A derék Zoárd homloka előtt most először vonult el néhány sötét felleg. Látszott rajta, hogy erre a szituációra egyelőre nincs megoldási képlete, és ez módfelett idegesíti.
Almási doktor azonban fittyet hányt a detektív kedélyállapotára, tovább folytatta az önfeledt csacsogást:
– Remélem, kellőképpen izgalmas ügybe csöppentem. Kit kell megfigyelnie ezen a kies lakótelepen? Egy autótolvajt? Vagy egy bolti szarkát? Netán egy házasságtörőt?
Zoárdban lassan körvonalazódni kezdett a lehetőség, hogy hajdani kuncsaftja gúnyolódik vele.
– Erre a kérdésre természetesen nem válaszolhatok. Tudja, doktor úr, ebben a szakmában fontos a diszkréció – felelte a magánnyomozó.
– Persze, persze – bólogatott megértően Ákos. – Nem is tudom, mi ütött belém, hogy ilyesmikről faggatóztam. – Azzal a detektív felé fordult, és előbbi szavainak tökéletesen ellentmondva újabb kérdéssel állt elő: – És azt sem árulhatja el, hogy ki az az illető, aki megbízta a célszemély megfigyelésével és követésével?
A nyilvánvaló provokáció közben kíváncsian fürkészte a magánnyomozó arcát. Zoárd mereven nézett előre, kissé összepréselte az ajkait, és nem válaszolt. Csakhogy Ákosnak már nem volt szüksége semmilyen szóbeli feleletre. Pszichológusként pontosan leolvasta beszélgetőtársa arcáról, miszerint itt már mindketten tudják, hogy miről van szó, még ha úgy is tesznek, mintha ez nem így volna.
A detektív egy idő után végre megszólalt:
– Elárulná, doktor úr, miért tartotta jó ötletnek, hogy beüljön mellém a kocsimba?
Ákos továbbra sem óhajtott kiesni a szerepéből, álnaiv arccal így felelt:
– De hiszen maga mondta, hogy éppen akcióban van! Én meg úgy gondoltam, nem feltűnősködöm a kocsija mellett az utcán, inkább beülök gyorsan, már csak azért is, mert nem szeretném, ha bárki is fültanúja lenne annak, amit közölni akarok magával.
A magánnyomozó most először fordult Ákos felé:
– Közölni akar velem valamit?
– De még mennyire! – bólogatott hősünk. – És biztos vagyok benne, hogy nagyon fogja magát érdekelni. – Itt tartott némi hatásszünetet, majd így folytatta: – Az az illető, akit maga megfigyelés alatt tart, a 18-as háztömbben tett látogatást nemrég, mégpedig a negyedik emeleten, a huszonkettes lakásban, melynek tulajdonosa egy bizonyos Kovács Ágnes. Mindezt egész nyugodtan jelentheti a megrendelőjének, aki ezek után biztosan nem fogja úgy gondolni, hogy maga nem dolgozott meg a pénzéért… Látja, milyen rendes vagyok magával? Most nyugodtan mehet a dolgára, nem kell tovább itt rostokolnia. – Azzal kiszállt az autóból, és faképnél hagyta a leforrázott magánnyomozót.
Az órájára nézett, és megállapította, hogy most már sietnie kell, ha nem akar elkésni a Dezsővel való találkozásról. Egy darabig úgy gondolta, telefonon értesíti barátját a fejleményekről, de aztán elmosolyodott, és visszarakta a telefonját a zsebébe.
Amikor odaért a megbeszélt helyszínre, a posta melletti átjáróhoz, Dezső már izgatottan várta. A jó barát izgalma csak fokozódott, amikor látta, hogy Ákos nem igyekszik kikászálódni az autójából, hogy átadja neki a volánt.
– Kapkodjál már egy kicsit, öregem! – rivallt rá idegesen. – Mindjárt befordul a sarkon a követőd!
Ákos elnevette magát:
– Attól már nem kell tartanunk. Na, gyere, ülj be mellém, aztán elmesélek mindent, szép sorjában.
Dezső kissé csalódott volt, amiért nem lett semmi az oly gondosan kitervelt, regényes akcióból, de pár perc múlva, amikor már egy kávézó teraszán ültek, figyelmesen végighallgatta barátja történetét.
– Na, mit szólsz ehhez? A saját anyósom állított rám egy magánnyomozót – zárta az elbeszélést Ákos.
– Nem mindennapos dolog, ez tény – csóválta a fejét Dezső, majd aggodalmasan hozzátette: – Most aztán minden tapintatodat és empátiádat latba kell vetned otthon, hogy elcsitítsd az ügy hullámait. Semmiképp sem javaslom, hogy keresetlen szavakkal ess neki Olga néninek. Mégiscsak a feleséged édesanyjáról van szó.
– Igazad van – bólintott Ákos, majd nagyot sóhajtva hozzátette: – Pedig hidd el, a kísértés nem kicsi. De ellen fogok állni neki. A legnehezebb az lesz, hogy Magdi előtt el ne szóljam magam. Mert mindenképpen hármasban szeretném megbeszélni az ügyet, amikor anyósom meglátogat minket. Úgy érzem, az a leghelyesebb, ha mindkettejüket egyszerre szembesítem a történtekkel.
