Almási Károly felállt, és súlyos, nehéz léptekkel az ablakhoz vánszorgott. Elhúzta a függönyt, aztán hosszan bámult kifelé, a sötét éjszakába.
– Nem könnyű feldolgozni mindazt, amit most a fejemhez vágtál – szólalt meg nagy sokára.
– Sajnálom – felelte Julika. – Nem bántani akartalak, de egyszer ennek már ki kellett jönnie belőlem.
– Jobban örültem volna, ha nem egyszerre zúdítod rám ezt az egészet. Igazán adagolhattad volna körültekintőbben is.
Julika értetlenkedve csóválta a fejét:
– Na de hát hogyan és mikor? Ákos tervéről semmit sem tudtam idáig, márpedig ez adta most az apropót.
– Azért valld be, a véleményed nem az utolsó napokban kristályosodott ki rólam. Hamarabb is az orromra koppinthattál volna, ha úgy érezted, kezd elszaladni velem a ló.
– Most ne azon sajnálkozzunk, hogy mi történt a múltban, hanem tekintsünk inkább előre – javasolta Julika, aztán elmosolyodott: – Én már annak is örülök, hogy beláttad végre, nekem van igazam.
Korai volt az öröme, ezt csakhamar megtapasztalhatta.
– Nono! – emelte fel a mutatóujját a családfő. – Szó sincs róla, hogy mindenben igazat adtam volna neked. Vannak dolgok, amiket sosem fogok másképp látni, akárki is próbál lyukat beszélni a hasamba.
– Mire gondolsz egészen pontosan?
– Például erre a „két könyv egy kötetben” akcióra. Mindig is árukapcsolásnak fogom tartani, amíg csak kétágú vagyok.
– Jaj, szívem, ne kezdjük már elölről…
– De hiszen még be sem fejeztük! – mutatott rá Almási Károly, és fel–alá kezdett járkálni a hálószobában. – Nem mondom, ha arról lenne szó, hogy Ákos önálló kötetben javasolná megjelentetésre valamelyik régebbi könyvemet…
– Annak ugyan mi értelme lenne?
– Jó, jó, most elvi kérdésekről beszélek – magyarázta a családfő.
– Pont a dolog lényegét nem érted, drágám! Ákosnak valószínűleg a következő könyve is sikerkönyv lesz, és azt szeretné, hogy te is osztozz ebben a sikerben, akár mint szerző is.
– Értem én, nem vagyok teljesen ütődött – bizonygatta Károly. – Csakhogy eddig még sem pszichodrámát, sem semmi mást nem írtam, ami akár csak érintőleges kapcsolatban is lenne a pszichológiával. Így pedig az egész olyan fals, olyan mesterkélt, és átlátszó, és…
Julika közbevágott:
– Tán csak nem arról van szó, hogy lusta vagy megírni egy nyamvadt kisregényt?
Almási Károly abbahagyta a járkálást, és villámló tekintettel nézett a nejére:
– Ez nagyon igazságtalan volt, szívem – mondta panaszosan. – Sok mindent elmondhatsz rólam, de azt nem, hogy ne fűlene a fogam a munkához.
Julika nem hagyta magát:
– Hát akkor meg mi a probléma? Már ne haragudj, de számomra egyszerűen nyafogásnak tűnik, amit ez ügyben művelsz – jelentette ki, majd egy igencsak ütős kérdést szegezett a férjének:
– Mondd csak, Almási Károly, akkor is ez lenne a véleményed, ha nem Ákosról lenne szó, hanem egy általad teljesen ismeretlen, fiatal pszichológusról?
– Értelmetlen a kérdésed – védekezett a családfő. – Ha nem ismerném azt a fiatal pszichológust, akkor fel sem merülhetne semmiféle közös kötet.
– Légy szíves, ne próbálj kibújni a válasz alól! – ütötte a vasat Julika. – Képzeld el, hogy egy könyvkiadó úgy döntene, a sikeres, fiatal pszichológus második könyvével egy kötetben fogja megjelentetni a te művedet. Nos, mit válaszolnál egy ilyen felkérésre?
– Akárhogy is erősködsz, szívem, ezt a kérdést nem olyan egyszerű megválaszolni, ugyanis van itt egy nem elhanyagolható körülmény – mondta Almási Károly.
– Miféle körülményre célzol? – kérdezte Julika.
– Például arra, hogy egy másik kiadónál nem én hoznám a döntést, hiszen semmi közöm nem lenne a cég vezetéséhez. A saját kiadónknál azonban más a helyzet – mutatott rá a családfő, és megpróbálta viccesre venni a figurát, hozzátéve: – Felhívnám a figyelmedet, hogy jómagam vagyok a cég ügyvezető igazgatója.
Julika még csak el sem mosolyodott, sőt, alaposan felmérgelte magát:
– Az ég szerelmére, drágám! Nem veszed észre, hogy minden módon próbálsz kibújni a válaszadás alól? Miért nem mersz egyenes feleletet adni? Kit érdekel, hogy melyik kiadónál ki hozza a döntést? Mi jelentősége van? Nem erre vonatkozott a kérdésem, nem is értem, mit kell ezen lovagolni. Szerintem nem kérdeztem semmi bonyolultat. Ha akarod, megismétlem: amennyiben egy képzeletbeli könyvkiadó úgy döntene, hogy egy sikeres, fiatal pszichológus második könyvével egy kötetben fogja megjelentetni a te művedet, akkor mit válaszolnál erre a felkérésre? Légy szíves igennel vagy nemmel felelni! Belemennél vagy nem? De arra kérlek, legyél nagyon őszinte, legalább önmagadhoz…
Almási Károly nagyot sóhajtott. Az ablak felé fordult, és nagy sokára csöndesen megszólalt:
– Azt hiszem, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor azt kell felelnem: igen… Igen, belemennék.
Most, hogy egyenes választ kapott, immár Julika is megnyugodott kissé. Ő is sokkal csöndesebben szólt, mint korábban:
– Látod, szívem, nem más itt a probléma, mint Ákos személye. Legalábbis számodra. De vajon miért van ez? Jó volna, ha legalább önmagad előtt számot tudnál adni erről. Mire jó ez a teljesen kifacsart, értelmetlen, álságos büszkeség? Még azt sem vagy hajlandó elismerni, hogy a könyvetek sikerében oroszlánrészed van. Hogy nem véletlenül áll a te neved is a borítón. Talán nem te gondoztad a szöveget? Nem te rendezted sajtó alá? Együtt lettetek sikeresek, nem pedig Ákos egymaga. Kölcsönösen feltételezi egymást a tudásotok. Ő remek pszichológus, te pedig kiválóan írsz. Csodás sikertörténet lehetne ez az egész, mindannyiunk számára, ha te nem duzzognál folyton valamin, akár egy kisgyerek.
A családfő lassan leereszkedett az ágy szélére, aztán hanyatt is dőlt a párnára. Összefonta a karjait a feje alatt, és a plafont bámulva így szólt:
– Bárcsak el tudnám magyarázni neked, kedvesem! Bárcsak meg tudnám veled értetni! Mert itt legbelül teljesen világos minden, de amikor megszólalok, te csak a sértett büszkeséget veszed észre mindig.
– Hát akkor talán próbáld valahogy kiírni magadból – javasolta Julika –, úgyis az a te műfajod.
