Új kötet, új rendszer

Mint azt bizonyára észrevették a kedves olvasók, a nyolcadik kötet is véget ért az Osmosis életében. Ezzel azonban nemcsak egy kötet, hanem egy korszak is lezárult a regényfolyam honlapján.

Az elmúlt bő három évben minden lehetséges módon próbáltam megértetni a követőimmel, hogy ez az újszerű, ingyenes és a maga nemében úttörő kezdeményezés csak úgy maradhat fenn, ha író és olvasó egyaránt aktív lesz. Nem koronázta siker ebbéli igyekezetemet.

Mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta az Osmosis-projektet, ezúton is a legmélyebb hálámat fejezem ki, tiszta szívből. De sajnos egy maroknyi csapat erőfeszítései kevésnek bizonyulnak akkor, ha az olvasók nem kevesebb mint kilencvenhat százaléka totálisan passzív, és semmilyen módon nem akar hozzájárulni a regényfolyam fennmaradásához, mindössze olvasni jár ide, és az a szent meggyőződése, hogy neki semmit sem kell tennie azért, hogy ingyen kapjon olvasnivalót.

A közlendőimet így foglalnám össze:

– A kilencedik kötet hamarosan beindul, nem nyomtatott formában fog megjelenni, hanem pontosan ugyanolyan módon, mint az eddigi kötetek. Ingyen és bérmentve, online, bárki számára elérhető módon, még csak regisztráció sem szükséges.

– A kilencedik kötet természetesen nem ugyanaz lesz, mint amit nyomtatott könyv formájában megjelentetni szándékoztam. Át kellett terveznem az egész történetet. Ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy az új kötetet valami unalmas, időhúzó etapnak szánom, továbbra is a legjobb tudásom szerint fogom kiszolgálni a követőimet. Csak egy kicsit később fogom felfedni az igazán jelentős talányokat. De azért a Titkok erdejében is fény derül sok mindenre.

– Az új fejezetek közzétételének gyakorisága kizárólag az olvasói aktivitás függvénye lesz. Az utóbbi hetekben – számos egyéb ok miatt – alapvető változáson ment át a hozzáállásom, bő három év után. Semmiféle olyan kényszert nem érzek már, mint a régi időkben, hogy naponta, kétnaponta tegyek közzé új fejezeteket. Erről sikerült leszoktatni magam. Rájöttem, felfogtam és elfogadtam, hogy tulajdonképpen magamnak írom ezt a regényt. (Mély tisztelet a valóban aktív érdeklődőknek. Értsék jól!) És hát magamnak persze írom ezerrel, a nap minden órájában fejben, és néha még klaviatúrán is, de ha nincs rá nagyobb volumenű igény (márpedig a statisztikai adatok ezt mutatják), akkor én nem erőltetem a pörgést. Most már ráérek.

– Továbbra sem tudom megérteni, hogy az olvasók kilencvenhat százaléka soha nem képes egyetlen kattintásra sem, ami az Osmosis népszerűsítését illeti. Facebookon, YouTube-on, TikTokon nagyon könnyedén elérhető és megosztható az összes reklámvideóm. Nem hiszem, hogy szégyenkeznem kellene bármelyiknek a minősége miatt, vagy valakinek szégyenkeznie kellene az ismerősei előtt, amiért megosztja valamelyiket, és azt sem gondolom, hogy nem adtam meg épp elég adatot, linket, akármit, hogy aki valaha is szeretett volna egy kis kósza hírverést csapni az Osmosisnak, az ehhez megtalálja, amit kell.

– Nincsenek illúzióim. Nagyon jól tudom, hogy ez a felhívásom is jórészt süket fülekre fog találni. Az a 140-150 inaktív ember, aki eddig ingyen olvasta a történetemet, majd talál valami mást, amit olvashatna, és pont ugyanúgy nem fogja érdekelni semmiféle kínom, vágyam, felhívásom, célom, mint ahogy eddig sem érdekelte. Elfogadtam, hogy ez az Osmosis-projekt csupán nekem fontos, meg még néhány embernek. Csakhogy most már megfogalmazódott bennem az a fajta hozzáállás, hogy vajon miért is írjak én ingyen, szakmányban komplett regényeket hosszú éveken át olyan embereknek, akik egyetlen kattintásra sem méltatnak engem?

Egy szó, mint száz: az Osmosis folytatódik, és rengeteg tervem van a jövőt illetően, de most már nincs bennem semmiféle megfelelési kényszer, és elkezdtem nagy lelkesedéssel dolgozni olyan megoldásokon, hogy a jövőben csak azok olvashassák az Osmosist, akik legalább egy minimális aktivitást hajlandóak mutatni az ügy érdekében.