Telep Öcsi: Szülők kézikönyve
Hogyan fejleszthetyjük gyerekünk képeségeit?
A mi családunkba igenigen nagy szerep jutott a tehetség gondozásának, éppezér van az, hogy teszemaszt én is szinte mindenhez tehetséges vagyok. Kezdődött példáúl az énekléssel. Anyukám rengeteg sok éneket énekelt nekem kicsikoromba, néha már sokaltam is, mer sosenem volt valami jó hangja.
De apukám se maratt le tölle, mer már 4-gyéves koromba megtanitotta nekem azt a dalt, amék 1 Snejder Fáni nevü néniröl szól. Ez épp akkorra esett, amikor elvitt az álatkertbe, de mivel este 7-óra volt, már bevolt zárva, útyhogy bementünk a kocsmába. Apukám vett nekem humánusan ropit, magának meg 1 korsó sőrt, aztán odaintette a cigány bácsit hegedüvel. Monta nekem, hogy énekejjem el a Snejder Fánit, majd meglátom: hogy fog neki örűlni mindenki.
Igaza is lett, mer mindenki mosojgott rám, és fizették sorba apukámnak a söröket, amiröl megengette, hogy leigyam a hablyát, mer azt utájja. Kiss vártatva már felrakott a púltra is, és sokszor elénekeltem Snejder Fáni nénit, és már mindenki tapsolt, meg velem eggyüt dalolltak üvöltve, hogy inkáb kell neki 20 centi! Apukám előtt meg már else fért a sok kórsó.
Nagyon jó keddvem lett a kocsmába, még amikor hazafele mentünk, akkor is énekeltem, de már nem a Fáni nénit, mer meguntam, hanem azt hogy: Fűrge rókalábak, súranó kiss árnyak! Hipphopp! Jön Vukk! És apukám is rókázott.
Utánna jött az anyák napja, és gondoltam: elénekelem anyukámnak is a dalt, bisztos ő is úgy fog neki örűlni, mint a fogatlan néni a kocsmába, csak a Snejder Fánit kicseréltem Telep Illésnére a szövegébe. Csakhogy anyukám azomban sajnos viszont nem örűlt, hanem felmérgelődött és megdorgált, de utánna sikerűlt elállitani az orvérzésemet az ügyeleten.
A rajzhoz is igenigen jó érzékem volt, azomban sokájig csak pappirra ralyzoltam. Aztán viszont egycer apukám elvitt minket moziba, de kiderűlt, hogy 16 éven felülieknek szól a fílm, éppezér monta nekünk, hogy Telep Alival várjuk meg kint az ellőcsarnokba, másfél óra mulva kijön.
A bátjámmal bementünk a wécébe, és ott láttam a falon 1 ábrát. Eggy ronbusz alaku rajz volt, alatta pedig 4 betü szereplett. (Bár én mindezt természetesen akkor még persze nem tuttam, mer nem ismertem se a geometriját se az olvasást.) Azt monta Telep Ali, hogy az eggy pappir sárkány.
Nem hittem el elősször, mer mekkérdeztem, hogy akkor miér szőrös? De azt monta a bátjám, hogy azok a díszitő szalaglyai. És továbá hozzá ttette, hogy a legnagyobb művészek mind a falra festenek, és úgy hívják hogy: freskó. Fogadni akart velem, hogy én nem tudnám megjegyezni azt az ábrát meg a négy betűt, de mikor bólogattam, akkor azt javaslotta, hogy othol már csak akkor rajzollyam fel a farra, ha ő elment az oztájkirándúlásra, nehogy azt hidjék, hogy ő volt.
Másfél óráig bámúltam a falat, és nagyon mekhatóttam, hogy nem akarja elöllem learatni a dicsőséget. Amikor másnap elutazott, akkor bementem a wécébe, és zsírkrétával felrajzoltam az ábrát, meg alá a négy betűt, hogy pap-pir-sár-kány. De anyukám nagyon begerjett (haragra), és a nyútófával elkezdette püffölni apukámnak a kezét, hogy mér csinál ijeneket részegen? Ő meg tagatta, de anyukám összekorholta:
– Illés, te ütődöt! Csak nem akarod azt bebeszélni nekem, hogy az ovodás gyereked csinálta ezt, amék még olvasni se tud?
És télleg ütődöt lett apukám, mer anyu ujjból elkeszte ütni. Sajnos azomban utánna viszont apukám kikövedkeztette, hogy én voltam a fesstő, és jól megszidott, de szerencsére hamar összetutták varni a számat az ügyeleten.
