– Hétről hétre újabb csúcsokat dönt meg, van fogalma róla? – kérdezte Maja, a rendező ki tudja hányadik asszisztense, aki ezúttal sem mulasztotta el, hogy behatoljon Ákos komfortzónájába.
– Egy dupla kávét legyen szíves – adta le a rendelést hősünk a stúdió büféjének pultjánál, aztán a szőke szépség felé fordult, legfőképpen azért, hogy a könyökével kicsit odébb billentse.
– Na ne mondja! Valóban?
– Úgy bizony! Ezt itt magának senki sem fogja bevallani rajtam kívül, de a műsora nézettsége lassan vetekszik ennek a csatornának az összes eddigi rekordjával – súgta oda Maja, aztán kivillantotta kétségtelenül ragyogó mosolyát.
Ákos legyűrte minden ellenérzését, és közömbös hangon megkérdezte:
– Mondja, van valami érdekeltsége Debrecenben?
– Nem értem – pislogott a szőkeség, átmenetileg beszüntetve a hét határra szóló mosolygást.
– Nem lehet, hogy magácska Debrecenben született? – faggatózott tovább Ákos. – Netán ott nevelkedett fel, vagy oda járt főiskolára? És még mindig vannak ott jó ismerősei?
– Sejtelmem sincs, hová akar kilyukadni – rebegte Maja. – Mi ez a káderezés? Talán mégis érdeklem magát, csak még önmaga előtt is szégyelli bevallani? – Azzal megint arra az önelégült mosolyra váltott, ami annyira irritálta Ákost.
Hősünk szúrós pillantást vetett a szőke szépség magabiztos arcára:
– Azt próbálom kideríteni, hol lehet a kapocs a maga személye és az én Debrecenben éldegélő feleségem között – felelte szenvtelenül, de aztán csak legyintett, és faképnél hagyta az ámuldozó nőt.
Nézettség? Rekordok? Siker? Mit érdekelte őt most bármi ilyesmi? Torkig volt az egésszel. Stúdióstul, felhajtásostul, mindenestül.
Ahogy a parkolóházban a kocsija felé haladt, megcsörrent a telefonja. Egy bulvárlap munkatársa kívánta kifaggatni a lehető legostobább témákban, és amikor Ákos nem győzte a számolatlanul sorjázó buta kérdéseket, egyszerűen kinyomta a telefonját. Bár sejtette, hogy ezért még alapos letolásban lesz része a műsora producerétől.
Alig várta, hogy maga mögött hagyja a fővárost. Kicsit oda is lépett a gáznak, és olyan előzésekbe ment bele, amikre azelőtt sosem vállalkozott volna.
Aztán, ahogy a Mátra felé közeledett, gondolt egyet, és lehajtott az autópályáról az első lehetőségnél.
– Halló! Gergő? – szólt csakhamar a telefonjába, szinte kétségbeesetten. – Tudom, hogy már késő van, de nem lehetne, hogy ma nálatok aludjak?
Fél óra elteltével lefékezte a kocsiját a jól ismert mátraszederkényi ház előtt. Gergő izgatottan várta a kertkapuban:
– Valami baj van? Mi tagadás, kicsit ijesztő volt a hangod a telefonban…
Ákos csak legyintett, és egy perc múlva már a nagyszülői ház konyhájában ült, ezernyi emlékkel és tonnányi bánattal a szívében.
– No, hát mondj már valamit! – kapacitálta Gergő. – Hogy megy sorod? Mi újság?… Mindig nézzük a műsorodat, és bár nehéz ezt nekem elismerni, de baromi jó vagy benne – próbálta viccesre venni a figurát, a legnagyobb meglepetésére azonban a bátyja elsírta magát.
– Én vagyok a legszerencsétlenebb ember a földön – jelentette ki Ákos, aztán az asztalra borult, és olyan zokogásba fogott, amilyenre Gergő még az otthon, együtt töltött évekből sem emlékezett.
Anna, a ház asszonya éppen egy hidegtállal tért vissza a kamrából, de a jelenetet látván jobbnak látta, ha tapintatosan visszavonul, és magukra hagyja az Almási fiúkat.
Gergő sokáig bámulta a bátyját, ahogy az a karjára borulva sír. Megütközve szemlélte rázkódó vállait, és közben furcsa elégtételt érzett. Elhatározta, hogy most nem lesz érzelgős, nem lesz együttérző. Ellenkezőleg. Kihasználja az alkalmat, és megmondja mindazt Ákosnak, amit már rég a fejéhez akart vágni.
– Ne haragudj, nem akartam ennyire kiborulni – emelte fel a fejét egy idő után Ákos.
– Csak tessék – tárta szét szenvtelenül a karjait Gergő. – Gondolom, néha egy pszichológusnak is ki kell adnia a feszültséget, különben beleőrülne. Van az úgy, hogy nincs a közelben egyetlen kolléga sem, aki segíthetne.
Néhány pillanatig harapni lehetett volna a csendet a konyhában.
– Hogy tudsz mindig ilyen pikírt lenni? – fakadt ki aztán megütközve Ákos.
Gergő átható pillantást vetett rá:
– Mindenki csakis azt adhatja, mi lényege, nem igaz? – Aztán szórakozottan babrálni kezdte a konyhaasztalt borító viaszosvászon szélét.
Ákos hosszú másodpercekig nem tudott mit kezdeni ezzel a furcsa szituációval.
– Talán van valami bajod velem? – kérdezte nagy sokára, de meg sem várta a választ: – Akármi is az, ne most közöld! El sem tudod képzelni, milyen helyzetben vagyok! Nagyon jólesik, amikor azt mondod, tetszik a műsorom, és mindig nézitek, de közben fogalmad sincs, mi játszódik a háttérben.
– Miért, mi játszódik a háttérben?
