Hugi és a kis Bence épp a szőnyegen kuporogva építettek valamit fakockákból, de ez a tevékenység csöppet sem zavarta a későbbiekben kibontakozó tárgyalást.
– Mondd csak, kis húgom – kezdte meg a tapogatózást Ákos –, milyen viszonyban vagy a számítógépes szövegszerkesztéssel?
Hugi leplezetlen büszkeséggel és magabiztossággal válaszolt:
– Úgyszólván profi vagyok.
– Ezt örömmel hallom – bólintott Ákos. – Ezek szerint nem fog gondot okozni számodra, hogy elsajátítsd a nyomdai tördelés és a kiadványszerkesztés minden csínját–bínját.
Hugi büszkesége mintha alábbhagyott volna. Elkerekedő szemmel nézett a bátyjára:
– Hova akarsz kilyukadni?
– Oda, hogy a kiadónknál ezt a tevékenységet is te fogod végezni – felelte Ákos. – Remélem, nem gondoltad, hogy külön embert fogunk alkalmazni erre a feladatra.
– Eddig azt hittem, hogyha a kiadó átadja a nyomdának a kéziratot, akkor ott minden szükséges tevékenységet elvégeznek, ami ahhoz kell, hogy végül könyv legyen a szövegből.
– Ilyen megoldás is lehetséges, de tekintettel kell lennünk a költségekre – magyarázta Ákos. – Ha a kiadó saját maga végzi el az előkészítő tevékenységeket, akkor a nyomda mindezért már nem számolhat fel díjat, ez tiszta sor, nem igaz?
Hugi nem válaszolt, inkább gyanakodva nézett a bátyjára.
– Biztosan hallottál már arról a kifejezésről, hogy ezt a bizonyos kötetet ez meg ez a kiadó gondozta – folytatta Ákos. – Egy könyv gondozása magában foglalja…
Hugi rémülten pattant fel a szőnyegről:
– Na, álljon meg a menet! Erről nem volt szó. Telefonálásról volt szó, időpont–egyeztetésekről, szervezésről, író–olvasó találkozókról, szállások lefoglalásáról, semmi másról. Miféle nyomdászati feladatokkal jössz itt elő? Miféle tördelésről meg kiadványszerkesztésről beszélsz? Nem zavar, hogy én ezekhez a dolgokhoz csöppet sem értek? – harsogta olyan riadtan, hogy a kis Bence is abbahagyta az építőkockák egymásra helyezését, és csodálkozva pislogott a felnőttekre.
Ákos megragadta a húga karját, és maga mellé ültette az ágyra:
– Ne heveskedj már ennyire, Zsófi! Mi ütött beléd? Nincs egy éve, hogy egy szál hátizsákkal nekivágtál a nagyvilágnak, és jószerivel számot sem vetettél a következményekkel. Akkor pont ilyen könnyű feladatok előtt fogsz meghajolni? Először próbáld megérteni, hogy mit kérek tőled, utána alkoss véleményt.
Hugi nagyot sóhajtott, és kiszabadította a karját Ákos szorításából. De még mindig durcás arckifejezéssel ült mellette az ágyon, és látszott rajta, csöppet sem várja elragadtatással azt, amit hallania kell.
– Én nem egy–két évre ajánlok neked munkát – kezdte csöndesen a bátyja. – Amit én kínálok, az egy egész életpálya–modell. Szereted a könyveket, az irodalmat? Részed lesz benne. Szeretsz rajzolni? Mind jól tudjuk, hogy tehetséged is van hozzá. Hát akkor tervezhetsz könyvborítókat. Elboldogulsz a szövegszerkesztéssel? Hát innen már csak egy lépés, hogy be tudj tördelni egy kéziratot. A helyesírásod, a nyelvérzéked kifogástalan, a lektorálás sem fog gondot okozni. Nincs messze az idő, és rád lehet bízni egy egész könyvet, ami a gondozását illeti.
Hugi a kezébe temette az arcát:
– Nem érted, hogy amit elvársz tőlem, ahhoz egyáltalán nem értek?
– Majd szépen megtanulod – jelentette ki Ákos, és nem hagyta magát kizökkenteni a nyugalmából. – Senki sem születik tördelőszerkesztőnek. Ráadásul, amit kérek tőled, az tulajdonképpen mind autodidakta módon elsajátítható, de ha netán mégis nehézségekbe ütköznél, akkor beíratunk egy célirányos tanfolyamra. A cég fizeti.
– De hát honnan tudod, hogy végig bírom csinálni? És hogy megfelelek? – jajdult fel Hugi.
Ákos most először a beszélgetés folyamán kezdett kijönni a sodrából:
– Te tényleg nem érted, hogy miről beszélek? A családunknak van egy könyvkiadója, ahol most gyakorlatilag harmadik ember lehetsz. Csupa olyan területen kell teljesítened, amit eddig is szerettél, amit jó színvonalon művelsz, amihez tehetséged van, még ha képezned is kell magad néhány dologban. Erre azon nyivákolsz, hogy nem tudsz megtanulni valamit, amit szinte már félig tudsz? Miféle lehetőséget akarsz még az élettől? Azon kívül, hogy mosogató lehess Londonban… Fogd már fel, hogy itt azt csinálhatod, amihez kedved van, és jó fizetést kapsz érte!
Hugi kezdett megenyhülni a bátyja szavai nyomán, de még mindig akadt ellenvetése, amit sűrű fejvakarások során elő is adott:
– Túl fiatal vagyok még ehhez, úgy érzem.
Ákos utánozhatatlan arckifejezést öltött, ami az értetlenség, a méltatlankodás és a derű jeleit hordozta magán egyszerre.
– Senkit nem ismertem egész életemben, aki a saját fiatalságát negatív tényezőként akarta beállítani – mondta, aztán felemelkedett a helyéről, felhúzta az ágyról a kishúgát is, és magához ölelte:
– Pár év múlva csak nevetni fogsz rajta, hogy milyen kishitű voltál, amikor beléptél az Almási és Fia Könyvkiadóba.
A kis Bence megnyugodva nézett fel a szőnyegről a felnőttekre.
