– Lefektettem – jött be a nappaliba Almási Károly.
Julika a fotelben ült, és izgatottan a kezét tördelte:
– De hát miért, miért? – egyre csak ezt kérdezgette maga elé meredve.
A családfő megpróbált nyugodt hangot megütni:
– Légy szíves, ne csinálj ebből ekkora drámát. Előfordul az ilyesmi egy férfiember életében. Emlékszel, amikor én például…?
– A rovatvezetői kinevezésed bankettjén történtekre gondolsz?
– Arra.
– Csak nem akarod összehasonlítani a kettőt?! – háborgott Julika. – Kicsit becsíptél a pezsgőtől, és vicceket meséltél, némileg összeakadó nyelvvel, és mindegyiknek csupán a poénja nem jutott eszedbe. Ez azért nem ugyanaz! Nem arról volt szó, hogy azt sem tudtad, hol vagy! Nem a kollégáid hoztak haza merev részegen!
– No de szívem! Honnan veszed, hogy Gergőt a kollégái hozták haza?
– Szerinted ebben az állapotban képes lett volna egyedül hazatalálni?
Almási Károly lerogyott egy másik fotelbe. Most változott a jól ismert szereposztás. Ő üldögélt, a neje pedig felpattant, és idegesen fel-alá járkált.
– Be kellene menni a munkahelyére, és beszélni a kollégáival – motyogta maga elé Julika, de nem olyan halkan, hogy a férje ne hallhassa meg.
– Na, még csak az hiányozna – csóválta a fejét Károly. – Bemenni a munkahelyére, és beszélni a kollégáival. Egy huszonéves, nagy, lakli kölyöknek. Mint a dedóban. Azt hiszem, soha többé szóba sem állna velünk.
– De hát valamit muszáj tennünk! Nem ülhetünk ölbe tett kézzel!
– Teszünk is. Majd holnap, ha kijózanodott, beszélünk a fejével – szögezte le a családfő.
A másnapi beszélgetés rendhagyó módon indult. Gergő ült a fotelben, kezében egy jókora lexikonnal, és fennhangon olvasta:
– Az alkohol különleges anyag. Fogyasztása okozhat élvezetet, de ugyanakkor szenvedést is: káros hatást gyakorolhat az egészségre, a családi életre, a munkára. A rendszeres ivás károsítja a szervezetet, ezek a hatások azonban nem észlelhetők azonnal. Hosszabb folyamatról van szó ugyanis, s ennek során a máj, a gyomor és az epe a legsérülékenyebb szervek. A gyakori és nagy mennyiségű alkohol hosszabb időn keresztül fogyasztva károsítja továbbá a szívet, az idegrendszert és az agyat. Ráadásul nő a daganatos betegség rizikója a szájban, a torokban és a nyelőcsőben. Vizsgálatok igazolták, hogy az alkohol közvetlenül befolyásolja a reakciókészséget és a teljesítményt. Ezért nyilvánvalóan ajánlatos tartózkodni tőle, ha valaki vezet, sportol, dolgozik vagy tanul…
A hosszadalmas felolvasást ugyan nagyon unta Gergő, de semmiféle ellenvetéssel nem mert előállni. Sejtette, hogy ami utána következik, az sokkal, de sokkal kínosabb lesz. Igaza lett.
– Jó lenne végre, ha elhoznád a telefonodat a szervizből – mondta a családfő. – Nem állapot, hogy hetek óta nem tudunk elérni, és te sem tudsz hazaszólni, ha baj van.
Gergő lesütött szemmel vallotta be:
– Az a helyzet, hogy nem a szervizben van a telefonom… Ellopták… A pénzemmel és az összes iratommal együtt…
– Hogy micsoda?
– Igen, ez a helyzet. Kiraboltak. Voltam a rendőrségen is – sorolta Gergő, mélyen hallgatva a csendháborításról, a kukaborogatásról és a fogdában töltött éjszakáról.
Almási Károly fejében lassan kezdett összeállni a kép:
– De hiszen ez már több mint egy hónapja volt! Hát már akkor is…?
A középső fiú bólintott:
– Tudod, éppen fizetésnap volt, kánikula, meg minden, és meghívtak a srácok egy pofa sörre. Tudod, hogy van ez, apa…
Almási Károly most aztán tényleg felfortyant:
– Nem, nem tudom, hogy van ez! Nálam nincs egyenlőségjel a fizetésnap és a dorbézolás között, soha nem is volt! Jól is néztünk volna ki, ha családapa létemre fizetésnapon elmentem volna sörözni a haverokkal, aztán meg négykézláb jövök haza! Miből etettem volna hó végén az öt gyerekemet?
Gergő szívesen felhívta volna a figyelmet arra a körülményre, hogy ő még nem családos ember, így nemhogy öt, de egy gyereke sincsen, azonban látva édesapja felindultságát, okosabbnak tartotta, ha csendben lapít a fotel mélyén.
Károly is jobbnak látta, ha leül, mert úgy lüktetett a halántéka, mintha szét akarnának pattanni az erei. Vett néhány mély lélegzetet, aztán jóval halkabban megjegyezte:
– Úgy látszik, mégis csak édesanyádnak volt igaza. Ezt a dolgot nem lehet egy egyszerű ejnye-bejnyével elintézni… Miféle eljárás az, hogy az egészet a kánikulára meg a haverjaidra fogod? Nincs énnekem semmi bajom azzal, ha valaki a negyvenfokos melegben betér egy korsó sörre a kollégáival munka után, de tudni kell a mértéket, fiam.
Gergő nem tudta eldönteni, hogy az volt-e elviselhetetlenebb, amikor az édesapja megemelte a hangját, vagy az, amikor halk szóval próbált a lelkére beszélni. Azt mindenesetre tudta, hogy ez a téma még sokáig napirenden lesz a családban, és vért kell izzadnia, mire jóváteszi valahogy a dolgot. Meg sem fordult a fejében, hogy az igazi feketeleves még hátra van.
Pár nappal később az édesapja behívta a dolgozószobájába.
– Ülj le, fiam, beszédem van veled – mondta szenvtelen hangon, aztán elő is állt a farbával: – Mondd csak, hogy is volt az az eseted a rendőrséggel? Tudod, amikor bejelentetted, hogy ellopták a pénzedet és az irataidat.
Gergő nagyot nyelt, aztán szemrebbenés nélkül előadta ugyanazt a hazugságot, amit pár nappal korábban egyszer már elsütött.
– Úgy – bólintott a családfő. – Szóval nem szerepel a történetben semmiféle kukaborogatás, részeg hőbörgés, pláne nem rendőrségi fogdában töltött éjszaka…
Gergőnek csak úgy cikáztak a gondolatai. Honnan tudhatta meg az édesapja a történteket? Talán összefutott a törzsőrmesterrel? Netán valamelyik ismerőse az ominózus játszótér közelében lakik, és szemtanúja volt a kínos jelenetnek, amikor őt bezsuppolták a rendőrkocsiba?… Ehh, mindegy is már, úgyis késő, lebukott.
Csak nézett maga elé kifejezéstelen tekintettel, és azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a padló. Szégyenében már megszólalni is képtelen volt. Ám ezt megtette helyette az édesapja:
– Tudod, fiam, ez sokkal nagyobb csalódás számomra, mintha újra kocsmázáson értelek volna. Egyszerűen nem értem… Már kicsi gyermekkorodban is egyenes gerincű voltál. Akármilyen csibészséget is követtél el, mindig beismerted, mindig vállaltad a tetted következményeit. Néha ugyan túl szigorúnak érezted a büntetést, és látványosan hadakoztál ellene, de akkor sem bújtál sunyi hazugságok mögé… Emlékszem, annak idején akadt egy-két kevésbé jóindulatú családtag, aki folyton azt hajtogatta, hogy te leszel majd a család fekete báránya, ha felnősz. Sőt, volt olyan is, aki azt jósolta, hogy a kamaszkorodat sem bírjuk majd zökkenőmentesen átvészelni, édesanyáddal együtt idegszanatóriumban fogunk kikötni a végén. Mi pedig rendre kikértük magunknak az ilyesmit. És most mit kell látnom? Végül igazuk lesz a vészmadárkodóknak?
Gergő csak hallgatta csöndben a feddő szavakat, s azt vette észre, hogy már nem is szégyent érez, sokkal inkább dühöt. Ökölbe szorult a keze, amikor a két hajléktalanra gondolt. Ha azok nem rabolják ki, akkor nincs ez az egész!
Aztán viszont elemi erővel tört rá újra a szégyen. Rájött, hogy sokkal inkább a saját disznóságain kellene most töprengenie, nem pedig bűnbakot és felmentést keresni az így vagy úgy elkövetett dolgai ügyében.
