Guzel meglehetősen hamar felért a sziklás meredély tetejére. Talán már ez a pont is alkalmas lett volna arra, amit tervezett, de ekkor észrevett egy jókora kopasz fát, amelyik még nagyjából hat métert hozzáadott a kémlelési magassághoz, így aztán gyorsan megmászta, és egy vaskos ágon elhelyezkedve hozzákezdett a pásztázási művelethez.
Látószervei szinte azonnal detektálták a keresett célpontokat, innentől kezdve pedig nem volt más dolga, mint fókuszálni, rögzíteni és eltárolni.
Eközben odalenn a szurdokban Szubotáj és Dariosz éppen felfedezték a merénylők lőállásait, és igencsak elcsodálkoztak azon, amit ott találtak. Öt darab furcsa szerkezet képezte a vizsgálatuk tárgyát, amelyek szakasztott úgy néztek ki, mintha egy mesebeli óriás felnagyított számszeríjakat helyezett volna el a hegyoldal megfelelő pontjain.
A tatár később szemrevételezte a lőállások tágabb környezetét is, ennek eredményeként pedig alaposan leteremtette a kormányzót:
– Nézd, én valahol egy bajtársat és kollégát látok benned, még akkor is, ha különböző évszázadokban éltünk a Földön. Elvégre egy fegyveres testület tagja vagy, én meg katona. De az a határtalan dilettantizmus, az az óvatlanság, ami ezen a helyszínen megvalósul, kétségtelenül a párját ritkítja.
– Miről beszélsz? – nézett fel a brutális méretű számszeríj mellett guggolva Dariosz.
– Várj, próbálok keresni egy megfelelő hasonlatot, amit hamar megérthetsz – vakargatta az állát Szubotáj, aztán szinte diadalmasan kivágta: – A Kennedy-gyilkosság! Megvan?
– Persze – emelkedett fel a földről a kormányzó.
– Na, hát ez a szurdok pont olyan, mint Dallas belvárosa, ahol az amerikai elnököt szinte odaterelték a célkeresztbe. Nálunk még mindig katonai középiskolai tananyag – jegyezte meg a tatár, aztán a völgyszoros nyugati végére mutatott: – Látod? Ott csatlakozik be az út ebbe a katlanba, olyan éles kanyarral, hogy a lovak kénytelenek lefékezni, ezáltal tökéletes célpontot nyújtanak. Szerinted egy négylovas hintónál hány lovat kell kilőni ahhoz, hogy az egész jármű mozgásképtelenné váljon?
Dariosz nem válaszolt, mert ekkor felkeltette a figyelmét egy másik fegyver, amilyet még soha nem látott. Mindenesetre a tatárt ez nem akadályozta meg abban, hogy tovább szónokoljon:
– Innen, fentről megszemlélve a katonáid holttesteinek elhelyezkedését, azt kell megállapítanom, hogy mintha egyikük sem próbált volna fedezéket keresni, még azok a testőrök sem, akik alól kilőtték a lovat. Pedig azért egy fekvő ló elég jó fedezéket nyújthat. Érdekelne, hogy szerinted mi lehet ennek az oka.
– Az akanda – felelte Dariosz. – Ez a vezényszó minden testőrt arra kötelez, hogy a megtámadott kormányzati személy felé igyekezzen, és az élete árán is védje meg a testi épségét.
Szubotáj úgy bámult a kormányzóra, mint aki nem is akarja elhinni, amit hallott. Végül nagy nehezen kinyögte:
– Hát, ez aztán varázslatos… Ezt te találtad ki?
– Jaj, dehogyis! Már régóta életben volt akkor is, amikor én hivatalba léptem – mentegetőzött Dariosz. – Miért, mi a baj vele?
– Hogy mi??? Hát csak az, hogy pontosan ugyanolyan, mint Dallas meg Kennedy elnök! A célkeresztbe tereli az összes katonádat! – háborgott a tatár. – Ki lehetett az a dilettáns barom, aki ilyesmit belefoglalt a szolgálati szabályzatba? Ezeknek az álarcos latroknak a világ legkényelmesebb merénylete jutott! Egy jól elrejtett fedezékből tüzelve csak azt kellett megvárniuk, amíg mindenki, aki a hintón kívül tartózkodik, önként besétál a célzási komfortzónájukba!
– Ne velem kiabálj már, az ég áldjon meg! – fakadt ki Dariosz. – Értsd meg, ezen a szigeten egyáltalán nem divat kormányzót ölni! Főleg nem engem, akiről öt kerek esztendeje úgy tartja a nép, hogy halhatatlan vagyok, és az istenekkel cimborálok!
Szubotáj nagyot fújtatott, és bár próbált higgadtságot erőltetni magára, szükségesnek tartotta kijelenteni:
– Attól még ez a szurdok a személyvédelem állatorvosi lova. Csak nézz fel oldalra, akár nyugatra, akár keletre, és láthatod, hogy a támadóknak még csak megfigyelőpontokat sem kellett kiépíteniük, a természet adta lehetőségeket kihasználva beláthatták az utat mindkét irányban. Mindent összevetve ideálisabb helyszínt tervezni sem lehetne egy ilyen merénylethez!
– Te meg nézz inkább a bokor alá – mutatott oldalra a kormányzó. – Láttál már ilyen fegyvert? Mert én még nem. A mi hadseregünkben egész biztosan nincs rendszeresítve.
Szubotáj a jelzett irányba fordult, majd odasétált a bokorhoz, letérdelt, és kiemelt a fűből egy elhajított tárgyat. Alaposan megszemlélte, és máris kész volt a szakvéleménnyel:
– Ez egy ismétlő számszeríj. Nem evilági találmány, a kínaiak már a 3. században is használták. Akár tíz nyilat is képes kilőni tizenöt másodperc alatt. Már kadét koromban tanultam róla. Az persze kérdés, hogy milyen úton-módon kerülhetett ide ilyesféle fegyver.
Mielőtt a kormányzó bármit is reagálhatott volna, megérkezett körükbe a hegyről leereszkedő Guzel, és a következőkről számolt be:
– Két egység is úton van a szurdok felé nyugatról. Az egyik egy társzekér, a bakján egyedül ül egy férfi, a körülményeket figyelembe véve kereskedő lehet, a dülöngéléséből következtetve meglehetősen részeg. Mögötte jóval lemaradva a rendes őrjárat tart errefelé, ami négy lovas katonát jelent, de a sebességkülönbséget tekintve nagyjából egyszerre fognak a szurdok nyugati bejáratához érni. Ha különös esemény nem történik, akkor a részeg kufár ér ide valamivel hamarabb.
