Mi tagadás, Magdi megsértődött. Aznap este Ákos már hiába próbálta kiengesztelni. Másnap reggel pedig lehetősége sem volt erre, tudniillik egyedül ébredt a hitvesi ágyban.

– Mi a manó? Műszakot cserélt volna? Azt hittem, ma délutános – motyogta a szemét dörzsölgetve hősünk, aztán rosszkedvűen kikászálódott a takaró alól, és ez a rossz kedve egyre csak fokozódott, amíg oda nem ért a rendelőbe. A délelőtt folyamán megpróbált kizárólag a betegei gondjaira fókuszálni, de aztán eljött az ebédszünet ideje, és Ákosnak újra csak sötét felhők lepték el a gondolatait.

Kilépett a rendelőből, és csodálkozva konstatálta, hogy az asszisztensnője nem ebédel.

– Mi történt, Ágika? Nem ért még ide a pizzafutár?

Az asszisztensnő kissé elpirult:

– Nem lesz többé hivatalos ide a pizzafutár. Rájöttem, hogy nagyon egészségtelenül étkezem. Muszáj búcsút intenem a pizzáknak, hamburgereknek és a többi gyorsételnek, különben hamarosan be sem fogok férni az ajtón. Így hát mostantól a salátabárból fogok ebédet rendelni, ők azonban csak később tudnak szállítani – pillantott az órájára Ágika, majd gondterhelten hozzátette: – Remélem, kibírom éhenhalás nélkül azt a fél órát, mire ideér az ételfutár.

Ákos halványan elmosolyodott, de még mindig gondok redőzték a homlokát. Az asszisztensnő is észrevette ezt, de nem akart ajtóstul rontani a házba, tanulva a múltkori esetből. Így aztán más irányból próbálkozott:

– És magával mi a helyzet? Nem ebédel?

– Egy falat sem menne le a torkomon – vallotta be Ákos, aztán leroskadt a váró egyik székére, és minden átmenet nélkül kiöntötte a szívét Ágikának mindarról, ami előző este történt.

Az asszisztensnő együttérzően hallgatott, aztán megjegyezte:

– Lehet, hogy most ki fog nevetni, főnök, de én mindig azt gondoltam, hogy egy pszichológusnak nem lehetnek ilyen problémái, mert idejekorán útját tudja állni az efféle családi konfliktusoknak, mielőtt azok kiteljesedhetnének.

– Sajnos ez nem így van – mondta Ákos –, sőt azt is bevallom magának, hogyha az egyik páciensem állna elő egy ilyen történettel, momentán egy árva biztató szót sem tudnék kinyögni neki. Teljesen tanácstalan lennék, és ezt legfeljebb úgy tudnám ideig-óráig palástolni, hogy szemelvényeket közölnék a közhelyszótárból… És tudja, mi a legijesztőbb, Ágika? Hogy lassan már a saját dühömet sem vagyok képes kontroll alatt tartani.

Ez utóbbi kijelentés hamarosan illusztrációt is nyert, Ákos ugyanis egyszer csak fölpattant a székről, idegesen fel–alá kezdett járkálni, miközben így szónokolt:

– Hát így kell kinéznie egy családi estének, amikor a feleség az egyik legszebb örömhírt közli a férjével? Mondja meg őszintén, Ágika! Nem a felhőtlen örömé ilyenkor minden áldott perc? Akkor meg hogy jönnek ide mindenféle vizsgáztatások, durcáskodások, kérdezősködések, sértődések? Megáll az eszem, komolyan mondom. Időtlen idők óta erre a hírre vártunk mind a ketten, és amikor végre önfeledten örülhetnénk, egyszer csak hátat fordítunk a másiknak, és nem szólunk egymáshoz. Miféle gyerekes ostobaság ez?

Az asszisztensnő egy darabig nem szólt semmit, aztán megkérdezte:

– Mondja csak, mit tenne akkor, ha történetesen gázszerelő lenne, de nem tudna megjavítani otthon egy konvektort?

– Hogyhogy mit tennék? – értetlenkedett Ákos. – Természetesen felhívnám egy gázszerelő kollégámat, akinek megbízom a szakértelmében.

Ezután hosszú másodpercekig némán meredtek egymásra. Meg kellett várni, hogy dr. Almási Ákosnál végre leessen a tantusz.

– Csak nem arra céloz, Ágika, hogy hívjam fel kollégámat és szívbéli barátomat, Dezsőt? – firtatta hősünk, de közben már nyúlt is a telefonjáért: – Köszönöm a tanácsot, meg is fogadom, úgyhogy a mai ebédidőmet erre fogom fordítani.

--------------------------

ÉRTÉKELÉS

4 értékelés alapján az átlag: 4

Az első lehetsz, aki értékeli.

A témakör lapozója< Vasárnapi ebédek #457Vasárnapi ebédek #459 >

Minden megosztás segít! Köszönöm!
guest
4 - 25 karakter jeleníthető meg.
Nem tesszük közzé.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

0 hozzászólás
Legrégebbiek
Legújabbak Népszerűek
Inline Feedbacks
View all comments
0
Van véleményed? Kommentelj!x
Osmosis
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.