak most szereztem tudomást. És mindezt neked köszönhetem, anya, mert ha nem említed meg azt a bizonyos heti egyszeri alkalmat, akkor lehet, hogy még most is tanácstalanul üldögélnénk itt.
– Elismerem, én sem gondoltam volna, hogy ilyen viharsebesen jóváteszed azt a buta megjegyzésedet, ami tíz perccel ezelőtt hagyta el a szádat – jelentette ki Julika, aztán csöndesen hozzátette: – Mindenesetre nagyon rosszul esik, hogy nem avattál be hamarabb a bizalmadba.
– Mire célzol? – komorodott el Ákos.
– Tudom én, hogy ebben a rendelőben te vagy a pszichológus, én pedig az asszisztens, de akkor is az édesanyád vagyok. Igazán elmondhattad volna, miféle gondok nyomasztanak mostanság.
Ákos ráébredt, hogy elszólta magát, ezért próbálta menteni a menthetőt:
– Nincs semmi baj. Pont most mesélem, hogy egy csapásra megoldást találtam minden gondra.
Julika hosszan fürkészte a fia arcát, aki végül nem is bírta állni a tekintetét.
– Most kinek hazudsz, fiam? Nekem vagy magadnak?
Ákos nagyot sóhajtott. De már nem erőlködött tovább. Inkább belekezdett az elbeszélésbe:
– Nyilván tudod, hogy apa nemrég a fejébe vette ezt a jótékonykodást…
– Igen, tudom. Mi a baj vele?
– Pusztán annyi, hogy nincs miből jótékonykodnunk.
– Hogy micsoda? – ámult el Julika. – Azt akarod mondani, hogy tönkrement a cégünk?
– Ilyet nem mondtam – szögezte le gyorsan Ákos. – Viszont az tény, hogy erősen korlátozottak a könyvkiadó anyagi lehetőségei. Gyakorlatilag nem nagyon van miből jótékonykodnunk. Legalábbis olyan mértékben semmiképp, ahogy azt apa elképzeli.
– Na de az hogy lehet, hogy neki erről fogalma sincs? – tette fel Julika a csöppet sem indokolatlan kérdést.
– Hiszen tudod, hogy milyen. Neked kéne bemutatnom? Humán beállítottságú ember, a számok világa neki idegen terület. A könyvelésről nem is beszélve. Őszintén szólva egy kiküldetési rendelvény kitöltését sem merném rábízni. Meg nem is akarnám. Az útelszámolás nálunk úgy szokott történni, hogy apa mondjuk felutazik a fővárosba egy könyvbemutatóra, aztán ideadja nekem a benzinszámlát, hogy vigyem el a könyvelőhöz, és részéről a dolog letudva.
– Nagyon jól tudom, hogy milyen az apád, tényleg nem kell bemutatnod – mondta Julika. – A kérdésem nem erre irányult, hanem arra, hogy miért nem szembesítetted a helyzettel. Lehet, hogy Almási Károly humán beállítottságú, és a számok világa idegen tőle, de semmiképp nem retardált. Bizonyára megértené, ha elmondanád neki, hogy nincs miből jótékonykodni.
