Teltek-múltak a napok, és Gergő el is feledkezett a temetés után kapott névjegykártyáról. De aztán maga Huszár Gábor volt az, aki az egyik este becsöngetett hozzá:
– Jó estét, öcsémuram! Igaz, hogy türelmesnek mutatkoztam pár nappal ezelőtt, és jómagam ugyan továbbra is türelmes volnék, de hát vannak itt tőlem független határidők, amiknek muszáj megfelelni – hadarta egy szuszra, és Gergő hirtelen nem is tudta, miről beszél.
– Elnézést, de nem nagyon értem, miről van szó – motyogta zavartan, mire a vendég joviálisan vállon veregette:
– Először is azt javaslom, tegeződjünk. Igaz, hogy szemtelenül fiatal vagy, de azért én sem vagyok egy matuzsálem – nevetett fel a saját vicce nyomán. – Negyvenhét múltam tavaszal, de sokak szerint tíz évet is letagadhatnék – tette hozzá, hogy semmilyen részlet ne maradjon homályban.
Az Almási fiú fáradt és kedvetlen volt, így hát kezdte unni a meddő szócséplést. Érzékelte ezt beszélgetőtársa is, ezért így folytatta:
– Nem szeretnék túlzottan rámenősnek tűnni, de ezt a témát talán mégsem itt, az ajtóban kellene megbeszélnünk.
Gergő beinvitálta a vendéget a konyhába, és még teával is megkínálta.
– Nos, a helyzet a következő – folytatta Huszár Gábor, immár az asztal mellett ülve. – Hétfőtől lehet átvenni a polgármesteri hivatalban a jelöltállításhoz szükséges okmányokat, ami a helyhatósági választást illeti. Utána pedig igen rövid határidő áll rendelkezésre, hogy a jelöltek összegyűjtsék a szükséges számú ajánlást a lakosság körében. Ezért sürgetném a válaszodat. Hogy döntöttél, kedves öcsém? Szeretnél megmerítkezni a helyi politikában?
Gergő a fejét vakargatta:
– Igazából nem nagyon gondolkodtam ezen az elmúlt napokban – vallotta be őszintén.
– Márpedig, mint említettem, a határidők igen szorosak – ütötte a vasat Huszár. – Ha most nemmel felelsz, legközelebb öt év múlva lesz lehetőséged jelöltetni magadat polgármesternek. De szerény véleményem szerint óriási hiba lenne, ha nem használnád ki ezt az alkalmat. Sokak körében népszerű vagy itt a faluban, és a szomszédod kapujában rögtönzött beszédedre is jó ideig emlékezni fog mindenki, aki hallotta. De örökké nem tart ez a dicsőség, most kellene meglovagolnod a rokonszenv hullámait. És biztosíthatlak, hogy a Mátraszederkényi Lokálpatrióta Egyesület teljes mellszélességgel kiáll melletted, erre mint elnök teszem le a nagyesküt.
Gergő most először gondolkodott el a dolgon, és csakhamar eszébe is jutott egy nem egészen indokolatlan kérdés:
– Ezek szerint a jelenlegi polgármester ellenében indulnék?
– Nem – szögezte le Huszár. – Ő nem indul újra a választáson. Belső információk szerint belefáradt a közéletbe, ami nem is csoda, hiszen három ciklust vitt végig egyhuzamban, nyilvánvalóan elege van már a falu ügyes–bajos dolgainak intézéséből.
Az Almási fiú egy darabig némán ízlelgette magában a kifejezést: „belső információk szerint”. Szokatlan és titokzatos szóösszetétel volt, olyasmi, ami ez idáig nem játszott szerepet a mindennapjaiban. Még nem tudta eldönteni, tetszik–e neki, vagy inkább taszítja. Sokáig azonban nem volt módja ezen morfondírozni, mert közben az egyesületi elnök átment agitátorba:
– Bevallom, azt reméltem, hogy magadtól is megkeresel majd, és igennel fogsz felelni. A rögtönzött beszéded alapján olyan embernek tartalak, aki igencsak a szívén viseli a közösség sorsát, amelyikben él, és tenni is akar érte. Úgy érzem, nagyon közel áll egymáshoz a gondolkodásmódunk, ezért is ajánlottam fel egyesületünk támogatását… – És csak mondta, és mondta, Gergő pedig kénytelen volt bevallani magának, hogy percről percre egyre szívesebben játszik el a polgármesterség gondolatával.
– Aztán mi volna ennek az egész dolognak a menete? – érdeklődött Gergő. – Mi kell ahhoz, hogy valakit polgármesternek válasszanak?
– Az első lépés, hogy indulnia kell a választáson – felelte Huszár.
– Ezt mindjárt sejtettem – jegyezte meg Gergő, némi iróniával a hangjában.
– Ne gúnyolódj, öcsémuram! Komolyan beszéltem – szögezte le a lokálpatrióták elnöke. – Azt hiszed, úgy működik a dolog, hogy bárki rajthoz állhat, aki csak egyet gondol? Jól is néznénk ki! Sorra bukkannának elő az önjelölt félcédulások, tán még Furulyás is kijelentené magáról, hogy az tenne a legjobbat a falunak, ha ő lehetne a polgármester… Szóval, ahhoz, hogy egyáltalán indulni tudj a választáson, össze kell gyűjtened kellő számú ajánlást. Akkor lehet belőled egyáltalán jelölt. Maga a választás csak utána következik.
– Értem – bólintott Gergő. – És az ajánlások gyűjtése konkrétan hogy működik?
– Az egyesületünk minden szükséges nyomtatványt átvesz a hivatalban, erről már most biztosíthatlak – nyugtatta meg Huszár. – Neked csak azzal kell törődnöd, hogy a kellő számú aláírást összegyűjtsd az erre szolgáló gyűjtőíveken.
– Szóval akkor maguktól megkapom ezeket az íveket, és aki engem akar jelölni, az majd eljön hozzám, és aláír?
Huszár Gábor felnevetett:
– Na, azt várhatnád, kedves öcsém! Így karácsonyig sem gyűlne össze a kellő számú aláírás, márpedig a választás október közepén lesz.
– Hát akkor mégis mit kell csinálnom?
– Hogyhogy mit? Végigjárni a falut, becsengetni mindenhova, és megkérni az embereket, hogy támogassanak téged az aláírásukkal.
Gergőnek elkerekedett a szeme:
– Na de hát ez közönséges házalás!
– Nevezheted, ahogy akarod – vonta meg a vállát az elnök –, de ez akkor is így működik. Régen az ajánlószelvényeket gyűjtöttük, most az ajánló aláírásokat. Ha azt hiszed, hogy házhoz jön a győzelem, és neked egy lépést sem kell tenned érte, hát alapos tévedésben vagy. Mellesleg tudod-e, hogy hívták más néven az ajánlószelvényt?… Megmondom: kopogtatócédulának. Bizony, be kellett kopogtatni érte a lakókhoz.
Gergő egyre sűrűbben vakargatta a füle tövét:
– Nem hiszem, hogy nekem ez menne – vallotta be végül. – Nem vagyok jó a házalásban.
– Honnan tudod? Próbáltad már?
– Próbáltam, bizony.
– Nem is mondtad, hogy van politikai múltad – hökkent meg Huszár.
– Jaj, maga mindig csak politikára tud gondolni? Más okból is lehet házalni, nemcsak aláírásokért.
– És te mi okból házaltál?
– Azért, hogy pénzt keressek. De nem jött össze a dolog. Egy biztonsági zárat kellett volna eladnom az embereknek, de három nap alatt egyet sem sikerült rájuk sóznom. Vissza is adtam az üzletkötői megbízatást. Rájöttem, hogy nem nekem való az ilyesmi.
Huszár Gábor hosszan gondolkodott, aztán így szólt:
– Óriási hiba lenne a két dolgot összehasonlítanod. Mondj meg nekem valamit, Gergely, de őszintén! Mi volt a véleményed arról a biztonsági zárról, amit árultál?
– Őszintén? Hát az, hogy olyan, mint a többi. Amiből tizenkettő egy tucat. Nem volt semmi különlegessége.
– Na látod! – csapott az asztalra diadalmasan az elnök. – Hát még szép, hogy nem tudtál belőle egyet sem eladni. Hiszen magad is azt gondoltad, hogy hitvány tucatáru. Ugyan hogy tudtál volna bárkit is rábeszélni a termék megvásárlására, ha te is úgy érezted, hogy az embereknek nincs igazán szükségük rá? A próbálkozásod eleve kudarcra ítéltetett. Ezúttal azonban teljesen más volna a helyzet…
Húha … !