Julika egy csöndes decemberi estén a számítógép előtt ült, és a monitort böngészte. Hugit meglepte a látvány, nem sokszor látta az édesanyját ebben a helyzetben. Mindjárt meg is kérdezte:
– Boldogulsz, anya, vagy segítsek valamiben?
– Köszönöm, egyelőre boldogulok – válaszolta Julika, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a képernyőről –, erdélyi recepteket keresek az interneten.
– Miért pont erdélyi recepteket? – érdeklődött Hugi.
– Magadtól is kitalálhattad volna. Szeretném Kristófékat meglepni valami igazán különleges, székely fogással – mondta Julika, aztán boldogan felkiáltott: – Hopp! Ez lesz az!… Székely töltött káposzta… azt mondja: Székelyföldön a legelterjedtebb hagyományos étel a töltött káposzta. Ez az egyszerű székely ember étele. Elkészítésének a receptje nem sokat változott, de a módja, az régen más volt. Feketére kiégetett agyagedényekben főzték meg a káposztát, és ettől az íze rendkívüli volt. De vannak ma is olyan családok, ahol az ünnepi töltött káposztát agyagedényben készítik el – olvasta fennhangon Julika, majd elkedvetlenedett: – Azt hiszem, karácsonyig nem fogok tudni feketére kiégetett agyagedényt szerezni. Pedig nagyon kíváncsi lennék arra a rendkívüli ízvilágra.
– Keress tovább – biztatta Hugi –, a világhálón se szeri, se száma a jobbnál jobb recepteknek.
– Igazad van, kislányom – bólintott Julika –, lám, itt is van a következő recept, ami az ajánló szöveg szerint a székely- és a töltött káposzta előnyeit egyesíti. Azt írja: aki nem szereti a tölteléket, az el is hagyhatja. A savanyú káposztát megkóstoljuk, ha nagyon savanyú, akkor kimossuk vízben. A levéből pedig elteszünk egy keveset, mert lehet, hogy szükségünk lesz rá. Két nagy fej hagymát és egy-két zöldpaprikát apró kockákra vágunk…
A hölgyek teljesen belemerültek a recept olvasásába, illetve a hozzá tartozó, ínycsiklandozó fényképek nézegetésébe. Észre sem vették, hogy a családfő és Öcsi is megjelent a helyiségben.
– Egyvalamit a figyelmetekbe ajánlanék – szólalt meg Károly –, a székelykáposzta nem attól székelykáposzta, hogy Székelyföldön találták ki.
Miután a hitvese és a kisebbik lánya is értetlenül nézett rá, megkérte őket, hogy engedjék a számítógép elé, s kisvártatva ki is kereste a „bizonyítékot”:
– A székelykáposzta vagy székelygulyás a magyar konyha sajátos étele. Nevével ellentétben nem székely eredetű, igazából a hagyományos erdélyi konyha nem ismerte – olvasta fennhangon. – Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre.
Julika nyomban elkedvetlenedett eme szavak hallatán, de ekkor a legkisebb fia megvigasztalta:
– Van egy osztálytársunk az iskolában, akinek a családja Székelyföldről települt át nemrégiben Magyarországra. Mindig meséli, hogy milyen finomakat szokott sütni-főzni az édesanyja. Ha akarod, megkérdezem tőle, hogy nem tudna-e a segítségedre lenni valamilyen különleges székely étel receptjével.
Julika már éppen hálálkodásba kezdett volna, amikor ismét csak a hitvese szólalt meg:
– Szívem, én azért azt javaslom, gondold végig újra ezt a tervedet. Tegyük fel, hogy nem Kristófék utaznának hozzánk, hanem fordítva, mi látogatnánk el Székelyföldre. Nos, ebben a helyzetben te mire vágynál jobban? Arra, hogy megismerhess valamilyen helyi ételspecialitást, vagy arra, hogy egy jól ismert alföldi, netán épp debreceni fogást tálaljanak eléd, amilyennel egyébként is nap mint nap találkozhatsz? – kérdezte a családfő, majd így folytatta: – Szerintem készítsd csak el az ünnepi menüt, ahogy mindig szoktad. Biztos lehetsz benne, hogy minden vendégünk megelégedve fog felállni az asztal mellől. Tán még Székelyföldre is jó hírét viszik a remek ételeidnek – tette hozzá mosolyogva.
Egyetértek 🙂