– No várjunk csak, gondoljuk még egyszer végig a dolgot – mondta Ákos, miután megitta az újabb pohár vizet. – Tehát azt állítod, hogy az asszisztens direkt szólta el magát előttem a várható reklámbevételekről? De hát ez így nem logikus – csóválta a fejét hősünk. – Ennek folyományaként az lett volna várható, hogy vércseként csapok le az ajánlatukra, nem?
– Na de mi történt utána? – kérdezte az ügyvéd. – A másik két pasas eljátszotta, mintha alig látna a dühtől, amiért a társuk ilyen szószátyár volt. Pedig hidd el nekem, ezek a tévés fickók nem szoktak kikotyogni semmiféle anyagi jellegű titkot, ami a csatornájukra vonatkozik. Úgyhogy nyugodj csak bele, hogy színjáték volt az egész. Úgy tettek, mintha neked egyáltalán nem lett volna szabad megtudnod a dolgot. Ezzel ültették el a gyanú csíráját benned, ami hamarosan nemhogy kikelt, hanem akkora leveleket növesztett, mint egy pálmafa!
– Még mindig nem értem, előzőleg miért vették ennyire biztosra, hogy csőbe tudnak húzni – motyogta Ákos.
– Nem vették biztosra szerintem, viszont nem volt vesztenivalójuk sem – mutatott rá Tibor. – Nézd, amit az első találkozásotokról meséltél, az alapján nekem meggyőződésem, hogy alaposan rátapintottak a gyengédre.
– Miért, szerinted mi a gyengém?
Az ügyvéd most ismét hátradőlt a székében, s egy percig mereven vizslatta Ákos arcát.
– Nem fogsz megsértődni? – kérdezte némi zavaró csönd után.
Hősünk csak némán intett, de közben lehajtotta a fejét. Úgy vélte, a várhatóan ledorongoló szavak is épp elegek lesznek, nem kell hozzá még illusztrációként a barátja arckifejezése is.
– Hát jó – fújtatott egyet Tibor. – Szerintem elbíztad magad. Azt gondoltad, te vagy a nagy Almási Ákos, az egyre népszerűbb pszichológus, akinek a kisujjában van a szakma, és aki lazán helyre teszi ezeket a pesti nagyokosokat. Veled akarják a bolondját járatni? Neked akarják kiszúrni a szemedet holmi aprópénzzel? Na, majd te megadod nekik!… Aztán a dolog visszafelé sült el. És miért? Mert kifelejtetted a számításból, hogy azok között, akik pszichológiai témájú műsorsorozatot akarnak készíteni, nyugodtan akadhat egy-két személy, aki maga is konyít valamit ehhez a tudományhoz. Honnan tudod például, hogy a műsorigazgatónak nincs ilyen irányú végzettsége? Vagy akár az asszisztensnek? De az is meglehet, hogy az egész ötletet egy olyan munkatársuktól kapták, akivel te még nem is találkoztál.
– Jó, jó, elég lesz mára a fejmosásból – emelte föl a fejét Ákos. – Inkább azt mondd meg, milyen szerződés lett volna a te szájad ízének megfelelő. Mire kellett volna rábólintanom?
Dr. Bohács rosszallóan megcsóválta a fejét:
– Hát nem nyilvánvaló? Magadtól nem találtad ki? A két ajánlat kombinációját kellett volna szerződésbe foglalni. Azaz: ők csak nyugodtan fizessenek neked százalékot a reklámbevételekből, de legyen egy fix összeg is, amit minden adás után átutalnak.
– Csakugyan! – csapott a homlokára Ákos. – Teljesen igazad van, öregem. Abszolút kézenfekvő. Nem is értem, miért nem jutott ez tegnap az eszembe.
– Talán a nagy hőség miatt – jegyezte meg engedékenyen az ügyvéd, aztán sokkal szigorúbban hozzátette: – Mindenesetre ragaszkodom hozzá, hogy a műsor következő évadának tárgyalásain én is szerepeljek!
Hazafelé Ákosnak egyfolytában barátja feddő szavai jártak a fejében. Igaza volna vajon Tibornak? Tényleg ennyire elszaladt vele a ló? De hát nem volt ő soha beképzelt ember…
Próbálta elhessegetni a gondolatot, de azért azt világosan érezte, hogy hamarosan komoly önvizsgálatot kell tartania. Erre azonban most azért sem kerülhetett sor, mert egy másik gondolat sokkal kínzóbban foglalkoztatta: vajon mit valljon be ebből az egész históriából Magdinak…?
Tulajdonképpen Ákosnak semmi dolga nem volt annak végiggondolásával, hogy mit és mennyit valljon be otthon a feleségének a történtekből. Magdi rögtön látta rajta, hogy valami nincs rendben, és addig faggatta, míg Ákos jobbnak látta szóról szóra elmesélni, milyen beszélgetés zajlott nemrégiben az ügyvéd barátja irodájában.
Azt gondolta, ezek után némileg megkönnyebbülhet, és lepihenhet végre, de tévedett. Az igazi csata még csak most kezdődött, az otthona falai között.
Magdi először leroskadt a pamlagra, és hosszan, némán, vészjóslóan meredt maga elé. Aztán megszólalt… Először csak csöndesen kérdezett valamit, de később egyre mérgesebben kezdett vagdalkozni, és Ákos jelenleg csak bágyadt védekezésre volt képes. Már amikor egyáltalán szóhoz tudott jutni.
– Szóval ez most azt jelenti, hogy több millió forintot kihúztak a zsebedből?
– Szívem, ez most…
– Pontosítok: hagytad, hogy több millió forintot kihúzzanak a zsebedből?
– Ne így fogd fel, kérlek…
– Ne így fogjam fel? Hát akkor hogy fogjam fel? Elárulnád?
– Nézd, ez a tárgyalás…
– Válaszolnál végre a kérdésemre, amit már kétszer is feltettem? Vagy netán nem jól számolok? Hány műsor fog jutni az őszi évadra? Nyolc? Tíz? És hány millióval kell beszorozni ezt a számot?
– Azt nem lehet pontosan tudni. Egyelőre csak…
– De azt azért pontosan lehet tudni, hogy elrontottad, ugye? Hogy alaposan elrontottad, kedves Almási doktor! – pattant fel a pamlagról Magdi.
Ákos ekkor már tisztában volt vele, hogy a baj még annál is nagyobb, mint amekkorának elsőre látszott. Ritkán illette a neje a gúnyos „Almási doktor” megnevezéssel, de amikor igen, akkor abban semmi köszönet nem volt.
– Arról volt szó, hogy nem engeded magad átverni – folytatta Magdi, immár fel–alá járkálva a nappaliban. – Sőt, majd te megmutatod ezeknek a fővárosi ficsúroknak, mi is az a cívis virtus! Úgy jöttél haza tegnap is, mint valami hadvezér, aki győztes csatából érkezik. Percekig nevettél rajta, milyen ügyesen beforgattad őket. Na persze, akkor még nem tudtam, hogy ez a nagy nevetgélés a ki tudja hány liter fröccsnek volt köszönhető, amit…
– Azért ne ess túlzásokba, szívem!
– Túlzásokba? Miféle túlzásokba? Úgy gondolod, hogy ebben az ügyben léteznek egyáltalán túlzások? Mert ha igen, akkor elmondom neked, mi a túlzás: az, amennyire túlértékelted magad!
– Jó, ezt én is elismerem, de…
– Azt képzelted, hogy átlátsz ezeken a pesti vagányokon, mert nem tudják még, kivel kezdenek, mekkora nagyokos is vagy te. Szépen kikerülöd a csapdáikat, aztán az orruknál fogva belevezeted őket. Mit mondjak, nagy kár volt dölyfösen nevetni rajtuk. Mert igaza van az ügyvédednek, azóta is ők nevetnek rajtad!
– Azért nem kell mindent ilyen borúsan látni. Ez a szerződés csak az őszi évadra szól. Jövőre majd egészen más kondíciókkal fogok szerződést kötni.
– Csakugyan? Hát ez nagyon szép dolog, kedves doktor Almási Ákos. Csakhogy én még az őszről beszélek! Kiszámoltad már, mennyi pénzről mondtál le nagy kegyesen? Mert szerintem van az tízmillió is. Egy lakás ára! Vehettünk volna a gyermekünknek egy lakást, biztosíthattuk volna a jövőjét!
– Nem hinném, hogy a gyermekünk jövője ezen az egyetlen, árva kis szerződésen múlik.
– Nagyon nagyvonalúan bánsz te a gyermekünk jövőjével! Úgy látom, még csak meg sem karcolta a lelkedet, hogy épp most szórtad ki a pénzét az ablakon!
Ez már sok volt Ákosnak. Felpattant ültő helyéből, és miközben kiviharzott a helyiségből, már csak foghegyről vetette oda Magdinak:
– Ebben a hangnemben nem vitázom tovább.
Aztán olyat tett, amit házasságuk alatt még soha: rácsapta az ajtót a feleségére.
