Guzel észak felől érzékelte az egyik közeli őrjárat közeledtét, ezért az utca túlsó végébe kezdte vonszolni a túszt. A varkocsos fickó persze tiltakozott, és miután érzékelte, hogy a vasmarok a csuklóján nem enyhül, hol a fenyegetőzés, hol a könyörgés módszerével élt, de még a lelki ráhatást sem hagyta ki a számításból.
– Hallod, haver? Ne csináld már! Mit vétettem én neked? Mondjál már valamit, hogy mi a bajod velem, oszt beszéljük meg!
– Csak tájékoztatni szeretnélek, hogy ha végigszövegeled az utat, vagy ha csöndben maradsz, az eredmény pontosan ugyanaz lesz – szögezte le tárgyilagosan Guzel, miközben elszántan hurcolta magával a férfit.
– Ne csináld már, jóbarát! Biztos, hogy nem tévesztesz össze senkivel?
– Ha van valami, ami biztos, hát ez nagyon az.
– Fizetek. Mennyi kell? Itt van nálam minden jussom! Mennyi arany kell?
– Köszönöm, nem élek vele.
– Kisgyerekem van, ne basszál már ki velem! Haza akartam menni a családomhoz! Fel kell nevelnem a gyerekemet!
– Senkit, akinek gyereke van, nem mentenek fel az előzetes gondolkodás lehetősége alól, sem ebből az okból, sem más okból. Jelezném, ha nem állsz ellen, nem fog annyira fájni. Én tökéletesen biztosan át foglak adni az őrjáratnak. Onnantól kezdve gondold át a sorsodat, mert ez meg fog történni.
– Rohadjál meg, te ótvar féreg! Mocsadék glitter! Ha az én istenem átkoz meg, akkor…
– Jelezném, hogy az orzók által kitalált szavakkal nem lehetséges megingatni az elkötelezettségemet. Ellenben a kizárólag az orzók által ismert szavakkal be lehet azt bizonyítani, hogy te egy orzó vagy. Csak szólok.
Végszóra odaértek az utcasarokhoz, és tényleg jött egy őrjárat, Guzel pedig megragadta a parancsnok karját, és elmesélte, amit szükségesnek tartott. Aztán átadta a foglyot, és még annyit hozzátett:
– Jutalmat remélhettek, ha úgy cselekedtek, ahogy kértem.
A parancsnoktól távolabb álló, a lován meglehetősen magabiztosan ülő, eggyel alacsonyabb rendfokozatú katona elkezdett akadékoskodni:
– És ha most téged is beviszünk?
– Talán gondoljátok ezt át – javasolta Guzel. – Mindenesetre, ha azt a szemközti táblát ugyanakkor érjük el, te lóháton, én meg gyalog, akkor lehet róla szó. Na, hát akkor rajta!
A katona megsarkantyúzta a lovát, de már az első pillanatoktól kezdve nyilvánvaló volt, hogy semmi esélye sincs. Guzel villámgyorsan odafutott, a tenyerével jó nagyokat vert a táblára, aztán eltűnt oldalt, és már nem lehetett nyomon követni.
