Ákos sóhajtott egy nagyot, aztán belekezdett:
– Az egyik módszer, ha megpróbálod elfoglalni magad. Beleveted magad valami olyan tevékenységbe, ami kitölti a gondolataidat, és nem hagy időt az ábrándozásra és a múlton való merengésre.
– Hidd el, nagyon szívesen belevetném magam például a munkába, csak az a nagy helyzet, hogy jelenleg állástalan vagyok.
– Akkor pedig azt tanácsolom, hogy ha már semmiképpen nem tudod kiverni Dórit a fejedből, próbálj a kellemetlen emlékekre gondolni. Például arra, hogy megbántott. Vagy mondott valami olyasmit, ami rosszul esett neked. Ha így teszel, akkor arról fogod meggyőzni magad, hogy nem is ért olyan nagy veszteség…
– Ezzel a tanácsoddal sem tudok mit kezdeni – csóválta a fejét Imre. – Dóri engem soha az életben nem bántott meg, egyszer sem mondott olyasmit, ami rosszul esett volna, így tehát semmiféle kellemetlen emlékkel nem gyógyítgathatom a szívemet.
Ákos messze révedő tekintettel hallgatott egy sort, mire Imre ironikusan megjegyezte:
– No mi az? Mindössze ennyi volt a tarsolyodban? Hát, ezért kár volt olyan sok évig az iskolapadot koptatni.
Az Almási fiú nem vette a szívére az ugratást.
– A régi szerelemre a legjobb gyógyírt egy új szerelem nyújthatja – jelentette ki határozottan, mire olyan villámló pillantásokat kapott Imrétől, hogy egy idő után nem is volt képes állni a tekintetét.
– Miféle új szerelemről beszélsz? – kérdezte olyan felindultsággal, amilyet Ákos azelőtt még sohasem tapasztalt nála, pedig már az idejét sem tudta, mióta ismerte a barátját.
– Arra céloztam, hogy ha esetleg… ha egy másik lány… – dadogta zavartan az Almási fiú, és maga sem értette, miért érez valami bűntudat-félét a lelke mélyén.
Nem kellett befejeznie a mondatot, Imre igen határozottan tett pontot a ki nem mondott gondolat végére:
– Ezt most azonnal hagyd abba! – harsogta indulatosan. – Ha csak ennyi telik tőled, akkor inkább nem is tartok igényt a lelkisegély-szolgálatodra. – Azzal felpattant, és a konyha felé vette az irányt, de aztán rájött, hogy semmi dolga nincs ott, így aztán jobb híján megkerülte a virágállványt, majd idegesen fel-alá kezdett járkálni a szobában, és mivel eközben időről-időre az Almási fiú mögé került, amaz még inkább kényelmetlenül érezte magát.
– El sem hiszem, hogy ezt pont tőled kell hallanom – szónokolt felhevülten Imre. – A húgodról van szó. Az édestestvéredről. Neked kellene a leginkább értékelned őt. És akkor azt mondod, hogy foglaljam el magam valaki mással? Fojtsam a bánatomat valami másik szerelembe?… Egyáltalán, van fogalmad róla, mit jelent az a szó, hogy szerelem???
Ákosnak volt fogalma róla. De azt is tudta, hogy ha ezt a szóváltást most annyiban hagyja, akkor ez is beépül Imre elfogadhatatlan elképzelései közé, és ezt semmiképp nem akarta megengedni. Így hát a sarkára állt, a szó átvitt és legszorosabb értelmében is. Fölegyenesedett, és megragadta a barátja két karját:
– Ülj le, és hallgasd végig, amit mondani akarok neked! – sziszegte Imre arcába, és amaz valóban úgy nézett rá, mintha valami mérgeskígyó nyelvelt volna vele szemközt.
– A szerelmi bánatra csak két gyógyír létezik – jelentette ki határozottan Ákos. – Az egyik az idő. Elmúlik szép csendben, belevész a régmúltba, és nem fáj már, ha az ember rágondol.
Imre lerogyott a foteljébe, és olyan keserves mozdulatot tett, mint akinek az idő múlásával van problémája. A külső szemlélő azt állapíthatta volna meg, hogy Imre egyáltalán nem helyesli az időnek azt az alapvető tulajdonságát, hogy múlik. Ákos azonban folytatta:
– Ha viszont az ember még fiatal – és itt a mutatóujját a barátja mellének szegezte -, kikövetkeztethető, hogy újabb szerelem élménye várhat rá.
Imre szólni akart valamit, de Ákos nem engedte át számára a kezdeményezést, hanem – mintegy az ő gondolatait megfogalmazandó – így folytatta:
– Igenis szeretem a húgomat. Remek lány, jellemes és kitűnő ember, számtalan olyan tulajdonsága van, amiért szeretni lehet…
– …és még szép is – vetette közbe határozatlanul Imre.
– Ez már a te megítélésed, én ezt nem vitatom – mutatott rá Ákos -, de egyet ne felejts el. Ő már valaki mással él. Messze van tőled, és nincs is esélyed, hogy a közelébe férkőzz, legyen szó akár fizikai, akár lelki közelségről. Érted? Nincs esélyed!… Minél hamarabb tudatosul ez benned, annál jobb.
Imre hosszan hallgatott. Maga elé nézett, mintha csak felfedezett volna a szőnyeg mintáján egy olyan motívumot, ami érdemes a kiterjedt tanulmányozásra. Aztán csak így szólt csöndesen:
– Isten szerint csak egyszer lehetsz igazán szerelmes életedben…
Ákos láttán nem lehetett volna benne biztos a külső szemlélő, hogy most dühös vagy elégedett-e. Olyan arckifejezéssel szívta fel magát, mint aki ezt a két érzelmet egyszerre akarja kifejezésre juttatni:
– Isten azt mondja, találd meg, aki a másik feled, és akivel egy egészet alkothatsz. Isten azt mondja, mindenkinek csak egy párja lehet az életben, de amíg megtalálja, csalódások és próbatételek mentén vezet majd az útja. Ha viszont megtalálta, mennyei boldogság vár rá – hangsúlyozta Ákos, aztán felemelte a mutatóujját: – Itt az idő, hogy megtaláld a lelked másik felét!
