Egy ragyogó nyári délelőttön Almási Károly arra figyelt fel, hogy civakodás hangjai szűrődnek ki abból a szobából, amit a könyvkiadójuk irodájának rendeztek be a házban. Odasietett, megállt az ajtóban, és egy darabig figyelte, ahogy a számítógép monitora fölé görnyedő nagyfia és kislánya vitatkoznak egymással.
– Most mondom el körülbelül ötödjére, Zsófikám, hogy ha a kézirat egész szövegén akarsz változtatásokat eszközölni, akkor először ki kell jelölnöd az egész szöveget – magyarázta Ákos. – Ellenkező esetben csak egyetlen bekezdés fog módosulni.
– De azt nem mondtad, hogy ezt a módosítást most az egész szövegen kell végrehajtanom – méltatlankodott Hugi. – Azt hittem, csak néhány bekezdésre vonatkozott a kérésed.
– Már hogy vonatkozhatna néhány bekezdésre? – csóválta a fejét Ákos. – Ez egy könyv lesz, az ég áldjon már meg, hát nyilvánvaló, hogy egységes szerkezetűnek kell lennie. Evidens, hogy az oldalsó behúzás mértéke az egész kéziratra vonatkozik, nemcsak egyes bekezdésekre.
A családfő diszkréten köhintett az ajtóban állva, majd amikor a gyermekei felé fordultak, akkor így szólt:
– Mi ez a perpatvar, csemetéim? Biztosak vagytok benne, hogy ez a miliő illik a mi családias vállalkozásunkhoz?
– Én most nem családi alapon vitatkozom Hugival – próbálta viccel elütni a dolgot Ákos. – Épp ellenkezőleg, mint főnök utasítom Almási Zsófiát, a cég alkalmazottját.
– Nem lesz ez így jó, gyerekek – csóválta meg a fejét a családfő, és még csak el sem mosolyodott. Letelepedett egy székre az íróasztal mellé, szembe fordult a lányával, és megkérdezte:
– Tényleg ilyen nehezen megy ez a kiadványszerkesztés, Zsófikám?
– Nehezen – ismerte el Hugi, de mindjárt hozzá is tette: – Talán azért, mert nem jól magyaráz a tanárom.
– Még hogy én nem jól magyarázok? – csattant fel Ákos. – Hát olyan egyszerű kéréseket sem vagy hajlandó értelmezni, mint…
– Álljon meg a menet! – emelte fel a kezét a családfő. – Lássátok be, gyermekeim, ennek így semmi értelme. Ilyen hangulatban nem lehet dolgozni, és nem is szabad. Jómagam legalábbis nem fogok asszisztálni ahhoz, hogy családi vállalkozásunkban ilyen elviselhetetlen hangulat üsse fel a fejét.
– Mire gondolsz, apa? – kérdezte gyanakodva Ákos.
– Fel kell vennünk egy külsőst – felelte a családfő. – Egy olyan embert, aki hivatásszerűen foglalkozik kiadványszerkesztő programok betanításával. Egy olyan oktatót, aki Ákosnál jóval tehetségesebben adja elő a tananyagot.
– Helyeslem! – vágta rá azonnal Hugi.
Ákos még kivárt a válasszal. Vakargatta egy darabig a füle tövét, de aztán legyintett egy nagyot:
– Rendben van. Legalább én is foglalkozhatok végre azzal, ami a dolgom.
Almási Károly nem az az ember volt, aki egy ötlet megszületése után sokáig dédelgeti magában az elintézési módot, így hát nyomban telefont ragadott, és felhívta azt az ismerősét, akiről úgy gondolta, segítségére lehet az ügyben. Az illető nyomban ajánlott is egy fiatalembert, aki tökéletesen alkalmas a feladatra, ráadásul nem is dolgozik drágán, és hajlandó házhoz menni.
Másnap délelőtt a szóban forgó fiatalember be is csöngetett az Almási házba.
– Kulcsár Gábor vagyok – mutatkozott be illendően. – Az oktatás ügyében jöttem.
Hugi indokolatlanul hosszú ideig bámulta a fiút, mielőtt ő is bemutatkozott volna:
– Almási Zsófia vagyok. Nagyon örülök – nyújtotta a kezét, aztán szélesre tárta az ajtót, és miközben beengedte a fiatalembert a házba, a lelke mélyén már érezte, hogy ez az oktatás csöppet sem lesz könnyebb, mint amit Ákossal kellett átélnie az elmúlt időszakban, de egészen más okok miatt. Be kellett vallania magának, hogy máris szerfölött tetszik neki ez a fiú.
Ahogy teltek a napok, kiderült, hogy Zsófi előrehaladása a kiadványszerkesztés terén még mindig nem a kívánt ütemben folyik. A család legidősebb tagjai épp ennek okát vitatták meg a nappaliban.
– A magam részéről csöppet sem csodálom a dolgot – jelentette ki Ákos. – Teljesen nyilvánvaló, hogy a fiatalok megtetszettek egymásnak. Szerintem az idő nagy részében egyáltalán nem is a tananyaggal foglalkoznak, hanem egyszerűen cseverésznek. Talán jobb lett volna, apa, ha nem egy fiatal fiút szerzel oktatónak, hanem mondjuk egy öreg nénit.
– Felhívom a figyelmedet, nagyfiam, hogy az öreg nénik korosztályában igen elenyésző számban találni olyan személyeket, akik jártasak a számítástechnikai trükkök világában – vágott vissza a családfő. – Különben sem fotók alapján választottam ki a delikvenst, hanem ajánlás alapján. Honnan tudhattam volna, hogy egy jóképű fiatalemberről van szó?
– Aztán miért baj az, hogy beszélgetnek? – kérdezte Julika. – Ez a Gábor nemcsak jóképű, de intelligens, udvarias, jóravaló fiatalembernek is látszik. A magam részéről kifejezetten örülnék neki, ha udvarolna Zsófinak.
– Tőlem nyugodtan udvarolhat neki, csak ezt lehetőleg munkaidőn kívül tegye, tudniillik óradíjat fizetünk neki, nem pedig sikerdíjat – méltatlankodott Ákos, aztán felpattant a fotelből. – Megyek is, beszélek a fejével.
– Csak aztán el ne riaszd nekem! – szólt utána ijedten Julika.
