Hiába volt a szelíd hangnem, Magdi egyelőre semmi jelét nem mutatta a megenyhülésnek, metsző gúnnyal támadt neki a férjének:
– Értek már mindent. Mivel még nem sikerült beindítanod a debreceni praxisodat, elhatároztad, hogy kreálsz magadnak egy pácienst, hogy ne ess ki a gyakorlatból. Én pedig ideális alany vagyok, hiszen kéznél is vagyok, kellően naiv is vagyok, az a legkényelmesebb megoldás, hogy belém beszélsz egy nem létező betegséget, amit aztán majd kedvedre gyógykezelhetsz.
Ákosnak komoly erőfeszítésébe került, hogy megőrizze a türelmét, de tudta, hogy másként nem érhet célt:
– Én nem állítottam, hogy beteg vagy – szögezte le. – A betegség szót ki sem ejtettem a számon. Abban viszont megállapodhatunk, hogy szorongsz valami miatt. Ezért beszéltem fóbiáról. Próbáld megérteni, kérlek, hogy számomra sem örömteli ez a felfedezés. Vagy olyan férjnek gondolsz, aki örömét leli abban, ha a feleségén a szorongás jeleit fedezi fel? Csak azért, mert pszichológus? Inkább fordítsuk meg a dolgot, és azt a kérdést tegyük fel: mi várható el egy szerető férjtől, aki ráadásul pszichológus, ha azt látja a hitvesén, hogy indokolatlanul gyötri magát? Tán nem az, hogy minden módon segíteni próbáljon neki?
Magdi nagyot sóhajtott. Lassan kisimultak a vonásai, és látszott rajta, hogy kezd elmúlni az első dühe.
– Rendben, aláírom, hogy vannak szorongásaim – ismerte el. – De én egyáltalán nem gondolom, hogy ez indokolatlan lenne. Inkább azt látom, hogy te vagy indokolatlanul lezser és hányaveti. Egyre–másra húzzák ki a legkülönbözőbb összegeket a zsebedből, de te úgy teszel, mintha ez a legtermészetesebb dolog volna. Hát csodálod, ha félek a jövőtől? Ugyan mi más lenne erre a normális reakció? Tapsikoljak minden veszteség nyomán? Azt szeretnéd?
Most Ákoson volt a sóhajtás sora. De ez a sóhaj már a megkönnyebbülés jele volt. Hosszú hetek óta most először érezte úgy, hogy esély mutatkozik egy előrevivő eszmecserére.
– Amikor megismertél engem, szó szerint egy fillérem sem volt – kezdte messziről a történetet. – Mégis belém szerettél, és egyáltalán nem féltél összekötni velem a sorsodat. Aztán, ahogy teltek az évek, egyre biztosabbá vált az anyagi helyzetünk. És akármi is történt mostanában, akármilyen rossz szerződést is kötöttem a tévécsatornával, mégiscsak az a helyzet, hogy anyagilag jobban állunk, mint valaha. Erre te most kezdesz el aggódni a jövőnk miatt? Nem tartod ezt irracionálisnak?
– Csakhogy közben történt egy nem elhanyagolható változás: megszületett a kisfiunk – mutatott rá Magdi. – Ha csak kettőnkről lenne szó, biztosan nem aggódnék. De most már az ő jövője a legfontosabb, és remélem, te is így érzel.
– Hát persze, hogy nekem is a kis Bence jövője a legfontosabb! – helyeselt Ákos. – Csakhogy veled ellentétben én biztosan tudom, hogy a kis Bence jövőjét nem fenyegeti semmi. A mi fiunk olyan körülmények között fog felnőni, és olyan körülmények között vághat majd bele a nagybetűs életbe, amilyenről sokan csak álmodoznak. És amíg az erőm és a képességeim engedik, én mindig is ezért fogok hajtani, ebben biztos lehetsz.
– Ennek némileg ellentmond, hogy még most sem indítottad be a debreceni praxisodat – vetette közbe Magdi.
Ákos elmosolyodva dőlt hátra a fotelben:
– Azt kell mondanom, szívem, hogy ha én soha többé, sehol sem működtetnék praxist, a kis Bence jövőjét az sem fenyegetné. Ezt próbálom veled megértetni már hetek óta. És azt szeretném, ha megbíznál bennem, és az én magabiztosságom számodra is azt jelentené, hogy semmi okod szorongani a családunk jövője miatt.
Sajnos Magdi ezúttal is félreértette férje szavait:
– Mire véljem ezt? – hüledezett. – Ezek szerint nem is szándékozol többé praktizálni? Teljesen elvette az eszedet ez a tévés szereplés?
– Már hogy a csudába ne akarnék praktizálni? – értetlenkedett Ákos. – Szerinted azért bérelek méregdrága rendelőt a belvárosban, mert nem szándékozom beindítani a debreceni praxisomat?
– Hát akkor meg mire volt jó az iménti okfejtésed?
– Azt próbáltam érzékeltetni veled, hogy ha egész hátralévő életemben csakis könyvek írásával meg tévés szereplésekkel tölteném az időmet, akkor sem lennének anyagi gondjaink, kiválóan meg tudnánk élni.
– Én ezt az egészet akkor sem értem – csóválta a fejét Magdi. – Hetek óta üresen árválkodik a belvárosi rendelőd, amit saját bevallásod szerint méregdrágán bérelsz. Praxis sehol. De azt mondod, be akarod indítani. Mégis, mikor?
Ákos most elérkezettnek látta az időt, hogy felemelkedjen a helyéről, és kérjen egy perc szünetet. Kiment a konyhába, kibontott egy üveg bort, aztán a palackkal és két pohárral visszatért a nappaliba, de most már a hitvese mellé telepedett a kanapéra:
– Figyelj rám, szívem, elmesélem, hogy számításaim szerint mi várható a következő hetekben. Beindult a tévéműsor, ugyebár. Ez számomra egy olyan reklám, ami gyakorlatilag megfizethetetlen. Az én nevem fémjelzi a produkciót, és minden néző tudhatja, hogy Debrecenben élek és dolgozom. Gondold el, hány ember, hány leendő páciens fog bejelentkezni hozzám hamarosan. Jelentős részüket nemhogy várólistára kell majd tennem, de egyenesen el is kell utasítanom időhiány miatt. Úgy be leszek táblázva hónapokkal előre, hogy asszisztens legyen a talpán, aki képes lesz nyilvántartani a napirendemet.
Magdin látszott, hogy végre hatnak rá az érvek, és egyre inkább bele tudja élni magát a felvázolt jövőképbe. Azonban nem hazudtolta meg női mivoltát, ezért a következő kérdései igencsak célzatosak voltak:
– Tényleg, ha már itt tartunk: van már asszisztensed? És ha igen, akkor férfit vettél fel vagy nőt?
Ákos hamiskásan elmosolyodott:
– Most persze válaszolhatnám azt is, hogy okulva a szegedi eset szerteágazó félreértéseiből, inkább egy férfi asszisztens mellett döntöttem, de nem akarok hazudni neked.
– Tehát máris felvettél valakit? – kerekedett el Magdi szeme. – Ráadásul egy nőt?
Ákos szerfölött élvezte a helyzetet. Kiöntötte a bort, és közben így magyarázott:
– Nézd, számos szempontból sokkal célravezetőbb, ha egy rendelőben megfelelő a nők és a férfiak aránya. És mivel itt egy kétszemélyes stábról beszélünk, magától értetődő, hogy egy nőt vettem fel asszisztensnek.
Magdi szeme szinte villámokat szórt:
– Milyen érdekes, hogy erről a tényről is csak most értesülök! Aztán mondd csak, ez például miért volt titok eddig előttem? Talán túl fiatal a delikvens? Vagy netán túl csinos? Mert bizonyos szempontból ez a célravezetőbb?
Ákos ekkor már alig bírta visszatartani a nevetését, mindenesetre nem akarta túlfeszíteni a húrt, ezért mihamarabb tisztázta:
– No, a szóban forgó hölgy miatt aztán biztosan nem támad soha félreértés közöttünk. Az asszisztensem ugyanis nem más lesz, mint az anyukám. – Aztán kihasználva Magdi döbbent elnémulását így folytatta: – Tudod, panaszkodott nekem nemrég, hogy most, amikor már az ikrek is kirepültek a családi fészekből, nem találja a helyét, nem talál magának elég feladatot, sokszor csak téblábol a házban, és egyre búskomorabb. Gondoltam, teljesen kézenfekvő, hogy felajánlom neki ezt a munkakört.
Az este további hangulata immár olyanra sikeredett, amilyenre régóta nem volt példa kettejük között. Az idill azonban nyúlfarknyinak bizonyult, másnap Magdi soha nem tapasztalt ellenszenvvel fogadta hazatérő férjét:
– Mondd csak, drágaságom, ismerős neked valahonnan az a név, hogy Maja? Esetleg Majácska?
