A kormányzó nemcsak azért hozatott bort, mert Szubotáj megkérte rá. Maga is úgy tervezte, hogy amikor közeledik az este, megkísérli olyan hangulatba hozni a társaságot, hogy bizonyos kényesebb témák terítékre kerülésének esetén lehetőleg mindenki őszintén nyilatkozzon majd.
Addig is, amíg Osmosis szőlőinek csodás nedűi hatni kezdtek, Dariosz leginkább arra fókuszált, hogy találjon valamilyen közös pontot ötük között. Ezen a mezsgyén elindulva először is megérdeklődte, hogy kinek van gyereke.
– Nekem nincs – vágta rá a tatár.
– Nekem sincs – csatlakozott hozzá Attila. – Sem otthon, a Földön, sem pedig ideát.
A kormányzó és Mario hasonlóképpen nyilatkoztak, Sztavrila azonban egy darabig hallgatásba burkolózott, és csak nagy sokára szólalt meg:
– Nekünk sem született gyermekünk, pedig igen gyakran áldoztunk a szerelem oltárán. Szegény férjem nem tudhatta, hogy a közös utód eleve kizárt, hiszen én földi ember vagyok, ő meg evilági. De hát ezt nyilván nem árulhattam el neki, nem hitte volna el, vagy egyenesen bolondnak nézett volna. Egyébként nem is igazán bánta a dolgot. Azt mondogatta, hogy legalább nem teszi tönkre a testemet a szülés. Ha értitek, mire gondolok. Néha az volt a meggyőződésem, hogy a szexualitás sokkal fontosabb számára, mint hogy utódja szülessen.
– Pedig komoly vagyont örökölt volna az utód – jegyezte meg Dariosz.
– Az az igazság, hogy a férjem nagy rajongója volt minden evilági élvezetnek – magyarázta a görög nő. – Szinte hajszolta az örömöket, legyen szó borról, ételről, utazásról vagy éppen a szexről. A vagyonát ugyan rám hagyta a végrendeletében, de azzal a kitétellel, hogy az én halálom után az egyházra szálljon minden ingatlan és ingóság. Talán ezzel akart vezekelni az istenek előtt az evilági bűneiért.
– Már meg ne sértődj, úrnő, ha túlságosan intimnek tűnik a kérdésem, de mitől vagy olyan biztos benne, hogy nem lehetett volna közös gyereketek? – firtatta Szubotáj. – Mi van akkor, ha benned volt a hiba? Kérlek, ne vedd bántásnak a kérdésemet, de hát, ugyebár azért beszélgetünk most itt, hogy pontos és helytálló következtetésekre jussunk.
Sztavrila számára nem volt világos, hogy mit nem ért a tatár pilóta, de igyekezett türelmesen elmagyarázni neki:
– Nem vagyok meddő, ezt biztosan tudhatom magamról, hiszen otthon, Görögországban hajdanán született egy gyermekem, de sajnos halva. Talán tudta a kis angyalka, hogy a szülei nem szeretik igazán egymást, úgysem maradnának sokáig együtt. És igaza is lett, ha így érezte.
– Bocsáss meg, nem akartam efféle sebeket feltépni – mentegetőzött Szubotáj, de a görög nő hamar leintette:
– Semmi gond, ezek már meglehetősen régi dolgok, ráadásul egy másik világban történtek. Néha már úgy érzem, olyan távoli az a hajdani élet, mintha nem is én éltem volna meg. Ami pedig az itteni dolgokat illeti, szerintem elég egyértelmű, hogy a földi és az evilági emberek nem kompatibilisek egymással ilyen szempontból. A Földön kilenc hónap egy átlagos terhesség ideje, itt pedig öt hónap. Az persze igaz, hogy Evilágban negyven napos egy-egy hónap, de ez még mindig csak 200 nap, szemben a földi 280 napos terhességgel. Ez azért elég komoly differencia.
Dariosz megragadta a boroskancsót, és mindenkinek újratöltötte a poharát. Érzékelte, hogy a hangulat kezd kissé melankolikussá válni, és ez nem igazán volt ínyére. Megpróbálta egy lazának szánt megjegyzéssel oldani a miliőt:
– Nos, egy dolog már biztos. Nem azért küldtek minket ide, hogy benépesítsük Evilágot félvér gyerekekkel – szögezte le magabiztosan, és ekkor még nem sejthette, miért nevet fel olyan jóízűen a tatár a szavai nyomán.
Attilának viszont a félvér szóról eszébe jutott valami:
– Nagy kedvem támadt felkeresni Félvér barátunk örömtanyáját – jegyezte meg, aztán elmesélte, hogy az érkezésükkor miként botlottak bele régi ismerősükbe, aki ezen a szigeten Stribek néven szólíttatja magát, és bordélyt üzemeltet valahol a déli városnegyedben.
– Ha már a szexualitás szóba került, beszámolnék nektek valamiről – vette át a szót Dariosz. – Az a tapasztalatom, hogy Evilágon sokkal jobb a szex. Úgy értem, több örömöt nyújt. Hogy ez mitől lehet, azt még csak körvonalakban sem tudom megfogalmazni, ehhez valószínűleg költőnek kéne lennem. De azt határozottan állítom, hogy ebben a világban sokkal intenzívebb és kielégítőbb mindenféle szexuális élmény.
– Én is ezt tapasztaltam az évek során – tette hozzá a magáét nem túl bőbeszédűen Sztavrila, és máris továbbpasszolta a válaszadás jogát. Ezt azzal jelezte, hogy érdeklődve a balján ülő Marióhoz fordult.
Az olasz fiú eddigre már elfogyasztott annyi bort, hogy a lehető legőszintébb lehessen. Vigyorogva széttárta a karját, úgy jelentette be:
– Sajnos ebben a kérdésben nem tudok nektek segíteni.
Dariosz megütközve nézett a Sebezhetetlenre:
– Na de hát én azt hittem, hogy te és Emma…
– Ó, hát te már megint félreérted a helyzetet, kormányzó! Én és Emma szorgosan műveljük a dolgot, amikor csak tehetjük, efelől megnyugtathatlak – magyarázta a fiú. – Csakhogy nekem ettől még nem áll a rendelkezésemre semmiféle összehasonlítási alap. Nemhogy a Földről származó, de még csak evilági sem.
Dariosz az asztalra könyökölt, és a két tenyerébe fektette az arcát, ami annak a jele volt, hogy már ő maga is elfogyasztott annyi bort, hogy ne menjen neki olyan gyorsan a beérkező adatok logikai feldolgozása.
– Jaj, most mit értetlenkedsz? – csattant fel Sztavrila. – Azt akarja mondani, hogy Emma az első nő az életében.
– Tehát otthon, a Földön még szűz voltál? – kukkantott ki a kezei mögül a kormányzó, Mario arcát keresve.
– Nahát, micsoda parádés következtetés! – jegyezte meg gúnyosan a görög nő, aztán pajkos mosollyal elhúzta a kormányzó elől a poharat, és gyorsan ki is itta a tartalmát, majd diadalmasan bejelentette: – Ezzel tudok hozzájárulni ahhoz, hogy a beszélgetés későbbi fordulatait is képes legyél agyilag feldolgozni.
– Te kormányzó! – szólalt meg újra az olasz fiú. – Szerintem már többször is elmeséltem neked, hogy én otthon egy kocka srác voltam. Ezek után nem értem, miért lepődsz meg azon, hogy még húszévesen sem volt csajom.
– Az a helyzet, hogy ebben a témakörben én sem tudok nektek segíteni – vette át a szót Szubotáj. – Ugyanis én meg egy үргүй vagyok – tette hozzá, majd amikor látta, hogy ezt a mongol kifejezést nem igazán értik a többiek, sietve magyarázni kezdte: – Azt hiszem, angolul ezt magtalannak nevezik. De nem vagyok benne biztos.
– Úgy látszik, hogy ma mindvégig nekem fog jutni az értetlenkedő szerepe, de sajnos a te eseted sem világos számomra – csóválta a fejét a kormányzó. – Tudtommal a magtalan azt jelenti, hogy nem lehet utódod. Na de ettől még a szex…
– Akkor mégiscsak rossz kifejezést használtam – vágott közbe a tatár. – Inkább körülírom. Nézd, én a férfiak nemének ahhoz az alcsoportjához tartozom, amelynek tagjai semmiféle szexuális érdeklődéssel nem rendelkeznek, és nem is rendelkeztek soha. Tehát nem arról van szó, hogy ezt menet közben veszítettük el, mondjuk serdülőkorunkban, vagy még később, arról meg főleg nincs szó, hogy valamilyen kezelés vagy más orvosi beavatkozás hatására múlt volna el az érdeklődésünk. Eleve így születtünk. A legutóbbi statisztikai adatok alapján a 2200-as esztendőben a Földön élő férfiak majdnem negyven százaléka tartozott ebbe a csoportba. A tudósaink szerint ez a természet védekezése a bolygónk túlszaporodása ellen. Sok volt már a Glóbusznak az a tizenhárom milliárd ember, ennek a számnak az elérésétől kezdve volt megfigyelhető ez az elég gyorsan kiteljesedő folyamat.
– Akkor ezt úgy kell érteni, hogy te sohasem kívántad a nőket? – faggatózott Dariosz. – Sohasem vágytál a szexre, és nem is hiányzott? Még itt, Evilágon sem?
– Nem.
– De, ugye, azt azért tudod, hogy mások ezt a dolgot előszeretettel művelik, és örömüket lelik benne?
Szubotáj kicsit elgondolkodott, aztán visszakérdezett:
– Te dohányoztál valaha, kormányzó?
– Soha – csóválta meg a fejét Dariosz.
– Nem is próbáltad ki?
– Nem én!
– És nem is vágytál rá soha? Nem jutott eszedbe, milyen jó lenne rágyújtani egy cigarettára? Nem éreztél valaha olyan indíttatást, hogy elpöfékelj egy finom szivart?
– Nem hát!
– De, ugye, azt azért tudod, hogy van egy csomó ember, aki dohányzik, és örömét leli benne?
– Persze, hogy tudom.
– Na, hát ennyit tudtam segíteni – vigyorgott a tatár. – Remélem, most már érted.
– Lehet, hogy Dariosz kezdi megérteni – szólt közbe Sztavrila –, de valami most éppen nekem nem világos. Azt mondod, a ti időtökben a természet már úgy védekezik a Föld túlnépesedése ellen, hogy eleve magtalanná, vagy micsodává teszi a férfiak negyven százalékát. De ha a maradék hatvan százalék nem magtalan, akkor hogyan valósul meg a népességcsökkenés? Hiszen ha a nők…
– A nőknél ugyanez az arány már több mint ötven százalékos – zárta rövidre a kérdést Szubotáj.
– Ezt komolyan mondod? – hüledezett Sztavrila.
– Mi okom lenne hazudni? – vonta meg a vállát a tatár. – A nők több mint fele nem kívánja sem a szexualitást, sem a gyermekáldást. Nemhogy anyává lenni nem akarnak, de még csak férjhez menni sem.
– Na, szép új világ…
– Ha belegondolsz, azért ennek megvannak a maga előnyei – magyarázta Szubotáj. – Már úgy értem, a népességcsökkenésen túl. Vegyük csak az én példámat. Egy magamfajta férfi a legalkalmasabb a katonai pályára. Nincs családom, nincs gyerekem, kiképzés közben soha nem kell eltávozásra hazaengedni engem a szeretteimhez csak azért, hogy ne kattanjak be. Háború esetén nem fenyeget az a veszély, hogy az elfoglalt területek női lakosait bántalmazom, meggyalázom. És mivel nincs kötődésem senkihez, el lehet küldeni engem például egy ilyen űrutazásra, amelynek végeztével több év, vagy esetleg csak egy évtized után jutok vissza a Földre, de ez a tény engem a legkevésbé sem frusztrál, hiszen igazából nincs senkim otthon.
– Na de szüleid azért csak vannak…
– Soha nem ismertem őket, egy állami intézetben nevelkedtem föl.
A tatár szavai után csönd nehezedett a helyiségre. Ekkor szólalt meg Attila, hogy némileg enyhítse a komor hangulatot:
– Nos, ilyen előzmények után talán nem fog bombasztikus erővel hatni a bejelentésem, de azt tudom mondani, hogy igen. Nagyon is jobb itt a szex, mint otthon!
Attila tévedett. Valami furcsa ok miatt igenis bombasztikus erővel hatott a bejelentése. Hirtelen mindenkiből kitört a röhögés, Mario például rázkódó vállakkal borult az asztalra. Talán előzőleg mindannyiukat nyomasztotta már a borongós miliő, és szerettek volna valahogy kikecmeregni belőle.
Az egykori színművész elégedetten tekintett körbe a társaságon, és azt gondolta magában: hiába, végszavazni tudni kell!
Simlisek és szendék még. 👍💫