Emma nehezen tudta feldolgozni a történéseket, amelyek az utóbbi időben viharsebesen zajlottak körülötte. Először is ez a váratlan és egészen elképesztő utazás. Aztán a különös fogadtatás Osmosis kormányzójánál. Majd a bolt, most meg ez a lakás. Ami számára nem is lakásnak tűnik, sokkal inkább palotának. Már ha a fejedelemségben, Hódospatakon megtapasztalt szálláshelyeit vesszük alapul.
Ráadásul Mario úrfi egy ideje már nem teljesen őszinte hozzá. Valamit titkol, ezt biztosan lehet tudni. Mert az odáig rendben van, hogy azt mondja, ő most a kormányzónak egy fontos és bizalmi embere lett. Ennek csakis örülni lehet, és még meg is lehet érteni. Elvégre mégiscsak a Sebezhetetlenről van szó, ezt még Osmosis szigetén is elismerik. Vagy legalábbis az a Dariosz kormányzó tudhatja. Nyilván felvette az úrfit a testőrségébe, ha már nem fog rajta a kard meg a tőr, ugyebár.
Na de ez a lakás már mindent felülmúl. Egy széles, nagy kapun kell bejönni, amelyen még egy emeletes szekér is átférhet alkalomadtán, belül viszont akkora udvar van, ahol egy lakodalmat is meg lehetne rendezni. De ez még semmi, mert egy kis medence is megbúvik az udvar sarkában, csobogóval és aranyhalakkal. Hogy a víz honnan jön, azt el se lehet képzelni, de állítólag valami csöveken vezetik ide, és olyan tiszta, mint egy forrás.
Lépcső vezet fel két oldalt, és az egyik részen a környék gazdag kereskedője lakik a családjával, állítólag több piacon is van standjuk. A másik rész meg csak az övék! És ez a félelmetes. Annyi szoba, hogy az két embernek több mint sok, de persze érti ő, hogy a személyzetnek is laknia kell valahol, csakhogy pont ez a szolgahad a leginkább zavaró. Hát nem lehet tőlük a követ felmosni, vagy az edényeket tisztogatni, mert mindent azonnal kivesznek a kezéből, és ezen az érthetetlen nyelven makognak valamit ilyenkor.
Igazából jó helyen fekszik a lakás, mert a Kormányzói Palotához is nagyon közel van, a leendő bolthoz meg talán még közelebb, csak egyetlen útkereszteződést kell megjegyezni, és akkor az ember lánya könnyedén odajut, el sem lehet téveszteni.
A lakásba történő beköltözködés utáni második napon el is ment a boltba, mert már unta, hogy a szolgák semmit nem hagynak neki csinálni. Szerencsére Mario úrfi odaadta neki a kulcsot, így aztán alaposan kitakarította a helyiséget, nagy nehezen a helyükre tolta a bútorokat, és aztán csak leült a bolt közepén egy székre, és ahogy végignézett a polcokon, sorra mindent maga elé képzelt, hogy melyikre mit fog pakolni, ha majd sikerül beszerezni az alapanyagokat.
Nagyon jó volt az a délután, talán életében akkor érezte a legszabadabbnak magát. Hiába volt félhomály – mert hát ugye a kirakatra keresztbe-kasul rászegezett deszkák alig-alig engedték be a napsugarakat –, ő olyan csillogónak és fényesnek látta az egész helyiséget, mintha máris megindult volna a pezsgés a kis üzletben.
És ez az ő boltja volt. Ezzel a gondolattal nem tudott betelni. Még mindig azon kapta magát reggelente, hogy csak egy álom volt az egész, és az ébredéssel együtt köddé vált a csudás ábránd. Utána viszont mindig elképesztően boldogító volt a tudat, hogy ez a valóság.
Nem is értette, hogyan történhetett meg mindez vele. Egyszeriben miért kapott ennyi mindent az élettől? Miért ilyen kegyes hozzá a sors? Talán most vették észre őt az istenek? A kis porszemet, aki mindig szeretett volna jó lenni, de eddig ezt még senki sem értékelte? Ezért vezérelték az útjába Mario úrfit, ezt a csodálatos fiatalembert? Megjutalmazták vele?
Biztosan tudta, hogy szerelmes, hiszen egész álló nap a fiú körül keringtek a gondolatai, és az is világos volt számára, hogy ilyen fokú szeretetet, vágyat és ragaszkodást még soha, senki iránt nem érzett. Ám némi üröm is vegyült a nagy örömbe, hiszen jól ismerte a nemi kielégülést, és ezt Mario úrfitól még nem kapta meg.
Mindenesetre úgy gondolt erre a dologra, hogy majd ennek is eljön az ideje. Az úrfi még túl fiatal és heves. Nem képes megvárni azt, hogy ő is odaérjen a gyönyörök kertjébe. De ebben ő is hibás, hiszen eddig minden egyes alkalommal megjátszotta a fiú előtt, hogy igenis odaért, mert annyira szeretett volna neki megfelelni.
Nagyon vágyott rá, hogy ez végre valóban megtörténjen. Igaz szerelemmel szerette az úrfit, az élete legfontosabb emberének tartotta, és imádott benne mindent. A délceg testtartását, ahogy a lovon ült, a hetyke mosolyát, a szerelmes szavait, a finom bőrének illatát, egyszerűen mindent. Imádott hozzábújni, imádta, ahogy beszél, imádta a titokzatosságát, és persze az eszét és a megfontoltságát is, ami sokkal érettebbnek mutatta a koránál. Rajongott érte, és szeretett volna neki mihamarabb gyermeket szülni, hogy ezzel is kimutassa és megpecsételje az ő örök együvé tartozásukat.
Azt viszont nagyon nehezen viselte, hogy mostanában Mario úrfi folyton magára hagyta. Nem tudott magával mit kezdeni otthon, mert a cselédek mindent elvégeztek helyette. Nem tudott már mit csinálni a boltban, hiszen mindent kitakarított, és elrendezte, amit csak üresen lehetett.
Aztán kitalált valamit. Ha az úrfi azt mondja, hogy meg kell tanulnia a meori nyelvet, akkor erre a legjobb ember Zurab, a földije, aki nyilván jól elsajátította a helyiek nyelvét, ha már ilyen ügyesen megcsinálta a maga szerencséjét Osmosisban. Felkerekedett hát, hogy megkeresse a hajdani gyerekkori pajtását a halpiacon.
