A Tanító elhagyta Királyrévet. Észak felé haladt az úton, és azt tapasztalta, hogy még túl nagy a forgalom. Ezen nem is csodálkozott, elvégre mégiscsak az északi földrész legnagyobb kikötővárosát tudhatta maga mögött. De aztán a Nap hanyatlani kezdett az égen, kiürült az út, nem volt már belátható távolságban sem szekér, sem lovas, sem gyalogos. A Tanító pedig, amikor már senki sem láthatta, elkezdett futni.
Később, amikor feltűnt egy erdősáv, azonnal arra vette az irányt, és onnantól a fák között robogott észak felé, ahogy csak a képességeiből telt.
Már közeledett az alkonyat, amikor lelassított. De nem a fényviszonyok változása sarkallta erre, hanem az a körülmény, hogy érzékelte, nem túl messzire emberek ülnek egy tisztáson, a csermely partján.
Nem módosította az útvonalát. Úgy gondolta, hogy dolga lehet velük, fontos információkat gyűjthet be tőlük, tehát nem is teheti meg, hogy elkerüli őket. Így aztán nem sokkal később megállt a tisztás szélén, és végigmérte a társaságot.
No persze, a tüzet körbeülő hat férfi is alaposan rácsodálkozott a fák közül előbukkanó ősz öregemberre, ketten pedig, akik a legközelebb voltak hozzá, felpattantak, és tőrt rántva rohantak felé.
– Gyere csak közelebb, hadd nézzünk meg alaposan! – sziszegte az arcába egy bozontos szakállú, durva arcú férfi, és keményen megragadta a karját. – Te bizonyára Kalrund fejedelemnek kémkedsz, vén erdei manó.
– Erdei manónak gondolsz engem? – kérdezte szelíden a Tanító.
– Majd mindjárt megmondom, hogy minek gondollak téged! – fenyegetőzött a nekihevült fickó, és odavonszolta a foglyát a tűz mellé, utána pedig rá is ripakodott:
– Ne merj hazudni nekem! Én Brital nagyúr vagyok! Levágom a fejedet, ha okoskodni mersz! Na, halljam, ki adott neked megbízást? Ki a közvetlen parancsnokod? Mit tudnak a feletteseid a Kalrund elleni összeesküvésről? Azonnal válaszolj, vagy elvágom a torkodat, vén kurafi!
A Tanító időközben engedelmesen lekucorodott a tűz mellé, és furcsán guggolva bámult a lángok közé. Aztán megszólalt, és igen tárgyilagos modorban informálta a hallgatóságát:
– Ennél nevetségesebb vállalkozást azért nagyon nehéz elképzelni. Mindössze néhány szempillantás kellett hozzá, és a leglényegesebb dolgokat máris a tudomásomra hoztátok. Elsősorban: ez itt egy összeesküvés. Pedig akár egy békésen szalonnát sütögető társaságnak is nézhettelek volna titeket. Másodsorban: az összeesküvés Kalrund fejedelem ellen irányul. Harmadsorban: ennek a szövetkezésnek jelentős alakja Brital nagyúr. Negyedszer: nem túl sokat tudhattok az ellenségeitekről, ha arról faggattok egy öregembert az erdő mélyén, hogy vajon ki lehet a megbízója.
Súlyos csönd támadt a tűz körül, de ez csak néhány pillanatig tartott, mert a bozontos szakállú fickó az öregember felé kapott, hogy torkon ragadja, de az guggoló helyzetből gyorsan hátraugrott, és mire az összeesküvő társulat felocsúdott, már teljesen kiegyenesedve, föléjük magasodva szólt:
– Talán a Fehér-hegyen megbeszélhetnénk. Tartsatok velem!
Azzal futásnak eredt, és csak egészen rövid ideig hallotta maga mögött az összeesküvők dühödt ordítozását és ordenáré káromkodását.
