Ekkor azonban Gergő váratlan segítséget kapott, mégpedig egy köpcös fiatalember személyében. Az illető sötét felöltőt és hosszú, kötött sálat viselt. A kocsmáros gyanakvóbban nézett rá, mint az idegenekre általában, mert élt a gyanúperrel, hogy akár egy ellenőr is lehet az adóhivataltól.
A köpcös fiatalember megállt a küszöbön, becsukta maga mögött az ajtót, aztán végigjáratta a tekintetét a cigarettázó vendégeken, s közben halvány mosoly futott át az arcán. Az volt az ember érzése, így festhet az a személy, aki hosszú hetek után feladja a fogyókúráját, benyit egy hentesüzletbe, és először is kedvtelve nézegeti a kampókon csüngő szárazkolbászokat és szalonnákat, mielőtt alaposan bevásárolna belőlük.
– Jó napot, uraim! – köszönt fennhangon a köpcös fiatalember, majd rögtön utána sejtelmes mosollyal hozzátette: – Maguk az én embereim!
A vendégek mintha kicsit összébb húzták volna magukat. Úgy látszott, egyelőre senki sem szándékozik a gyanús idegen „embere” lenni. A kocsmáros azonban megkönnyebbült. „Nem adóellenőr ez, hanem valami ügynök, a vak is láthatja” – gondolta magában. S bizony pillanatokon belül fényesen beigazolódott a feltételezése.
A fiatalember az egyik üres asztalra helyezte a táskáját, kinyitotta, majd olyasféle apró holmikat vett elő belőle, amiket a falubeliek azelőtt még sosem láttak.
– Ez itt egy elektromos cigaretta, a 21. század legnagyobb találmánya! – emelt fel egy fehér rudacskát az ügynök, s a hangja olyan üdén és diadalmasan szólt, mintha csak a görög sereg perzsák felett aratott győzelmét jelentette volna be, de előtte megkímélte magát a maratoni táv lefutásától, és inkább kocsin vitette magát Athénba.
Az ivó vendégei immár egyre élénkebb érdeklődést tanúsítottak, élükön Furulyással, akit a „találmány” szó villanyozott fel különösképpen.
Az ügynök hosszadalmas leírásba kezdett az elektromos cigarettáról, amely semmiféle káros anyagot nem tartalmaz, ezáltal nemcsak a leszokásban segít, hanem kíméli a használóját és környezetét egyaránt. Egészen addig szónokolt, míg Furulyás félre nem hívta, hogy megérdeklődjön valamit a találmányok, illetve bejegyeztetésük mibenlétéről.
– Az elektromos cigarettával kapcsolatos a dolog? – kérdezte a fiatalember.
– Nem nagyon – ismerte be Furulyás. – Inkább egy ételízesítő porral.
– Ételízesítő port nem szabad az elektromos cigarettába tölteni – csóválta meg a fejét az ügynök. – Ez a találmány egy speciális folyadékkal működik, ami aromás változatban is rendelhető, szükségtelen tehát különféle fűszerekkel fokozni az ízhatást. A porok csak eldugítanák a cigarettát, megakadályozva a rendeltetésszerű használatot, viszont ilyen esetekre egyáltalán nem vonatkozik a garancia, ezt mindjárt az elején le kell szögeznünk.
– Le, le – bólogatott a falu bolondja, és egyelőre tanácstalan volt abban a tekintetben, vajon hogyan lehetne rávenni a bőbeszédű idegent, hogy próbáljon meg egy percig az ő találmányára koncentrálni. Végül úgy döntött, egyetlen kulcsszó erejéig fellebbenti a fátylat a saját titkos ötletéről, és jelentőségteljesen így szólt:
– Bogrács.
A hatás nem is maradt el, tudniillik a köpcös fiatalember hatalmas szemeket meresztett.
– Bográccsal kapcsolatos a dolog – magyarázta Furulyás, de az ügynök fejében eme közlemény hatására sem gyúlt ki a lámpás. Ugyan mi köze lehet a bográcsnak az elektromos cigarettához? – töprengett magában. A lelki szemei előtt megjelent egy kép egy hatalmas bográcsról, amiben kannibál bennszülöttek egy fehér bőrű betolakodót óhajtanak puhára főzni, az meg egykedvűen cigarettázik a levesben úszkáló zöldségek között. Mivel más összefüggést hirtelenjében nem tudott elképzelni, jóindulatúan megjegyezte:
– Ha az ember bekerül a bográcsba, akkor már mindegy, hogy milyen fajta cigarettát szív.
Fordult a kocka, immár Furulyás volt az, aki hatalmas szemeket meresztett. Miközben a fejét vakargatta, azt gondolta, egy kollégát tisztelhet a jövevényben, mert ez a fickó valószínűleg a város bolondja lehet.
A köpcös ügynök hamar megszabadult Furulyástól, amikor felmérte, hogy tőle aztán semmiféle megrendelésre nem számíthat. Inkább azokhoz a vendégekhez fordult, akik – ha egyelőre ügyetlenül is – de mégiscsak megpróbálták az elektromos cigaretta által keltett ártalmatlan párát beszipákolni.
– Nem olyan, mint az igazi bagó – finnyáskodott a vegyesbolt tulajdonosa, de nem fejtette ki bővebben, milyen jellegű különbségeket észlelt a termék kipróbálása során.
– Fene egy szerkezet! Nekem nem megy – nyilatkoztatta ki bosszúsan egy svájcisapkás atyafi, mintha csak valaki megtiltotta volna neki, hogy az „e” magánhangzón kívül másikat is használjon.
Utána azonban csakhamar többségbe kerültek a találmány támogatói:
– Mit kényeskedtek? Még ugyan jól lehet vele bánni! – vélekedett egy borász, s rögtön pártját fogta az asztaltársa, aki még karikákat is fújt az illatosított párából.
Egy önkormányzati képviselő a gazdaságossági szempontok felől közelítette meg a kérdést. Papírt és ceruzát kért a kocsmárostól, majd rövid osztás-szorzás végén ellentmondást nem tűrően szögezte le:
– Számításaim szerint minden kétséget kizáróan olcsóbb, mint a dohányból készült füstölnivaló. Sőt, ha figyelembe vesszük az idei évre előre beharangozott inflációt és a jövedéki adó több lépcsőben megvalósuló emelését, akkor még meggyőzőbb a matematikai képlet.
Az ügynök széles mosollyal ragadta magához a szót:
– Látják, emberek? Én csak jót akarok maguknak. Egészséges is, gazdaságos is, kényelmes is. Mi kell még? – áradozott önfeledten. – Ráadásul ezt a terméket nem utálják ki sehonnan. Ott is nyugodtan használhatják, ahol tilos a dohányzás.
A kocsmáros kapva kapott az alkalmon, és kisietett a pult mögül:
– Na, ha már ilyen szépen összejött az alternatív megoldás, akkor mostantól tilos a kocsmában dohányozni – jelentette be színpadiasan, a következő percekben azonban kapott hideget-meleget a vendégektől:
– Mi lelt téged, Lacikám? – kérdezte szemrehányóan a svájcisapkás atyafi, akihez az imént még füstkarikákat fújó vendég is csatlakozott:
– Nem arról volt szó, hogy áprilisig türelmi idő van?
Egy harcsabajuszú ember, aki ez idáig egyik frakció oldalán sem kötelezte el magát, most idejét látta, hogy megszólaljon:
– Egész biztos jutalékot kap az ügynöktől.
Ez a megjegyzés olyan lavinát indított el, ami percek alatt maga alá temette a kocsmárost, aki jobbnak látta visszahúzódni a pult mögé, de a felbőszült vendégek haragjától a fényesre gyalult deszkalap sem nyújthatott védelmet.
– Hát innen fúj a szél? – harsogta egy üveges tekintetű falubeli, akiről pedig köztudott volt, hogy soha életében nem dohányzott.
Gergő sajnálkozva nézte imádottja édesapját, és amikor találkozott a tekintetük, a kocsmáros széttárta a karját, mintha csak azt mondta volna: „látod, öcsi, nem lehet mit kezdeni ezekkel az emberekkel”.
Az Almási fiú elfogódottan viszonozta a pillantást, de aztán hátat fordított a zsibongó helyiségnek, és alig várta, hogy maga mögött hagyja a veszekedő embereket, akik észre sem vették a távozását.
Az utcára kilépve nagyot fújtatott. Gondolataiban csakis egyvalami vert tanyát, de szinte kirobbanthatatlanul. „Még ma látni akarom Annát!” – ez a mondat harsogott a fejében, és szinte öntudatlanul mondta ki:
– Semmi kétség, szerelmes vagyok.
A következő pillanatban vette csak észre, hogy nincs egyedül a kocsma lépcsőjének környékén. Egy irhagalléros járókelő tűnt be a képbe jobbról, aki igencsak meglepődött a váratlan kinyilatkoztatáson.
Gergő, leginkább zavarának leplezése okán, hirtelen megkérdezte:
– Merre van a Mátrai Tüdőszanatórium?
