Telep Öcsi: Szülők kézikönyve
Ismerkedés a halál fogalmával
Amikor én életembe legelősször halottam a halottakról, az akkor volt, mikor dédipapa meghallt. Még akkor tályt kicsi voltam, és nem értettem a dolgot, éppezér mekkérdeztem apukámtól, hogy mi a hejzet, ő pedig humánusan fel is világositott a magam szintyén, hogy megércsem.
Elmesélte, hogy dédipapa mostantól már nem mozgik, nem ver a szive, nem lélegez a tüdeje, nem választya ki a mája a törköjpálinkát, és a hutyhójagjába mán nem gyűlik össze több pisi, mer ami benne van, az se fog többet kicsurogni. És továbá hijába rohad már a gyomrába, amit utójára evett, nem fogja már érezni, mint ahogy azt se, ha példáúl viszket a hónajja, de viszont azomban naprol napra egyre roszzabb szaga lessz.
Nagyon elcsodálkoztam, és rákérdeztem, hogy ez nem kellemetlen dédipapának-e? Apukám azomban megnyugtatott, hogy nem kellemetlen éppazér, mer meghalt. Tudnillik ha élne, akkor mindez nagyon kínos lenne, de szerencsére el van hunyva.
Na ekkor megnyugottam, és vártam a halotti tort, amire nagy vendégség gyűlt össze nállunk. Ott volt az egész család, sőt! Még apukám főnöke is eljött a húsüzemből, mer kiderűlt, hogy annakidején dédipapa tanitotta meg a hentesmesteri szakmára.
Sajnos azomban utánna számomra elromlott a buli, mer csak a levest tuttam maradéktalanul megenni. Ugyanis mikor jött a pörkölt, Telep Ali odasukta nekem, hogy azt dédipapából főzték. Aszittem csak vitcel, de felvilágositott, hogy a disznótoron a disznót szokták megenni, a halotti toron meg a rokont, amék meghallt. És hijába csodálkoztam, rákérdezett:
– Mit gondolsz, Öcsi? Miér mondogatta mindig, mikor simogatta a fejünket, hogy ő bennünk fog tovább élni?
Ebbe 2-ségtelenűl volt igasság, de viszont azomban én úgy emlékeztem, hogy úgy monta ezt, hogy a szivünkben fog tovább élni, nem pedig a gyomrunkba. A bátjám ezt elismerte, de elmagyarázta, hogy a gyomrunkból az ételes részecskék a szivünkbe kerülnek a vérkeringés mijatt, máskülömben mér mondanák azt, hogy a férfiknek a szivéhez a gyomrán átvezet az út?
Na ekkor megundorottam a pörköltől, és belese kóstóltam, de Ali csak erre várt, és maga elé húzta a tányéromat mondván: hogy ő szivesen megeszi, ha nekem nem kell, mer ő mindig is szerette dédipapát, és most is nagyon ízlik neki.
Nagyon haraguttam rá abba a percbe, de inkább pláne még apukámra főlegebb, ugyanis megjegyezte hogy: mijen kitünő ez a vaddisznó pőrkölt! Tuttam, hogy sosenem keddvelte dédipapát, de azér mégse illet volna vaddisznónak nevezni a hittvese nagyapját!
Mindenesetre én se akartam éhen maradni, útyhogy szóltam apukámnak, hogy inkább abból a húsból kérnék, amit a húsüzemből szokott haza hozni, de ez bisztos nagy illedelmetlenség volt, mer hirtelen eltátotta a száját apukám főnöke, ezzel eggyidejüleg Telep Ali jól belémrugott az aztal alatt, anyukámnak meg a torkára akatt dédipapa, hogy majnem megfúladt. Teri néni pedig odasugta nekem tapintatosan, hogy „Takarogyj a szobádba te akasztó fáravaló kis vamzer!”
