Másnap délelőtt Dariosz feldúltan sietett ki a Nagytanács üléséről. (A tanácskozáson rajta kívül legfőképp az országnagyok vettek részt, így a testület gyakorlatilag Osmosis kormányát jelentette.) Az öreg Trin, a derék titkára ott loholt a nyomában, és maga sem volt derűs hangulatban.
Amikor a kormányzó észrevette, hogy valaki követi, bosszúsan fordult hátra, és nem túl barátságosan szólt oda a legfőbb bizalmi emberének:
– Szerinted nem kaptam még elég ostoba kérdést a délelőtt folyamán? Mivel akarsz még táncolni az idegeimen?
Trin nem válaszolt. Megvárta, amíg becsukódik mögöttük a kormányzói hivatal helyiségének ajtaja, és csak négyszemközt kezdte el szelíden megdorgálni Darioszt:
– Nem gondolom, hogy bármelyik országnagy indokolatlan kérdést tett volna fel neked, uram. Ostobát meg főleg nem. Talán nem ártana kissé lehiggadnod, és alapos önvizsgálatot tartanod.
– Már látom, hogy nem úszhatom meg a mai fejmosást sem – roskadt bele kedvenc bőrfoteljébe a kormányzó. – Na, essünk túl rajta! Mesélj, derék titkárom, miben kellene önvizsgálatot tartanom?
Trin is helyet foglalt, pont szemben a kormányzóval, az íróasztal túloldalán, és a maga nyugodt módján belekezdett a mondandójába:
– Teljesen megértem, hogy az olimpia ügyei elég sok idődet elveszik mostanság, uram. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy minden más feladatot a háttérbe szorítasz emiatt. És nemcsak én érzek így, hanem az országnagyok többsége is, amint azt ma tapasztalhattad. Fontos államügyek nem szenvedhetnek halasztást egyetlen új terv miatt.
– Mondd csak, miről beszélsz? – méltatlankodott Dariosz. – Melyik feladatomat nem láttam el megfelelően az olimpia miatt? Nem szoktál te ilyen ködösen fogalmazni, hát most se általánosíts, hanem beszélj nyíltan. Azt pedig képtelen vagyok elfogadni, hogy nem látjátok, máris mekkora sikere van az olimpiának. A kikötő forgalma emberemlékezet óta nem volt ilyen nagy, a városban meg nincs egy fogadó, egy étkezde vagy elárusítóhely, ahol ne verdesné az eget a forgalom.
– Van ám itt más is, uram – szólt közbe Trin. – A Kormányzói Palota folyosói tele vannak pletykákkal. Már nemcsak országnagyok és területi felelősök, hanem egészen alacsony rendű hivatalnokok is arról pusmognak, hogy kiket látsz vendégül, kikkel múlatod az időt, sokszor fél napokra bezárkózva. Az embereid nem értik ezt az egészet, és ilyenkor óhatatlanul megindulnak a találgatások, amelyek nem ritkán a legvadabb elméletekbe torkollnak. Az ilyesmit nem lehet sem megállítani, sem rossznéven venni.
– Már az is baj, hogy diplomáciai kapcsolatokat építek? – tárta szét a kezét Dariosz. – Ha nem tűnt volna fel ezeknek a pusmogóknak, két anagur törzsfő is érkezett az Olimpiai Játékokra!
– Megkérdezhetem, hogy Sztavrila úrnő, vagy például az a karcsú fiatalember melyik törzsnek a feje? – firtatta a szokásos higgadt hanghordozással, de metsző éleslátással a titkár.
A kormányzó már egy ideje készült az efféle kérdésekre, úgyhogy meglehetősen nagy magabiztossággal adta elő magyarázatát:
– Megalapítottuk az Olimpiai Tanácsot. Sztavrila úrnő a Szigetvilágot képviseli, a fiatalember az északi fejedelemségeket, a nomád törzsfők pedig a pusztai népeket. Azon vagyunk, hogy majdan évről évre sikeresebbé tegyük ezt a rendezvényt.
– Az úrnő képviseli az egész Szigetvilágot? – csodálkozott a titkár.
– Tudsz talán valakiről, aki magas diplomáciai rangban van, és valamely másik szigetről érkezett? – vágott vissza Dariosz. – Az az érzésem, hogy a meori testvéreink legkülönbözőbb uralkodóházai kezdettől fogva gúnyos lesajnálással, vagy éppenséggel irigykedve szemlélik az egész olimpiai tervemet. Nem rajtam múlt, hogy egyik királyi udvarból sem érkezett ide senki. Nemhogy uralkodói rangban, de még csak diplomáciai szinten sem. Pedig én a Belső-tenger minden szigetére időben elküldtem a követeimet a meghívókkal, még Aldeára is, ahol a legutóbbi látogatásom során kizárólag megaláztatásban volt részem… Na jó, Nerideát az ismert okok miatt kihagytam, de talán nem túl nagy baj, hogy az orzók söpredék kalóznépségét nem kívántam vendégül látni az Olimpiai Játékokon.
– Mindezt értem – bólogatott a titkár –, de mit remélsz Sztavrila úrnő tevékenységétől?
– Nem ismerek mást, aki az elmúlt esztendőkben a Belső-tenger valamennyi szigetén megfordult volna. Te talán igen? – kérdezett vissza újfent Dariosz. – Amíg élt a férje, bejárták az egész Szigetvilágot, és főnemesi rangjuknak köszönhetően mindenhol jó kapcsolatokat építettek ki. Ráadásul Sztavrila egy igen megnyerő, csinos, okos, figyelemreméltó nő. Nem igazán tudok nála alkalmasabb jószolgálati követet elképzelni, aki ennek az ügynek az élére állhatna, és eredményesebben képviselhetné Osmosis érdekeit a meori népek körében.
– És mi a helyzet a Tanítóval, aki tegnap délután érkezett?
Dariosz egy pillanat alatt kizökkent magabiztos alapállásából. A beszélgetés ezen pontjáig még büszkeséget is érzett, amiért ilyen folyékonyan és meggyőzően tudta palástolni a valódi történéseket, amelyeket a derék öreg titkára valószínűleg úgysem értene meg. De most egyetlen név elhangzása beléfojtotta a szót, és csak nagy sokára volt képes egyáltalán visszakérdezni:
– Hogy kicsodával?
– A Tanítóval. Tegnap délután érkezett.
– Nem ismerek semmiféle Tanítót.
– Pedig tegnap minden kétséget kizáróan ő kapott bebocsáttatást ebbe a hivatali helyiségbe, ahol most is ülünk.
– Nahát, milyen megnyugtató, hogy itt mindig, mindenki, mindenről ilyen jól tájékozott! – csattant fel Dariosz. – Az anyagcserém különböző vonatkozásairól esetleg nem vezetnek naptárszintű táblázatot valahol ebben a csudás épületben? Eddig azt hittem, én vagyok itt a kormányzó, és én döntöm el, hogy kit és miért kell megfigyelni, de már látom, hogy súlyosan tévedtem, és ez itt nem a Kormányzói Palota, hanem egy konkrét pletykafészek!
Trin leplezetlen érdeklődéssel figyelte Dariosz kirohanását, egy pillanatra sem vette le a szemét az arcáról. Heves szónoklatok már régóta meg sem karcolták a lelkét. Amióta az eszét tudta, Osmosis államigazgatásában szolgált, ilyenképpen túl sok effélét hallott ahhoz, hogy meghassa bármilyen szenvedélyes önsajnáltató monológ.
– Tehát nem tudod, hogy ki a Tanító? – kérdezte szenvtelenül, miután véget ért a színpadias kifakadás.
– Nem tudom – erősítette meg a kormányzó. – Mit kellene róla tudnom?
– Négy évvel ezelőtt került először a látókörünkbe – kezdte a titkár, de Dariosz azonnal felemelte a mutatóujját:
– Bocsánat! Hogy értsem ezt a többesszámot?
– Osmosis államigazgatásának látókörébe – pontosított a titkár.
– Jól emlékszem, hogy már akkor is én voltam itt a kormányzó?
– Minden csip-csup ügyről nem számolnak be neked a szolgálatok, uram.
– Na ja. Azok csak azt figyelik, hogy miféle csip-csup ügyek alanyai lépnek be a hivatali helyiségem ajtaján…
– Folytatnám, ha megengeded – jelezte Trin. – Szóval, ez a férfi számos érdekes esemény kapcsán hívta fel magára a figyelmet. Leginkább az alsó néprétegek körében tevékenykedett, őket segítette, lelki támaszt, erkölcsi támogatást nyújtott számukra.
– Na és? Mi ezzel a baj? Bárcsak minden osmosisi polgár ilyen odaadó lenne!
– Csakhogy abbéli vélekedésének is hangot adott, hogy közelít egy nagy változás, amely alapvetően fogja átrendezni Osmosis társadalmát, addig pedig arra intette a befolyása alá került embereket, hogy legyenek türelemmel. Olyan köztársaságot ígért, amely sokkal több igazságot, emberséget és szeretetet hoz majd el, amire érdemes lesz várakozni.
– Remek – nyugtázta Dariosz. – Tehát nem egy felforgatóval van dolgunk, aki meg akarja dönteni a köztársaságot. Még mindig nem értem, hogy mi ezzel a probléma.
– Talán az, hogy kétféle értelmezése is van a történteknek – fejtette ki a titkár. – Az egyik az, hogy a habókos férfi egy ártalmatlan önjelölt hittérítő, aki a saját egyháza alapításához akar híveket toborozni, és ennek megvan a jogi alapja is, mivel annak idején te magad írtad alá a kérelmét.
– Tehát minden egyes aláírásomról tudtok. Most már mindenképpen szeretném látni a táblázatot, amelyet ez a csodálatos államapparátus az anyagcserém adatairól vezet – szólt közbe gúnyos mosollyal a kormányzó.
– A másik értelmezés pedig az – folytatta Trin, nem hagyva kizökkenteni magát –, és ennek is jelentős számú híve van a Nagytanács tagjai között, hogy ez a férfi egy isteni személy, akit az égiek küldtek közénk, és ez többeket arra az időre emlékeztet, amikor te lettél a sziget bajnoka az arénában, és megjelent az Égi Jel, aztán feltűnt a mennybolton Osmosis csillaga, utána pedig kormányzóként elhoztad nekünk a sziget virágkorát.
Dariosznak jelenleg egyetlen dolog járt a fejében. Ha záros határidőn belül nem hoz létre egy saját titkosszolgálatot, akkor talán az összes tervét kidobhatja az ablakon. Csakhogy egyelőre semmiféle ötlete nem volt arra nézvést, hogy kire bízhatná ennek az egésznek a megszervezését.
