Mario és Emma lassacskán elérték Osmosis kormányzati negyedének szélső utcáit, és ahogy az útjelző táblák által megadott irányba haladtak, egyik ámulatból a másikba estek. No persze, ennek mindkettejüknél más-más okai voltak. Emma, az északi parasztlány, aki eddig még jószerivel alig hagyta el Hódospatak környékét, tátott szájjal csodálkozott rá minden oszlopsorra, minden palotára, minden gazdagon díszített homlokzatra. Mario viszont, aki mégiscsak olasz volt, ezenképpen tehát földi ember, szinte az ókori Rómába csöppent utazónak érezte magát.
De minden paloták legcsodálatosabbika maga a Kormányzói Hivatal volt. Az épület előtt megállva most már Mariónak is leesett az álla. Az elmúlt szűk esztendőben túlságosan is hozzászokott a Kalrund Fejedelemség településeinek minden finomságot nélkülöző darabosságához. A durva városfalakhoz, a dísztelen épületekhez, a falvak rusztikus egyszerűségéhez, így a tökéletesen kimunkált építészeti műremek rá is lenyűgöző hatással bírt.
Miután kellőképpen kiélvezték a látványt, felhaladtak a lépcsősoron, és az előcsarnokba érve egyelőre tanácstalanul tekintgettek körbe, de csakhamar odalépett hozzájuk egy hófehér öltözékben pompázó férfi, mellén egy ötkarikás kitűzővel, és így szólt:
– Grumhet o jelo rod inolum?
Majd – látva az értetlenkedő arcukat – azonnal norling nyelvre váltott:
– Segítségetekre lehetek valamiben?
Emma megkönnyebbülve vette tudomásul a fejleményt, és válaszolt is volna, de Mario leintette. Ugyanis ebben a pillanatban észrevette a terem végében két oszlop közé kifeszített molinón szereplő feliratot, amely igencsak megdobogtatta a szívét. Jól felismerhető latin betűkkel ez állt a vásznon: „If you came from planet Earth, apply here!”.
– Köszönjük, magunk is elboldogulunk – mondta a jelvényes embernek, majd megfogta Emma kezét, és szinte húzta maga után a lányt nagy sietségében.
A molinó alatt két marcona tekintetű fiatal katona állt. Amikor észlelték, hogy a fiatal pár határozottan lecövekel előttük, az egyikük odalépett hozzájuk, és a biztonság kedvéért feltett egy kérdést:
– Véletlenül keveredtetek ide, vagy tudjátok, hogy mit jelent ez a felirat? – Majd ezt a szabványmondatot elismételte norling és anagur nyelven is.
– Minden szavát pontosan értem – felelte magabiztosan Mario.
A katona viselkedése egy csapásra megváltozott. A szemében izgatottság tüze gyúlt, aztán fontoskodó arckifejezéssel intett a társának, aki csakhamar hátravezette Mariót és Emmát egy lépcsősorhoz, amelyen az emeletre jutottak. Ott pedig nem kisebb méltóság elé vezették őket, mint a sziget kormányzójához.
Mindezt persze az első pillanatokban nem tudták. (Sőt, Emma még sokáig nem értette, mi is történt ezen a napon.) Mario is csak annyit érzékelt, hogy az illetékes katona röviden jelent valamit a láthatóan nagy tekintélyű férfiúnak (minden bizonnyal meori nyelven), majd eltávozik, és amikor becsukódik mögötte az ajtó, akkor ez a jó kiállású férfiú angolul szól hozzájuk:
– Isten hozott benneteket! Legyetek üdvözölve Osmosis szigetén!
Mario most már nem bírta türtőztetni magát. Eleve az a tény, hogy az „isten” szót végre, igen hosszú idő után többesszám nélkül hallhatja, máris megalapozta a hangulatát. Az pedig, hogy valaki egy földi nyelven szólt hozzá, olyan elementáris erővel hatott rá, hogy fittyet hányva minden evilági formaságnak és etikettnek, egyszerűen a nyakába borult a jeles férfiúnak, bárki is legyen az!
Érdekes módon Darioszt is elragadta a pillanat, és mosolyogva ölelgette a fiatalembert, mintha csak a saját fiát látta volna viszont sok-sok év után.
Egyedül Emma állt a szőnyeg szélén tanácstalanul, és a legkevésbé sem értette, hogy most mi történik. Az pedig már kifejezetten rosszul esett neki, amikor látta, hogy ez a nagy tiszteletű férfi őrá tekint, és kérdez valamit Mariótól, az úrfi pedig nemet int a fejével. Úgy érezte magát, mint akit most megtagadtak. De hát mire is számíthatott volna ebben a furcsa Szigetvilágban? Ha otthon cseléd volt, akkor itt is az lesz, és még jó, ha nem rabszolga, bármivel is kecsegtesse az ember lányát az olimpia, ez a még ismeretlen úri huncutság.
Nagyon furcsállta azt is, hogy Mario úrfi egyből el tud beszélgetni ezzel a jeles úriemberrel, akiről igazából még nem lehet tudni, hogy kicsoda, de biztosan valami egészen elképesztő hatalmú nagyúr, ha már a legszebb palotában lakik, és az őrei ilyen alázatosan lesik minden szavát.
Emma megbántva és félelemmel telve haladt végig a folyosón, erősen szorongatva Mario kezét. A furcsa uraság ment előttük, majd odaértek egy ajtóhoz, és a semmiből hirtelen előbukkantak a szolgák, akik innentől kezdve minden kívánságát lesték, bár neki csak egy kérése lett volna, hogy Mario maradjon mellette, de láthatóan a palota nagy embere valamiről feltétlenül tárgyalni akart az ő fiatal kedvesével, így azonnal elragadta mellőle.
