– Mindig is tudtam, hogy javíthatatlan idealista vagy – legyintett a műsorigazgató. – Azt viszont nem hittem volna, hogy a saját magad ellensége is egyben. Tényleg igaz, amit odakint bejelentettél?
– Az első szótól az utolsóig – felelte Ákos.
– Tehát nem szándékozol továbbvinni a műsorodat?
– Nem. Eszemben sincs.
– Gondolom, azzal tisztában vagy, hogy ezt a műsorformátumot nem viheted át másik csatornához – mutatott rá a főnök. – Tehát ha arról lenne szó, miszerint megkerestek téged egy másik…
– Ne is folytasd, Dénes – vágott közbe Almási doktor. Aztán szelíden elmosolyodott: – Látod, megint csak tetten érhető a gondolkodásunkban meglévő különbség. Azt feltételezed rólam, hogy amit odakint mondtam, az nem volt egyenes. Valami hamisság volt benne, valami célzatosság, játszma és furfang. De rosszul ismersz. Amit odakint mondtam, ugyanazt tudom neked is mondani. Egyenesen és őszintén. Nem viszem tovább a műsort, semmiféle értelemben. És ebbe az is beletartozik, hogy nem szándékoztam másik csatornához sem átmenni. Nem is érkezett ilyen megkeresés. Azt hittem, annyi korrektséget azért kinéztek belőlem, hogy ha ilyesmi történt volna, akkor azonnal szólok.
– Nem kell mindjárt megsértődni – tárta szét a karjait a műsorigazgató, és hátradőlt a főnöki bőrfoteljében az íróasztala mögött. – De te is értsd meg, hogy egy ennyire irracionális lépést nehéz értelmezni.
– Már mitől lenne ez irracionális lépés?
– Még kérded? Hát szalad a szekér és dől a pénz! Egymásnak adják az ajtókilincset a lehetséges szponzorok. Mindenki ebben a műsorban szeretne reklámozni. Te meg ki akarsz szállni? Pont most? Amikor a szerződésünk szerint a szponzori pénzek igen jelentős százalékát te kapnád? Ha ez nem irracionális lépés, akkor semmi sem az.
– Nagyon másképp értelmezzük a dolgokat, Dénes. És az a baj, hogy bár én igen jól ismerem a ti gondolkodásmódotokat, ti viszont nemhogy nem ismeritek a magamfajtáét, hanem hajlamosak vagytok azt mondani rá, hogy olyan nem is létezik. Miért gondolod, hogy a pénz az egyetlen motiváló erő ebben a történetben? Miért gondolod, hogy a pénz lehet minden cselekménynek a mozgatórugója, utólag meg a fokmérője? Próbáld egyszer elképzelni, csak néhány perc erejéig, hogy vannak olyan emberek, akik számára mondjuk a család, a gyerek, a nyugalom, a békességes élet sokkal fontosabb.
– Nem akartalak megbántani, és a továbbiakban sem célom ilyesmi – ütött meg érzelmesebb húrokat a műsorigazgató. – Nem feltételeztem rólad semmiféle becstelen dolgot. Nem gondoltam, hogy mindennemű előzetes bejelentés nélkül lelépsz egy másik csatornához. De azt azért tudnod kell, a mi szakmánk olyan, hogy bármikor fel kell készülni minden eshetőségre.
– Nem, Dénes, a ti szakmátok olyan, hogy bármikor fel kell készülni arra, miszerint valaki majd kést szúr a hátunkba. Akár egy hazugsággal, akár egy pletykával, akár egy árulással. Mert nyilvánvaló, hogy ti egy másik csatornához való átszerződést is árulásként definiáltok. Mert ezt az egészet harcként élitek meg. Néha élet–halál harcként. Amiben csak a pénz számít, semmi más. A nézettség, a reklám, a szponzorok és az általuk hozott pénz. Ez felülír mindent, letaszít a piedesztálról mindent, a mélyben pedig elvész minden emberség. Már nem számít, hogy akár a csatornánk alapemberét is alázzák a bulvárlapok, csak hozzon pénzt a dolog, ez a lényeg.
A műsorigazgató felsóhajtott:
– Azt gondolom, egy neuralgikus ponthoz érkeztünk.
– Én is azt gondolom – felelte Ákos.
– Csakugyan azt hiszed, hogy közünk volt a lejárató kampányhoz?
– Én már nem tudom, mit higgyek, Dénes. De ahogy elnézlek, remélem, most megtudhatok valamit tőled, ami segíteni fog tisztábban látni.
– Na jó, akkor elmesélek neked valamit Majácskáról – bökte ki a műsorigazgató, aztán felállt, és elhaladt a bárszekrényig. Látható volt rajta, hogy a továbbiakat nehéz lesz konyak nélkül elviselnie. Töltött magának egy nagy pohár konyakot, és addig nem kezdett bele az elbeszélésbe, amíg fel nem hajtotta mindet. Utána azonban egyre inkább ömleni kezdett belőle a szó:
– Tudod, ez a Majácska olyan típusú nő, aki ha férfi lenne, szoknyavadásznak neveznék. Gyűjti a skalpokat, ha érted, mire gondolok. Még nem meséltem róla neked soha, de annak idején velem is kikezdett.
– Csakugyan? – ámult el Ákos.
– Illetve csak próbálkozott – pontosított a műsorigazgató –, de én rögtön leállítottam. Ettől függetlenül pletyka kerekedett az ügyből, ami a feleségemhez is eljutott. Életem legnyomasztóbb időszaka következett, nagyon nehezen éltük túl azt a néhány hónapot. A nejem ugyanis azt követelte, hogy azonnal rúgjam ki ezt a nőszemélyt.
– De te nem tetted meg…
– Azt hiszem, pont te vagy az, akinek nem kell elmagyaráznom, egy ilyen helyzetben gyakorlatilag nincs jó megoldás. Mert mi történt volna, ha kirúgom? Mindenki azt hitte volna, hogy azért tettem, mert én voltam az, aki próbálkozott nála, de ő nem állt kötélnek. És így akarok bosszút állni rajta.
– Így viszont a házasságod sínylette meg…
– Képzelheted azokat a hónapjaimat. Amikor rá kellett telefonálnom a nejemre, hogy ne haragudj, drágám, de közbejött egy sürgős megbeszélés, csak később tudok hazamenni… hát mit mondjak, összeszorult a gyomrom attól a tudattól, vajon nem fordul–e meg a fejében, hogy hamis utakon járok. Mindig igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy az asszony több forrásból is értesülhessen róla, valóban megbeszélésem van, valóban fontos partnerrel kell tárgyalnom, valóban közbejött egy munkavacsora, ahol soha nem egyedül vagyok jelen a tévécsatornától, pláne nem vagyok kettesben egy nővel… De aztán erről is letettem, mert úgy éreztem, végül már ez lesz gyanús szegénykémnek, hogy én mindig annyira görcsösen akarok alibit igazolni magamnak, olyan helyzetekben, amikor igazából semmiféle alibire nincs szükségem.
– Nem lehetett könnyű helyzet – ismerte el Ákos. – Ám egyelőre nem világos előttem, miért meséled el nekem mindezt.
A műsorigazgató újra megtöltötte a poharát.
– Nézd, Ákos! Veled ellentétben én soha nem tanultam pszichológiát, de azért nagyjából el tudom képzelni, mi jár most a fejedben. Azért meséltem el neked ezt a történetet, hogy elhidd, ha valaki megérti, mi mindent tud okozni az ember magánéletében egy ilyen gusztustalan pletyka, az én vagyok. Biztosíthatlak róla, soha nem jutna eszembe szánt szándékkal rágalomhadjáratot generálni valaki ellen, csak azért, hogy a nézettséget feltornásszam. És soha nem járulnék hozzá, hogy bárki a csapatomból ilyesféle akciót indítson.
– Tehát neked is az a véleményed, hogy Maja magánakciójáról van szó?
– Meggyőződésem – bólintott a műsorigazgató. – El nem tudod képzelni, mekkora bosszúvágy él abban a nőben. Ez még számomra is csak mostanában lett világos. Egyszerűen minden visszautasítást személyes sérelemként él meg, és úgy érzi, megbántották a női mivoltában.
– És erre a bosszúra még akkor is képes, ha tudja, hogy ezzel jókora plusz bevételeket fog generálni annak a tévécsatornának és annak a műsorvezetőnek, akivel ki akar tolni?
– Nem te mondtad az előbb, hogy léteznek a pénznél sokkal fontosabb motivációk is? – kérdezett vissza mosolyogva a műsorigazgató.
– Igazad van, Dénes – ismerte el Ákos. – És tegyük fel, hogy minden úgy van, ahogy most nekem elmesélted. De értsd meg, a döntésemben nem kizárólag ez a momentum játszott szerepet. Nyugalmat szeretnék, és minden időmet a családommal akarom tölteni. Úgyhogy kiszállok a médiából, és meghagyom azoknak, akik képesek maradéktalanul élvezni ezt a miliőt.
– Tehát végleges a döntésed?
– Végleges és megmásíthatatlan – bólintott Ákos.
