telepocsi

Telep Öcsi: Szülők kézikönyve

Tesvéri szeretet és féltékenység

Na egyedűl ezaza téma kőr, aminek a fejezetének a címét hijába másoltam ki a gyerekpzihológus könyvének a tartalom lyegyzékéből, nemsok mindent tudok hozzászólni, mer az én bátjám, Telep Ali (amék nem arab, hanem az alalyosnak 1 becézett formája) sosenem volt rám féltékeny. Tudnillik ugyanis ha nekem példáúl volt valamim, vagy teszemaszt én kaptam ojasmit, ami neki tetcett volna, akkor mikor anyukámék nem látták: egycerüen elvette töllem.

És példáúl miközbe jártunk hussvétkor locsolkodni, úgy déltályba, mikor megszámoltuk a kapott pénszt, azt javaslotta, hogy cseréjjünk, ne legyen ojan sok eggyforma érme meg pappirbankjegy nállunk. Mingyár felis ajállotta, hogy ad 1 ojan pénszt, améken Rákóci Ferenc van, én meg agyjam neki Mátjás kirájt. De utánna szóltam, hogy nekem már akkor ez lessz a második Rákóci Ferencem, erre elvette töllem az eggyiket, és adott érte 1 Károjróberteset.

Aztán pedig az aprópénszt kesztük el öszzecserélni, és kiss vártatva megörűlt Telep Ali látván: hogy nekem menjire megtetzett az a kis érem, améknek az egyjik oldalán szép virág volt, a másik felén meg eggy 2-ttes. Nekem is atta mindet, én meg odadtam érte a címereseket a madarasokat meg egy másik virágost, amék ronda sárga volt, és monta is rolla a bátjám, hogy a 2-ttes után azér van rajta eggy nulla, mer az lyelzi, hogy szinte semmit se ér.

Én meg sosenem jöttem rá ennek a móccernek a hátul ütő fifikályára, csak mikor elsős lettem, és tanúltuk a töbjegyü számokat. De akkor viszont azomban egyböl kitört belöllem a sírás számtan órán, mer röktön ráébrettem az átverésre. A tanitó néni meg elkezdett vigasztalni mondván:

–- Ne sírjál, Öcsi, nem ojan nehéz ez a tananyag, maj meglátod!

Én pedig részletesen felvilágositottam, mikor mán kaptam levegőt, és az óromból se nagyon fojt semmi, hogy azér bőgök, mer sosenem fogom már viszzakapni azt a tömb száz forintot, améknek a megszerzése mijatt a tesvérem így elbánt az eggyetlen kis 5-csével.

A tanitó néni ekkor felderűlt, és monta diadalmasan ellágyúlva, hogy hálistennek mékse volt hijábavaló pedagógijai szenpontból, hogy annakidején megbugtatta a bátjámat, mer így legalább jóalaposan megtanulta a metamatikát, és még hozzá ttette humánusan, hogy:
– Ne aggógyjál, Öcsi, hátha neked is lessz majd kistesvéred, améket ijetén képen megtanithac a tömbjegyü számokra.

De ám csakhogy bezzeg mégis van azomban ojan eset, amikor hasznos az enbernek a bátja, mer példáúl amikor harmadikba pitykéztünk a falnál Kalyak Lacikával, hijába nyertem, mer a jácma végén Lacika 6-todikos létére összeszette az aprópénszt, és zsebre ttette, amikor pedig reklamáltam, akkor folytogatni kezdett éppazér, hogy ne kapjak levegőt, és megérdeklőtte, hogy mit szólnék hozzá, ha meggyútaná az iskolaköppenyemet, előtte pedig lenyeletné velem a gonbokat?

Én meg tájékosztattam, hogy ez az ejjárás kifogja válltani a tesvérem rosszalását, de ő csak röhögött, hogy mit hencegek itt az elsős tesvéremmel. Ugyanis azt halotta valahonnan, hogy Telep Ali csak elsős, és nem jutott eszébe, hogy a szakmunkás kébzőbe is szoktak első oztájt inditani az egycerűbb számozás mijatt, és arra se nem volt esze, hogy ha én vagyok a nagyobb, akkor mitöl lennék én Telep Öcsi?

Útyhogy nagyon elcsodálkozott délután, amikor Ali a jáccin úgy szálította le a hintáról, hogy belenyúlt az orjukába, és aztán rászegezte a kérdést:
– Mér rabolod ki te a kicsiket haver? Asziszed te vagy a Pál utszai fiukból a Pásztorok? Szójjál, ha így gondolod, mer üvegesre piritom a gojóidat! – magyarázta stillszerüen, én meg nagyon bűzke lettem, hogy milyen művelt enber a bátjám, pláne amikor hozzátette: – Ne kezgyél ki velem, kiccsávó! Kemény vagyok, mint Nemecsek Ernő, és ráadásúl ojan szadista, akárcsak nyilas Misi!

Kalyak Lacika erre odadott neki minden pénszt, ami nálla volt, a bátjám meg humánusan errakta zsebre, és közölte a részére, hogy mostantol a pitykebizniszböl 25 százalékot le kell hogy aggyon neki, útyhogy minden kedden és pénteken délután 5-tkor várja a jelenkezését.

--------------------------

ÉRTÉKELÉS

2 értékelés alapján az átlag: 5

Az első lehetsz, aki értékeli.

A témakör lapozója< Telep Öcsi dolgozatai #57Telep Öcsi dolgozatai #59 >

Minden megosztás segít! Köszönöm!
guest
4 - 25 karakter jeleníthető meg.
Nem tesszük közzé.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

0 hozzászólás
Legrégebbiek
Legújabbak Népszerűek
Inline Feedbacks
View all comments
0
Van véleményed? Kommentelj!x
Osmosis
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.