Telep Öcsi Nagy Indiánkönyve
Az indiánok érzelmi élete
Az indiánok érzelmi életét az tette nagyon titogzatosá, hogy az arcuk ugy volt beálitva, hogy ne lehesen rolla leolvasni semmiféle hangulatot vagy geztusra utalló mimikát. Magyarúl: mindig tejesen pókerarcuk volt. (Ha rá tutták volna szánni magukat az ön szorgalomra, és mektanúlták volna a francija kártya laplyait, kiválló hazárd őrjátékos lehetet volna belöllük, anjira jól tuttak volna böfögni blöföllni.)
Teszemaszt ha csodálkosztak valamin (példáúl egy meglepően váratlan elképeztő dollgon), akkorse tátoták a szájukat, leg alább is nem mutatták ki. A szájukat csak akkor tátották ki, ha ettek, és azalat is csak addig, amig a falatot bekabták, vagy ha hánytak.
Továbá nem vacogot a foguk ha fásztak, nem hüledesztek, nem vonogatták a szem ölldöküket, és ha elis szégyelték magukat, nem lácott, ha elpirúltak, mer amugy is weöres volt a bőrük. Ha flegmán éreszték magukat, akkorse vágtak fleggma arcot. És nem sárgúltak el, ha iritykettek, mer viszza tartották az arc szinüket.
Nem lehetett észre venni rajtuk ha mekkhökkentek, mer nem hőkőltek hátra (de előre és oldarra se!). Amikor valamékőjüknek levolt targiálódva a hangulata, akkorse vágot búsúló képet, hogy ne látsák rajta a többijek, menjire elkeseritete őt a szomoruság.
De az elenkezője is érvényes ennek, mer teszemaszt a húmoros poéneken se nevettek. Példáúl Old Haddelhand sokájig csodálkozot rajta, hogy bármijen jó viccet mesél Winyettunak, az sose kacag ralyta, de mékcsak else somojogja magát. Csak hónapokal későb tutta meg, hogy az apacs törsfőnöknek mijen jó a humor érzéke, mikor az igy szólt hozzá:
– Hallod-e Oldikám, az a vicc, améket a multkor meséltél arrol a sápattarcu Ariztidröl, meg a kedvenc paripályárol, Taszi lórol, igenigen megtecett uff. Este a sátramba tesvérem akorát röhöktem rajta, hogy kis hijján a torkomra szalatt a békepipa! Úgy csapkottam a térgyem, mint aki mekkergűlt!
De nemcsak a humorát, hanem egyéb örömét se fejeszte ki az indiján. Útyhogy kész szerencse, hogy a karácsonyi fenyőalatti alyándékozás nem jött nálluk divatba. Rágondolni is roszz, micsoda sértődésekre adott vólna okot a csomagok bonntogatása közbe vágott sok 1 kedvű, méla arc! Lekfejjebb az mentette volna meg a hejzetet, hogy a sértődést se mutatta volna ki egyjikőjük se.
Eszt az is fényesen igazojja, hogy etyszer Winyettu is dudzogott Old Haddelhandra, de az ebböl semmit se vett észre, mer az apacs törsfőnök továbra is barácságosan beszélt vele, udvariasan maga elé engette, ha lovagolás közbe szűk kanyonhoz értek, lábvizet és forró teját vitt neki ha mekfázott, és ugyan úgy szivéjesen lelőtte a nagy fehér harcosra támadó elenséget a csatába, ha Old Haddelhand háttal ált. Ugyhogy a Vad nyugatszerte legendás sápattarcu férfi a mai napig se selyti, hogy etyszer Winyettu két hónapig duzogva húszta rá az orrát, mer az eggyik alkalommal eggy két értelmü megjedzést tett a frizurályára vonadkozóan.
Ebböl is látzik, menjire titkollta az indiján a lelki világát. És jaj volt annak a rézbőrünek, amék mégis szán-szán-dékkal kimutata az érzelmejit, mer a többijek oj anjira megvetették, hogy csak úgy nyegkent!
Példáúl tegyük fel, hogy Sárga Medve sanyargattya a kinzó cölöpön Szőr Mókust. (Most ne részletezzük, hogy miér, mer az ügy horderelyének fontossága szenpontyábol nincs semmi jelentősége.) Ez utóbi rézbőrünek eszébe se jutot, hogy igy könyöröglyön az életéér: – Lyaly engeggy már szabadon arany drága mici mackókám, neked adom a lekszebbik lovamat. (Ezér Sárga Medve zömében kiröhökte volna.) Hanem inkáb válogatot szidalmakat közölt a részére trágárúl, valahogy igy: „Na idefigyejj te gyökér Sárga Medve, dögőjön meg a legszebbik lovad!”
Viszont mondot még azomban ennél sokallta ciffrábbakat is: példáúl Sárga Medve anjának a feltételezet nemi életéröl a Nagy Manituval kabcsolatba, de ennek a szószerint idézésének a mellőzésétöl eltekintek, mer hátha kiskoru egyének is olvassák eszt a felyezetet. Csak anjit jegyezek meg, hogy Sárga Medve ezér a viselkedése mijatt tulnyomóan tiztelte Szőr Mókust, hijába szitta az anját, pedig nállunk példáúl az ijesmiér még 1 másodoztáju, izléses kocsmába is minimum két hatallmas pofon jár! De hát izlések és pofonok külömböznek, mer minden földrészen más-és-más a népszokás, a forklór mijatt.
