Magdi el sem tudta képzelni, mi történhetett a megbeszélésen. Az persze rögtön látszott, hogy Ákos sikeresnek értékeli a tárgyalást, mivel azokat az önfeledt tánclépéseket, amikkel a kerti úton haladt a kaputól a ház felé, igen nehéz lett volna a búskomorságra okot adó csalódott összezuhanásként értékelni.
– Mi tagadás, nagyon fáj nekem, hogy még az esküvőnkön sem láttalak ilyen boldognak – jegyezte meg nem kevés évődéssel a hangjában, miután a férje benyitott a házba. – Mi történt? Mesélj!
Ákos már egy jó ideje minden pillanatot élvezett, és ezekhez szervesen csatlakozott az a néhány akrobatikus művelet is, amelyek segítségével lerúgta magáról a cipőjét. Aztán a „Fel, torreádor” dallamára előadta:
– Na-gyon, na-gyon nagy gyö-hő-ze-he-lem, nagy győzelem, nagy győzelem! – És bizonyára tovább is folytatta volna a különböző hősi pózok önkéntes bemutatását, ha a felesége nem öleli át, és nem szorítja arra, hogy landoljon végre a rögvalóság talaján, és kezdjen neki sürgősen a beszámolónak, különben hét baj lesz.
– Ilyesmiről nem is álmodtam! – rogyott le a nappali kanapéjára Ákos. – Ha láttál volna, szívem!
– De nem láttalak – mutatott rá logikusan Magdi –, úgyhogy vagy elmeséled, hogy miről maradtam le, vagy elindulok a konyhába egy méretes fakanálért.
– Kenterbe vertem a pesti nagyokosokat! – harsogta Ákos. – Hárman ültek velem szemben, de én úgy győztem le őket, mintha csak egy háromfejű sárkányt kellett volna ártalmatlanná tennem!
Ezen a ponton Magdinak kezdett gyanús lenni valami:
– Szívem! Te ittál? – És ami ekkor még csak kérdésként hangzott el, abból csakhamar kijelentő, majd felkiáltó mód lett: – Igen, te ittál. Hiszen te részeg vagy!
– Még jó, hogy ittam – ismerte el kedélyesen Ákos –, különben kiszáradtam volna ebben a nagy melegben. Nem mondom, kedvemre való is volt az a pár fröccs, de hát egy ilyen fényes győzelem után ki bírná megállni, hogy ne ünnepeljen? Tudod, mennyit fogok kapni adásonként, drága kicsi életem? Ötszázezer forintot. Érted? Kerek félmilliót! – tette hozzá, hogy teljesen egyértelmű legyen az összeg. – És ezt egyedül magamnak köszönhetem, én harcoltam ki, mégpedig a saját zseniliat… zsenalita… zselatin… szóval a jó képességeim eredményeképpen – nyugtázta a nyelvtörő után.
Magdi egyre kíváncsibb lett a részletekre, így hát Ákos elmesélte, hogyan szólta el magát az asszisztens a reklámbevételekkel kapcsolatban, majd visszaidézte az utána történteket is:
– Gondoltam egy merészet, és azt mondtam, adjanak félmilliót adásonként. Engem nem érdekel semmilyen költségük, semmiféle gondjuk–bajuk, úgy gazdálkodják ki maguknak, ahogy akarják. Rám ne tartozzon, hogy mennyi reklámidőt hasznosítanak a műsor mellett, egyáltalán semmi se tartozzon rám, csak az adásmenet. Ezért kapok félmilliót, és el van intézve – magyarázta Ákos.
– És rögtön beleegyeztek? – ámuldozott Magdi.
– Természetesen nem – felelt a férje –, de hát szorít az idő, hamarosan le kell forgatni a próbafelvételeket, és nemsokára minden szerdán adásba kell kerülnie a műsornak. Szívták ugyan a fogukat, de végül rábólintottak az ajánlatomra.
További részletek tisztázására már nem kerülhetett sor, mert az ifjú férj ekkor kijelentette, hogy valamiért nagyon elálmosodott, és legszívesebben most kicsit lepihenne. Akart még valami mást is mondani, de ebbéli szándékában megakadályozta az a körülmény, hogy a következő pillanatban már egyenletesen hortyogott a kanapén.
Ákos másnap felkereste az ügyvédjét, aki egyben gyerekkori barátja is volt. Nos, a dolog úgy alakult, hogy hősünknek hamarosan már nem csak a másnaposságtól fájt a feje…
Doktor Bohács Tibor részletesen elmeséltette vele a tárgyalás során történteket, majd nagyot sóhajtva hátradőlt a székében, és így szólt:
– Édes öregem! El kell keserítselek. Azt hiszem, téged alaposan átvertek ezek a dörzsölt pesti fickók…
– Mit beszélsz? – kapta fel a fejét Ákos, de a hirtelen mozdulatot hamar megbánta. A halántékára szorította az ujjait, és szinte könyörgőre fogta: – Mondd csak, nincs valami fejfájás–csillapítód kéznél? Iszonyúan hasogat a fejem.
– No mi az? Tán csak nem ittál előre tegnap a medve bőrére? – kérdezte az ügyvéd. – Akkor már értem, miért úgy zajlott le a tárgyalás, ahogy.
Ákos kissé megsértődött:
– Lehet, hogy az utóbbi években nem sűrűn találkoztunk, Tibikém, de biztosíthatlak róla, ugyanúgy nem kedvelem az italt, mint azelőtt.
– És ahogy elnézem, ugyanúgy nem is bírod, mint azelőtt – nevetett az ügyvéd, de azért készségesen kutatott tovább a fiókjában gyógyszer után.
– Mellesleg nem ittam előre a medve bőrére – bizonygatta Ákos. – Pláne nem szokásom ittas állapotban fontos tárgyalásokat lefolytatni. Egyszerűen arról van szó, hogy miután sikerrel megvívtam a csatát, és a partnereim visszaindultak a fővárosba, csak úgy, a magam kedvére lehajtottam egy nagyfröccsöt. Aztán még egyet… Meg talán egy harmadikat is… Most mit nézel így? Jólesett abban a fullasztó hőségben.
Doktor Bohács végre megtalálta a fájdalomcsillapítót, és készséggel átnyújtotta ügyfelének, egy pohár víz kíséretében.
– Ha javasolhatom, mindjárt két pirulát vegyél be, ugyanis hamarosan nemcsak a másnaposságtól fog fájni a fejed, hanem attól is, amit mondani fogok.
Azzal letelepedett az asztala mögé, és kertelés nélkül belevágott:
– Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, nem fogok finomkodni veled. Kár volt tegnap a jó üzletre innod, mert amit te kötöttél, az minden, csak nem jó üzlet. Pocsék üzlet. Borzalmasan rossz üzlet.
– Te miről beszélsz, Tibor? Hát én…
– Csak vedd be nyugodtan a másik gyógyszert is, és hallgass végig. Az a szerződés, amit tegnap a közreműködésem nélkül voltál szíves megkötni, csupán egyetlen esetben minősíthető sikeresnek: ha a műsorod megbukik.
– Ezt nem értem – vakargatta a fejét hitetlenkedve Ákos. – Hogyan fér meg egyazon mondatban a siker és a bukás, pláne egymást feltételezve?
– Nem bonyolult – nyugtatta meg az ügyvéd. – Ha a műsor megbukik, te akkor is megkapod a kialkudott fix honoráriumodat, tehát ebben az esetben szerencsésnek mondható a helyzet, mármint az anyagiak szempontjából. Na de ha nem bukik meg? Önszántadból mondtál le egy halom pénzről, ami a reklámbevételeket illeti! Márpedig hidd el nekem, nem sűrűn szoktak műsorvezetőknek részesedést kínálni a reklámbevételekből.
– De hát akkor velem miért tettek ilyet, ha nem az volt a céljuk, hogy behúzzanak a csőbe? – kérdezte Ákos.
Tibor nagyot sóhajtva dőlt hátra a székében:
– Drága barátom, téged nagyon is behúztak a csőbe, ez az én erős gyanúm. És bármennyire is fáj ez neked, szerintem ezek a dörzsölt pesti fickók hazafelé tartva még Gödöllőnél is a térdüket csapkodták, hogy ilyen remekül bevált a tervük. – Az ügyvéd most előredőlve az asztalra támaszkodott, úgy folytatta az elbeszélést: – Véleményem szerint az történt, hogy a korábbi tárgyalásaitokon alaposan felmérték a gyengéidet. Ezt használták ki tegnap. Felajánlották számodra a reklámbevételek felét, de majdnem biztosak voltak benne, hogy gyanút fogsz, és inkább fix összeget fogsz kérni. Ezt a célt szolgálta az is, hogy az egyikük látszólag elkottyintotta magát előtted a várható reklámbevételek összegéről.
– Szerinted az egész csak színjáték volt? – hüledezett Ákos. – Nemcsak az asszisztens, hanem a másik két fickó is komédiázott előttem?
– Igen, sajnos ez a meggyőződésem – erősítette meg Tibor.
Ákosnak mintha az utóbbi percben fokozódtak volna a szédülési rohamai:
– Nem kaphatnék még egy pohár vizet? – kérdezte sápadtan a barátjától.
Azta!