„Biztos, mint a halál.” – Ahogy Janó kimondta ezeket a szavakat, hirtelen megint elkomorult. Ugyan nem rázta meg újra a zokogás, de a parányi jókedv, ami a régi, kedves emlékek fölelevenítése során keletkezett, most végképp tovaszállt.
Gergő is észrevette a hirtelen hangulatváltozást, de úgy érezte, itt van az ideje, hogy feltegye azt a kérdést, ami már régóta foglalkoztatta:
– Mondja, sosem fordult meg a fejében, hogy talán mégis a nagyapám mond igazat, nem pedig a felesége?
– Dehogynem – vágta rá az öregember, aztán lehajtotta a fejét: – De akkor már késő volt…
„Soha nincs késő” – akarta mondani Gergő, de hirtelen megérezte, hogy most inkább hallgatni kell, így hát visszanyelte a szavakat. Hamar bebizonyosodott, hogy jól tette, mert a festő – hosszas sóhajtozás végén – újra elmerült a múltban, és mesélni kezdett:
– Akkoriban persze egyáltalán nem jutott eszembe. Mármint amikor az az eset történt, avval az ötezer forinttal. Szentül meg voltam győződve róla, hogy Zsuzsa mond igazat. Először azt hittem, valami félreértés történhetett, de aztán egyre jobban beleette magát az agyamba az az elgondolás, hogy Árpi valami miatt nem szeretné, hogy összeházasodjunk, ezért akarja ellenem fordítani a menyasszonyomat. És ettől olyan dühös lettem, hogy azt élő ember elképzelni nem tudja. Olyan dühös lettem, ahogy csak olyasvalakire tud dühös lenni az ember, akiért azelőtt tűzbe tette volna a kezét. Nem láttam én akkor a haragtól semmit, csak amit látni akartam. Olyan voltam, mint akinek köd veszi körbe a fejét, olyan köd, amit haragból szőtt az ördög maga.
„Micsoda plasztikus képekben beszél!” – álmélkodott magában Gergő. „De hát nem csoda, egész életében képek festésével foglalkozott.”
Janó most fölállt, és odacsoszogott egy kimustrált kredenchez. Kihúzta a felső fiókot, és hosszas kotorászás után elővett egy megsárgult fotográfiát. Átnyújtotta az Almási fiúnak, és megkérdezte:
– Létezik olyan teremtménye az Úrnak, aki ne hinne egy ilyen asszony szavának?
Gergő alaposan szemügyre vette a fényképet. Egy valóban szemrevaló nő tekintett vissza rá mosolyogva. Hősünk megpróbált elvonatkoztatni mindattól, amit a történet különböző fejezeteiből eddig megismert, és tárgyilagosan meg kellett állapítania, hogy Zsuzsa csakugyan vonzó és rokonszenves teremtésnek tűnt a külseje alapján.
– Hát én is így voltam vele – roskadt vissza az ülőhelyére Janó. – Hittem annak a bestiának, aki később kiforgatott mindenemből. Ha tehette volna, a házam falait meg a gerendákat is magával viszi a repülőre, amivel disszidált. – Janó most felkacagott, de azt a rekedtes hangú nevetést leginkább a maró öngúny gerjesztette. – A látra szóló takarékbetétkönyvekkel szerencsére nem sok gondja akadhatott. Viszont a szökése előtt pár héttel rábeszélt, hogy menjünk be a bankba, és módosítsuk úgy a szerződést, hogy ne csak együtt, hanem külön-külön is hozzá tudjunk férni a közös számlánkhoz. Én marha meg beleegyeztem – ostorozta magát az öregember –, és még akkor se’ éltem a gyanúperrel, hogy hátha az én Árpi barátomnak volt igaza annak idején.
Gergő újra csak hallgatásba burkolózott. Pontosan érezte, hogy a beszélgetésnek nem ez a pontja az, amikor neki bármiféle kommentárt vagy kérdést kell fűznie az elhangzottakhoz.
Janóból pedig most már egyenesen ömlött a szó. Látszott rajta, hogy hosszú évek óta nem beszélt erről a témáról senkivel, és most minden egyes mondat után megkönnyebbül:
– Az egyik hétvégén Egerben voltam egy kiállításon. Egy kedves barátom és pályatársam festményeit állították ki a galériában, és én mondtam a megnyitó beszédet. Nagyon kellemesen telt a nap, de aztán este, amikor hazajöttem, nem találtam Zsuzsát sehol. Borzasztóan megrémültem, mert azelőtt ilyen sohasem történt. Éreztem, hogy valami baj van, de igyekeztem elhessegetni a gondolatot… Átszaladtam a szomszédba, és megkérdeztem Hudákékat, nem látták-e a feleségemet. Mari néni csodálkozva összecsapta a kezét: „De hát maga után utazott, művész úr! Elkerülték egymást?”. Hirtelen nem is értettem, miről beszél, de egyre csak erősködött: „Maga után ment Egerbe, a kiállításra. Egy nagy bőrönd is volt nála”.
