Ákos autója éppen két utcai lámpa között parkolt. Hősünk odagyalogolt a sötétben álldogáló kocsihoz, és közben hallotta maga mögött, amint a barátja becsukja a kertkaput. Egyedül maradt tehát az utcán, és furcsa szorongás tört rá. Egész nap tisztában volt vele ugyan, hogy valaki követi, de mégis más volt most ez a tudat a sötét, kihalt utca közepén.
Ahogy elővette a kocsikulcsot, konstatálta, hogy remeg a keze. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy hátranézzen, megszemlélje a sötétben parkoló autókat, de aztán sikerült leküzdenie ezt a késztetést.
Nélkülözne minden logikát – magyarázta magának. – Mégis, mit várnék? Hogy majd rám villant a reflektorral? Netán feltartott kézzel integet, hogy „hahó, én vagyok az, Almásikám, nyugodt legyen, még mindig a nyomában vagyok”? Vagy mit? Agyrém.
Kihajtott az utcából, de közben majdnem végig a visszapillantó tükröt leste. Kis híján baj lett belőle, mert egy kereszteződésnél – ráadásul zebrán – majdnem elsodort egy meglehetősen lomhán átkelő, pocakos öregurat. Szerencsére időben a fékre taposott, így sikerült elkerülni az ütközést. Ákos pillanatok alatt leizzadt, és most már annyira reszketett a keze, mintha maga is olyan öreg lett volna, mint a csaknem elgázolt bácsi.
Innentől kezdve kizárólag egy célja volt: biztonságban hazajutni, nem törődve semmiféle acélszürke kombival, amelyik esetleg mögötte halad a forgalmi sávban.
Otthon Magdi nyomban észrevette, hogy a férje olyan ideges, amilyennek talán még sohasem látta.
– Mi a baj, szívem? Mitől borultál ki ennyire? Történt valami rendkívüli? – faggatta Ákost, de ő elejét vette a hosszas magyarázkodásnak:
– A rendelésem összeomlása szerintem elég indok, hogy kiboruljak. Most a leghőbb vágyam, hogy beállhassak végre a zuhany alá, és lemossam magamról ezt az átkozott napot. – Azzal el is távozott a fürdőszoba felé.
Először forró vizet engedett magára, de aztán addig forgatta a csapokat, míg végül hideg zuhany lett belőle. Frissítő és kijózanító volt, úgy érezte, végre megint ura önmagának, a gondolatainak, le tudja gyűrni a félelmét, és képes higgadtan áttekinteni az eseményeket.
Nem sokáig tartott ez az állapot. A hálószobába lépve rögtön az ablakra esett a pillantása. Ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy bezárja, mert lelki szemei előtt olyan jelenet játszódott le, amelynek során egy titokzatos idegen, kezében hatalmas késsel, hajnalban bemászik a helyiségbe, és rátámad.
– Ne csukd be, kérlek, jó idő van, hadd jöjjön be a friss levegő – hallotta Magdi hangját a háta mögött.
Hősünk keze megállt az ablakkilincsen. Most ugyan mivel magyarázhatná a nejének, hogy biztonsági okokból szeretne eltorlaszolni minden nyílást, amelyen át egy elvetemült ember bejuthatna a házba?
Saját maga számára is idegenül csengett a hangja, amikor a következőket mondta:
– Be kellene szereznünk egy kutyát.
Magdi nem várt örömmel fogadta a kezdeményezést:
– Igazad van, kedvesem. Sokkal barátságosabb lenne a portánk, ha egy kutyus szaladgálna a kertben. Milyenre gondoltál? Egy nagytestű, robusztus, afféle házőrző ebre, vagy inkább egy aprócska, aranyos, dédelgetnivaló kedvencre?
Ákos, ha egyáltalán meghallja a kérdést, bizonyára a nagytestű, robusztus házőrzőre szavaz, ötcentis szemfogakkal és brutális erejű állkapoccsal, de e percben minden figyelmét lekötötte, hogy egy ismerős kinézetű autó állt meg a házuktól nem messze, az út túloldalán. Hátralépett az ablaktól, és minden gondolata akörül forgott, hogy most azonnal felhívja a rendőrséget, továbbá lefényképezi az ominózus járművet. Mindkét célnak megfelelt a mobiltelefonja, így hát felkapta az éjjeliszekrényről, aztán kiment a szobából. Ha vetett volna egy pillantást maga mögé, a neje elképedt arckifejezésébe ütközött volna. Magdi is telefont ragadott, és felhívta az édesanyját:
– Attól tartok, mégiscsak igazad volt, anyu. Most éppen kiment telefonálni az udvarra. Le merném fogadni, hogy Ágikával óhajt távbeszélgetni.
Ákos magabiztossága odakinn a kertben egy szempillantás alatt elpárolgott. Először is konstatálnia kellett, hogy a házától nem messze megálló acélszürke autó, amiből a magyar utakon tizenkettő egy tucat, nem azonos azzal, amelyik egész nap a nyomában járt, tudniillik nem egyezett a rendszám. Hősünk ezen felfedezés után úgy tekintett körül a kertjében, mint akinek fogalma sincs, egyáltalán hogyan került oda. Újra elfogta a remegés. Először belekapaszkodott a kerítésbe, aztán megfordult, és igyekezett visszaérni a házba, eközben pedig sűrű pillantásokat vetett maga mögé, és a tücsökzenén kívül minden más hangot ijesztő neszezésnek érzékelt.
A hálószobába érve azt sem vette észre, hogy a hitvese hangulatában valami alapvetően megváltozott. Talán nehéz is lett volna ezt észlelnie, mert Ákosnak az volt a leghőbb vágya, hogy végre bebújhasson a takaró alá, és hogy eközben Magdi az ágy szélén, kifelé fordulva alvást színlelt, hát ez már nem jutott el hősünk tudatáig.
