Osmosis – 393. fejezet

Guzel úgy hajtogatta bele a ruhás ládába az áruló metamorf testét, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Közben készséggel válaszolt a földi emberek kérdéseire, amelyek bizony záporoztak szakadatlanul:

– Voltaképpen mi volt a célja ennek az áruló tábornoknak? – firtatta Dariosz. – Mi az igazi indok, amiért idejött?

– Több célja is volt – felelte Guzel. – Ha lehetőség adódik rá, megszerezni az egyik űrjárművet. Ha lehetőség adódik rá, elrabolni a mulatt csecsemőt. De amit ürügyként elmondott, valójában az sem ürügy volt.

– Sokat segítene, ha megtudhatnánk, miről folyt a diskurzus, ugyanis mi nem beszéljük a meori nyelvet – mutatott rá Szubotáj.

– Arról akarta meggyőzni a kormányzót – magyarázta a fiatal Tanító –, hogy Osmosis hadserege ne vegyen igénybe több égi segítséget, mert a katonák valódi harcot és igazi csatákat akarnak. És ebben az ügyben egyetlen szóval sem hazudott.

– A végén pedig belekezdett egy történetbe a legénység körében terjengő babonás mendemondáról – tette hozzá Dariosz –, amely egy nagy, fekete emberről szól. Csakhogy ezt már nem tudta kifejteni, mert jött az összeomlás.

Szubotáj elgondolkodva simított végig az állán, miközben szúrós tekintettel bámulta a ruhás ládát. A kormányzó viszont újra Guzelhez fordult egy kérdéssel, mert roppantul érdekelte, hogy mi a helyzet a vezérkarral.

– Anubisz a vezérkarodról is igazat mondott – jelentette ki az android. – Mindössze azt a tényt felejtette el megemlíteni, hogy neki oroszlánrésze volt mind a legénység, mind pedig a vezérkar hergelésében. Nagyrészt az ő aknamunkájának köszönhető a hangulat ilyen gyors megváltozása.

Ezen a ponton a tatár visszacsatlakozott a beszélgetésbe, nem is alacsony hőfokon:

– De ha ez így van, akkor miért engedtétek neki, hogy szabadon tevékenykedjen? Miért néztétek végig tétlenül, ahogy elvégzi ezt a bizonyos aknamunkát? Ennek mi a bánat értelme van?

– Ha valakinek a tevékenysége, akarva vagy akaratlanul, összhangban van a Terv céljaival, azt miért kellene leállítanunk? – kérdezett vissza Guzel.

Ezen a ponton már Attila is közbeszólt:

– Kezd végképp értelmetlenné válni számomra ez az egész dramaturgia – vakargatta a fejét tanácstalanul. – Ha ez a metamorf már sok éve átállt, és elárulta a Tervet, akkor miért tevékenykedett a Terv céljaival összhangban? Ha meg azzal összhangban tevékenykedett, akkor miben áll az ő árulása? Hiszen akkor át sem állt!

– Nem olyan bonyolult ezt megérteni – jelentette ki Guzel. – Anubisz néhány éve átállt az ellenség oldalára, mégpedig annak az ellenségnek az oldalára, amelyik a Terv megakadályozásáért dolgozik. Csakhogy most Anubisznak akadt egy olyan tevékenysége, amelyik összhangban van a Terv céljaival, ezért nem állítottuk le. És ennek jegyében jött el ide is, nevezetesen, hogy rávegye a kormányzót, Osmosis hadai mindenféle légi támogatás nélkül ütközzenek meg az orzók maradék seregeivel. Ez az ellenségnek azért érdeke, mert így még van esélye az orzóknak ellenünk. Sőt, csakis így van esélyük. Nekünk pedig azért érdekünk, mert Osmosis katonái így végre valódi és értékes harci tapasztalatokat szerezhetnek.

Nem csoda, hogy ennek az okfejtésnek a lényegét a jelenlévő két hivatásos katona azonnal átlátta. Közülük is Oleszja volt az, aki hamarabb megszólalt:

– El kell ismernünk, hogy jogos az utóbbi felvetés – szólt csöndesen. – Jómagam ugyan nem ismerhetem Osmosis teljes haderejét, de az itt jelen lévő ezredek nagyjából úgy festenek, mint egy operetthadsereg.

– Mit beszélsz? – csattant fel sértődötten Dariosz. – Van fogalmad róla, hogy milyen remek hazafiakat sértesz meg? Legtöbbjük arra tette fel az egész életét, hogy a laktanyában nap mint nap gyakorlatozva készen álljon akár a…

– Nem vontam kétségbe egyikük hazafias érzelmeit sem – szögezte le Oleszja, aztán Dariosz vállára tette a kezét, és szelíden megjegyezte: – Ha majd lesz rá módunk, szívesen elmagyarázom neked, hogy mi a különbség a laktanyai gyakorlatozás és a harctéri tapasztalatok között.

– Tegyük most félre az egymással való perlekedést – javasolta békülékeny hangon Szubotáj, és az android felé fordult: – Inkább halljunk valamit erről a bizonyos ellenségről.

– Csatlakozom! – jelentkezett rögtön Attila is. – Egyúttal hadd fejezzem ki mélységes rosszallásomat, amiért a cselekmény ezen szálának mibenlétéről eddig még egy árva szó sem esett!

– És most sem fog – hűtötte le a kedélyeket Guzel, miközben lezárta a ruhás láda fedelét. – És nem csak azért, mert nekem perceken belül lejár a védettségem. Sokkal inkább azért, mert ha azt hiszitek, hogy Prauca tábornok volt az egyetlen ellenség, aki az elmúlt éjszaka folyamán a Ziara-fennsík felé tartott, akkor nagyon tévedtek.

– Hogy tessék? – hördült fel döbbenten a kormányzó.

A fiatal Tanító most már pattogó ritmusban és ellentmondást nem tűrő hangon adta ki az utasításokat:

– A Golub 1-es felszáll. Azonnal. Személyzet: Szubotáj és Oleszja. Ezt a ládát felviszitek a Zvezda űrállomásra további elemzés céljából, valamint végrehajtjátok magatokon a már régóta esedékes regenerációs programot az orvosi fülkében. További parancsok később, a helyszínen. Lelépni!

A hangnemváltás olyan letaglózó erejű volt, hogy a két pilóta azonnal parancsteljesítés üzemmódba kapcsolt. Odaléptek az ominózus ládához, két oldalról megragadták, aztán sietve elhagyták a kormányzói sátrat.

A Golubhoz érve szinte egyszerre néztek egymásra:

– Nem fogsz nekem összezuhanni, ugye? – kérdezte a tatár, kissé elfogódottan utalva arra, hogy Oleszja hamarosan a saját szemével is láthatja Maxim tetemét.

– Ha ott leszel mellettem, akkor nem – nyugtatta meg a szőke lány.