Gábor őszinte kíváncsisággal látott neki az étkezésnek, és csakhamar elragadtatott hangokat hallatott, de Hugi még nem volt benne biztos, hogy valóban ízlik-e az étel a fiúnak, elvégre Gábor jó előre leszögezte, hogy családi körben csakis dicséret fog elhangzani a szájából, az őszinte értékelést a négyszemközti megbeszélésre hagyja.
Szerencsére ez utóbbi során is csupa pozitív jelzőt használt, végül pedig hozzátette az ilyenkor szokásos formulát:
– Most már férjhez mehetsz. – Azzal rákacsintott a lányra, de érdekes módon ettől ő maga jött zavarba. Gyorsan el is kezdett másról beszélni: – Nem tűnik bonyolultnak a fogás, mégis nagyon ízletes. Hogyan készül?
– Tényleg nem bonyolult – ismerte el Hugi. – A tarjaszeletek mindkét oldalát aranybarnára sütöm kevés zsiradékon, aztán hozzáadom az aprított császárszalonnát, a hagymakarikákat, a szeletelt fokhagymát, megszórom snidlinggel, végül lefedés nélkül beteszem a sütőbe. Nagyjából fél óra alatt el is készül. Tálalás előtt megszórom petrezselyemzölddel, aztán már lehet is fogyasztani.
– Értem – bólintott Gábor. – Hanem volna nekem egy másik kérdésem is. Hajlandó lennél te is megkóstolni az én főztömet?
– Hogyhogy? Hát te is tudsz főzni? – kerekedett el Hugi szeme.
– Már hogyne tudnék főzni? – méltatlankodott Gábor. – Egyedül élek, és nincs sem bejárónőm, sem szakácsnőm. Olyan jól meg nem keresek, hogy mindennap étteremben ehessek. Ha tehát nem akarok éhen halni, akkor kénytelen vagyok főzni magamnak. Bár nem is jó szó ez ide, mert nemcsak tudok, de nagyon szeretek is főzni. Csöppet sem kényszer számomra a dolog.
– Vannak olcsó konyhák, ahol be lehet fizetni menüre – incselkedett tovább Hugi. – Akár ki is szállítják az ételt, mindennap, még hétvégén is.
Gábor ezúttal nem vette észre az ugratást, komoly arccal jegyezte meg:
– Tartok tőle, hogy azokból az ételekből egy falatot sem tudnék megenni… De most inkább térjünk vissza az ajánlatomra. Vagy netán szándékosan terelted el róla a szót? Mi a válaszod a meghívásomra?
Hugit egyáltalán nem bágyasztotta le a fiú komolykodása, tovább folytatta az incselkedést:
– Mindjárt a második alkalommal fel akarsz csábítani a legénylakásodra? Eddig egész másmilyennek mutattad magad, Gábor.
Most már végre a fiú is vette a lapot,
– Miből gondolod, hogy fel akarlak csábítani a lakásomra?
– Rosszul hallottam az előbb, hogy meghívtál vacsorázni? Gondolom, nem egy étteremben akarsz megvacsoráztatni, mert úgy tudom, a foglalkozásod informatikus, nem pedig séf. Vagy mellékállásban az egyik étterem főszakácsa vagy, délutános műszakban?
– Nincs semmilyen mellékállásom.
– Hát akkor ez a dolog továbbra is rejtélyes számomra. Talán csak nem egy közparkban fogjuk elfogyasztani a főztödet, dobozokból?
– Biztosíthatlak, semmiféle dobozok nem szerepelnek a terveimben.
– De a közpark igen?
Gábor elmosolyodott:
– Ha közpark nem is, de a szabad ég igen.
Most már Hugi is elkomolyodott:
– Egyre kevésbé értelek. Valóban a szabad ég alatt fogjuk elfogyasztani, amit főztél?
– Úgy bizony! De nem egy közparkban, hanem magánterületen. Bár ehhez még a szóban forgó kert tulajdonosainak engedélyét is meg kell szereznem, de remélem, a segítségemre leszel ez ügyben, merthogy kiválóan ismered az illetőket.
– Na jó, szabad a gazda – adta fel Hugi. – Áruld el gyorsan, hogy miről beszélsz, mert mindjárt szétpukkan a fejem ettől a kacifántos rejtvénytől.
Gábor most már felnevetett:
– Nem olyan bonyolult a dolog. Egy igazi, jó bográcsos fogást szeretnék neked elkészíteni, pontosabban nemcsak neked, hanem a kedves családodnak is. És hát az én lakásom nem alkalmas a szabad tűzön való főzésre. Tartok tőle, hogy tüzet fogna a parkettám is, annak meg rossz vége lenne. Arra gondoltam, hogy itt, nálatok főzném meg az én messze földön híres pörköltemet, de ehhez persze szükségem lesz a szüleid beleegyezésére is.
Most már a lány is megkönnyebbülten kacagott fel:
– Nahát, ez tényleg nem bonyolult. Gondolhattam volna, hogy ide lyukadsz ki a végén. Természetesen szívesen látunk bármelyik hétvégén egy jó kis főzésre. Meséltem már neked, hogy nálunk ez amúgy is családi hagyomány?
– Mármint micsoda? Hogy az udvarlóid főzési tudományát a saját kertetekben tesztelitek? – vette át most az incselkedés szerepkörét Gábor.
– Nem. Viszont minden ősszel, mielőtt beköszönt a rossz idő, rendezünk egy afféle évadzáró főzést a kertben. Általában nem vendégszakácsokkal szoktuk megoldani, de most mindenki boldog lesz, ha bejelentem, hogy van egy jelöltem a szóban forgó feladatra.
– Remek – örvendezett Gábor. – Akkor már csak egy dolgot kell tisztáznunk. Leszel a kuktám?
– A legnagyobb örömmel – bólintott a lány. – Így leshetem majd el a legkönnyebben a mesterfogásaidat.
