Osmosis – 397. fejezet

Amikor Szubotáj és Oleszja távozott a kormányzói sátorból, Dariosz újra csak kérdések özönét zúdította a fiatal Tanítóra, de egyelőre semmire sem ment vele.

– Hagyjuk el a sátrat – szólt Guzel, a kormányzóra és Attilára vonatkoztatva parancsként értelmezhető kérését, és aztán odakint is így viselkedett: – Vezess a foglyokhoz! – utasította az ausztrált.

Nem volt messze az a sátor, ahol a néma orzó férfiakat őrizték, valamint a mulatt kisdedet a fiatal nővel. Amikor odaértek, Dariosz intett az őröknek, akik beengedték a fiatal Tanítót.

– Igaza volt Szubotájnak – jegyezte meg Attila, amikor ketten maradtak a kormányzóval. – Ezekből tényleg csak zsarolással lehet kihúzni bármilyen információt.

– Vagy még azzal sem – vélekedett Dariosz, és úgy érezte, e percben legszívesebben újra elrepülne Osmosisra, hogy a maga sajátságos módszerével kezdeményezzen információcserét Nihuc vezérezredesnél, mert eddig az volt az egyetlen taktika, ami némi eredményre is vezetett.

Csakhogy ezt egyelőre nem tehette, mert akadt Guzelnek egy olyan kijelentése, amely minden másnál jobban foglalkoztatta most a kormányzót. Amikor az android előbújt a sátorból, rá is kérdezett:

– Azt mondtad, nem a tábornok az egyetlen ellenség, aki az elmúlt éjszaka során a Ziara-fennsík felé tartott. Kikre céloztál?

– Egy elit csapatra, amelyiknek az a küldetése, hogy kiszabadítsa a kisdedet a fogságunkból.

– Remek – bólintott gunyorosan Dariosz. – Nem gondolod, hogy erről illett volna hamarabb szólnod?

– Miért? – vágott vissza Guzel. – Talán nem működik a felderítés a hadseregedben? Inkább nekem kéne csodálkoznom, hogy ezt a tényt tőlem kellett megtudnod, és nem előzött meg engem sok-sok órával a saját felderítő századod parancsnoka. Lehet, hogy igaza volt Oleszjának, és ez itt mégiscsak egy operetthadsereg?

A kormányzó most már felmérgelte magát:

– Mi folyik itt? Ez valami leckéztetés? Talán elégedetlenek vagytok a módszereimmel? Nem tetszik valakinek a magasságos Központban, hogy a humánum jegyében meg akarok menteni több ezernyi emberéletet?

– Mindennek megvan a maga ideje – felelte csöndesen Guzel. – A humánumnak éppúgy, mint a harcnak. De egy vezető számára mind közül a legfontosabb tulajdonság az előrelátás.

– Hagyjuk ezeket a lózungokat! – vágott közbe idegesen Dariosz. – Szerintem most annak van itt az ideje, hogy eláruld végre, miféle ellenség közeledik, és hányan vannak!

– Egy ötven fős gyalogos szakasz, kézifegyverekkel – adta meg a választ a fiatal Tanító.

A kormányzó megenyhült. Mit ijesztgeti őt ez az android? Hát akkor gond egy szál se! A testőrség elit százada őrzi a fennsíkot, mit nekik ötven ember? Főleg úgy, hogy az egyik vadászgép még mindig itt van, és Guzelnek nyilvánvalóan nem okozhat problémát, hogy harci üzemmódban működtesse!

Ekkor kilépett a foglyok sátrából a fiatal nő, karján a mulatt csecsemővel, akit a következő pillanatban átadott Guzelnek, majd távozott, és hamarosan eltűnt a sátor mögött.

– Mi a fene folyik itt? – tette fel újra a kérdést Dariosz.

– Gyertek utánam – adta ki a parancsot Guzel, és elindult az ellenkező irányba, a Golub 2 felé. – Majd útközben elmesélem. Most már tényleg csak két percem van, és ha nem szállok be a vadászgépbe, akkor pont úgy fogok összeomlani, mint nemrég Prauca tábornok.

A kormányzó és Attila lélekszakadva loholtak a fiatal Tanító után, aki félelmetes tempóban igyekezett a Golub felé, és közben arról faggatták, mire véljék ezt a gyermekrablást.

– A gyermeket most biztonságos helyre szállítom, Osmosis szigetére – magyarázta Guzel. – Attila is velem jön, mert Szubotájjal együtt visszavisszük őket a saját népük, az anagurok közé, elvégre hamarosan fontos feladatot fognak kapni az Északi-földrészen.

– És a gyerek anyja ebbe beleegyezett? Hogyhogy csak úgy a kezedbe nyomta?

– Ő nem a gyerek anyja, csak egy szoptatós dajka. Megvannak a módszereim, amivel pillanatok alatt a bizalmába tudtam férkőzni, így hát rám bízta a kisdedet, amíg hátrament a dolgát végezni.

Időközben odaértek a vadászgéphez. Guzel beparancsolta Attilát a jobb oldali ülésbe, majd a kezébe nyomta a csecsemőt. Aztán megkerülte a Golubot, és a legnagyobb lelki nyugalommal elhelyezkedett a vezetőülésben.

– Most bebizonyíthatod, kormányzó, hogy jó parancsnoka vagy a hadseregednek, amely egy ütőképes és bármikor hadra fogható fegyveres testület. Elsőként talán vezényelj riadót – javasolta az android –, mert ha a dajka végzett, és rájön, hogy sehol a gyermek, akkor óriási ribilliót fog csapni, ami eltereli az őrség figyelmét.

A pilótafülke ajtaja becsukódott, a Golub a magasba emelkedett, és a digitális kamuflázsnak köszönhetően egykettőre eltűnt a kíváncsi szemek elől.

Dariosz magára maradt a sziklateraszon, és hirtelen olyan elárvultnak érezte magát, mint talán még soha. Szorongva nézett fel az égre, hátha csak rossz vicc ez az egész, és legalább a Golub 1 visszafordult útközben, hogy Oleszja és Szubotáj az itt maradtak segítségére siessenek, de az égről semmiféle biztató jel nem érkezett.

* * *

Amikor Oleszja végzett a saját projektjével, még hat perc volt hátra Szubotáj regenerációs programjából. Ezt az időt a szőke lány arra használta fel, hogy még egyszer végigment a titkos beállítások minden egyes pontján, és még utoljára ellenőrizte azokat. Megnyugtató volt számára, hogy mindent rendben talált.

Ezek után a két pilóta helyet cserélt, és Oleszja úgy szállt be az orvosi fülkébe, hogy egy szót sem szólt pilótatársának arról, mit művelt az elmúlt fél órában. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy nem akarta bűnrészessé tenni a legjobb barátját. Ha bukni kell, bukjak egyedül – gondolta magában.

A tatár elvégezte a szükséges beállításokat a vezérlőpulton, aztán kifordult a székével a hibernációs kabinok felé. Őt nem tartotta vissza semmi attól, hogy megközelítse őket. Persze nem Maxim holttestét akarta újból megszemlélni. Arra volt kíváncsi, vajon a többi kabin is tartalmaz-e olyan titkos alsó részt, mint az Ögödejé.

Átlebegett hát a másik tatár vadászpilóta hologramja fölött, és csak a következő kabinnál állt meg. Mivel már tudta, hol kell a rejtett gombot keresni, hamar működésre bírta a nyitószerkezetet.

A sejtése megalapozott volt. Ez az inkubátor is ugyanolyan titkos tartályt rejtett alul, mint az Ögödejé. És ez sem volt üres. A halovány türkizkék folyadékban egy fekete bőrű földi ember teteme úszkált. A franciáé.