Osmosis – 376. fejezet

A második pohár bor után Dariosz már nem kortyolgatott se lassan, se gyorsan. Még a boroskancsót is félretolta az asztal közepéről. Az ital megtette a hatását. Az idegeit kicsit kilazította, de az agyát még nem tompította el. Ez utóbbira nem is vágyott, mert rettentően koncentrált, hogy találjon valami logikai hibát Nihuc elbeszélésében. A valóságot egyelőre képtelen volt elfogadni.

– Vegyük át a sztorit még egyszer, az elejétől – kérte a vezérezredest, és közben úgy érezte magát, mintha főnyomozó lenne a melbourne-i rendőrkapitányságon, és jelenleg Victoria állam legagyafúrtabb bűnözőjét hallgatná ki. – Tehát ez a Mario nevű fiatalember békésen éldegélt Torinóban, amikor is 2020 egyik derűs napján érkezett hozzá egy felkérés a helyi egyetemről…

– Így igaz – vette át a szót Nihuc. – Ő be is fáradt az egyetemre egy kis extra pénzkereset reményében, mi pedig kezelésbe vettük.

– Ez mit takar pontosan? – csapott le a kifejezésre Dariosz.

– Beültettük egy speciális székbe, mindenféle érzékelőket erősítettünk a fejére, ő az előzetesen megbeszéltek szerint elkezdett játszani egy videojátékkal, aztán mélyaltatásba vittük, és lemásoltuk az animáját. Amikor ezzel megvoltunk, felébresztettük, megköszöntük a tudományos kísérletben való részvételét, ott helyben ki is fizettük készpénzben, ő meg boldogan hazament.

– Kicsit furcsa számomra, hogy többesszám első személyben beszélsz. Talán te is jelen voltál ennél a műveletnél?

– Természetesen nem. Én akkor még nem is léteztem – mosolyodott el halványan a vezérezredes. – A megfogalmazásom annak szól, hogy történelmi, filozófiai, stratégiai és minden más értelemben ehhez a csapathoz tartozónak vallom magam.

– Melyik csapathoz is…?

– Nevezzük talán az egy igaz Isten csapatának, ha így jobban érted.

– Rendben, haladjunk tovább a kronológiában – javasolta Dariosz. – Bekövetkezett tehát egy sajnálatos autóbaleset…

– Igen, nem sokkal később, ahogy már említettem, Mario és a szülei közlekedési baleset áldozatává váltak. Halálos áldozatává, hogy egészen pontos legyek. Ezután történt meg az olasz fiú átvezetése Evilágba.

– Egyébként miért pont őt választottátok ki? Ha Mario ilyen jelentéktelen figura volt a Földön, akkor mi alapján szemeltétek ki arra, hogy a küldetés része legyen?

– Ha felsorolnám neked a kiválasztás minden szempontját, meg az egész menetét, akkor még reggel is itt ülnénk, kormányzó.

– Próbáld meg nagy vonalakban összefoglalni. Szeretném megérteni. Már csak magam miatt is.

– Ahogy akarod. Nos, a kiválasztás úgy történik, hogy adódik egy feladat a Tervben, és ehhez kell megkeresni a megfelelő embert. Ezernyi szempont jöhet szóba ilyenkor, a külső adottságoktól kezdve, a jellemvonásokon át, az intelligencia fokáig és a legkülönbözőbb emberi tulajdonságokig szinte mindent számba kell venni. És még ezen szempontokon belül is létezik számtalan alszempont. Ha csak az intelligenciát vesszük alapul, akkor ott van például a nyelvi intelligencia, az érzelmi intelligencia, a vizuális intelligencia, az interperszonális intelligencia, a metakognitív intelligencia…

– Rendben, elég lesz. Elhiszem, hogy képes vagy fejből felsorolni az idegen szavak szótárának valamennyi szócikkét, oda-vissza. Térjünk vissza arra, hogy miért pont Mario lett az egyik szerencsés, aki megnyerte ezt a bolygóközi kéjutazást.

– Inkább csillagközinek mondanám.

– Tőlem annak is mondhatod, de tekintve, hogy útközben elveszítettétek szegény srác testét, inkább ne legyél túlságosan büszke rá, hogy ennek a kétes hírnevű utazási irodának a kötelékébe tartozol.

– Kár gúnyolódnod annak tükrében, hogy nyilvánvalóan a leghalványabb fogalmad sincs az efféle transzportok bonyolultságáról.

– Rendben, visszaveszek a gúnyból, csak térjünk már végre vissza a kiválasztás folyamatához, mert valóban nem akarok reggelig itt ülni.

– Ha röviden akarom összegezni, akkor voltaképpen nem tűnik bonyolultnak a dolog. Adott egy feladat, amelyet a Terv kijelöl. Ehhez kell megkeresni a legmegfelelőbb személyt. A feladat komplexitásától függ, hogy hány szempontot és milyen ismérveket kell figyelembe venni a kiválasztás során. A feldolgozás végén pedig kidobja a gép a legalkalmasabb földi ember nevét.

– Kidobja a gép???

– Naná, hogy mesterséges intelligencia választja ki a szereplőt. Miért, mi volt az elképzelésed? Hogy ül egy íróasztal mögött egy szemüveges bácsi, és milliónyi ember milliónyi kartotékja között lapozgatva párosítja össze az elvégzendő feladatot az arra legalkalmasabbnak értékelt személlyel?

Dariosz most egy percre elhallgatott. Borzasztó kíváncsi lett volna, hogy az ő tulajdonságai közül melyek estek latba a kiválasztásnál, és főleg miféle feladat kapcsán, de jobbnak látta, ha egyelőre mellőzi az önös vágyait, és az eltervezett mezsgyén halad tovább. Így aztán a következő megjegyzése is Marióra vonatkozott:

– Gondolom, amikor a fiút áthoztátok Evilágra, akkor az emlékei közül ki kellett törölni az autóbalesetet.

Nihuc összevonta a szemöldökét:

– Már miért kellett volna?

– Hogyhogy miért? Hát csak azért, hogy ne legyen tudatában annak, hogy ő már meghalt! Legalábbis a Földön.

– A lemásolt anima nem tartalmazott semmiféle emléket a halálos autóbalesetről – magyarázta a metamorf. – Hogyan is tartalmazhatott volna, amikor a lemásolt anima utolsó emlékképe az volt, hogy a tulajdonosa ül egy székben, érzékelőkkel a fején, és éppen egy videojátékot tesztel? A következő pedig már evilági kép volt, amikor is hősünk éppen magához tér a Kalrund Fejedelemség egyik hangulatos ligetében.

– Ja, persze, persze… – motyogta a kormányzó, és már nem igazán érezte magát a melbourne-i rendőrség egyik főnyomozójának. – Szóval akkor Mario egyszer csak magához tért a szerencsétlen lovászfiú testében, a tudata éppen kitisztult a lovászfiú kiürített agyában, és ekkor…

– Egy pillanat – emelte fel a mutatóujját Nihuc. – Kiürített agyról szó sincsen. Ez a művelet nem így működik. Nem szabad a kérdéses agyat teljesen kiüríteni, ha már így fogalmaztál. Az nagyon veszélyes lenne. Meg értelmetlen is, és ezt akár szó szerint is veheted. Nagy valószínűséggel nem is sikerülne ily módon a művelet, de ha mégis, akkor egy teljességgel használhatatlan, debil személyt kapnánk eredményül, akinek számos agyi funkcióját képtelenség lenne újra működésre bírni.

– Ezek szerint Mario kezdettől fogva skizofrén emberként jár-kel Evilágban? – hüledezett az ausztrál. – Sőt, így hirtelenjében össze sem tudom számolni, hogy ez hányszoros tudathasadás, hiszen egyrészt ott van benne a földi életének emléke a saját testével, aztán az evilági énje a lovászfiú testével, meg a kétféle agyi…

– Ne leltározz, kormányzó, ez nem így működik – vágott közbe Nihuc.

– Hanem hogy működik?

– Ha egy haldokló agyára új animát telepítünk, akkor az új anima kezdetben totálisan elnyomja a régi tudatot, annak minden ismérvével. Elnyom és lefojt minden idegen emléket és gondolatot. És ez jól is van így, hiszen ha nem így történne, akkor állna elő az a helyzet, amiről te beszélsz, és valóban egy skizofrén személyt kapnánk, akinek fogalma sem volna, hogy ő tulajdonképpen kicsoda, és rövid úton beleőrülne ebbe a tudathasadásba. Kezdetben tehát abszolút tiszta a képlet.

– Ezek szerint később már nem annyira…

– Így igaz, egy idő után óhatatlanul a felszínre törnek olyan emlékek, gondolatok, sőt képességek is, amelyekkel a delikvensnek nem könnyű szembesülnie. Ráadásul Mario esetében ez az időpont hamarabb következett el, mint ahogy várható lett volna. Némely vonatkozásban pedig szinte átmenet nélkül. Emlékszel például arra, hogy egyik napról a másikra megértette a meori nyelvet? Sőt, nemcsak megértette, de maga is képes volt ezen a nyelven kommunikálni.

– Csakugyan! – kiáltott fel Dariosz. – Elvégre a gordeai lovászfiúnak nyilván a meori volt az anyanyelve!

– Helyes a tipped, ez a tudás valóban a gordeai fiú elméjéből származott.

– És a lovaglás, mint képesség?

– Az kevésbé az elme emléke, mint inkább a testé. Ha kissé tudománytalanul akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a gordeai fiúnak minden izma, csontja és ina emlékezett a lovaglásra, ennek köszönhető, hogy Mario, aki otthon legfeljebb filmen látott lovakat, Evilágba átköltözve gyakorlatilag azonnal a birtokába került ennek a képességnek. Persze ezen sem csodálkozott, hiszen miért ne rendelkezhetne rögtön efféle tudással egy virtuális játék szereplője?

– Nemrégiben azt is észrevettem rajta, hogy mintha gyorsabban vágna az esze.

– Ez is helyes megfigyelés. De nincs is mit csodálni rajta, hiszen azokban az időszakokban, amikor lényegében két ember elméje dolgozik egyszerre az agyadban, bizonyos képességeid összeadódnak.

– Na de mi a helyzet a sebezhetetlenséggel? – kérdezte jelentőségteljes hangon Dariosz.

– Az teljesen más téma – szögezte le Nihuc. – Mario azért sebezhetetlen, mármint bizonyos határok között, mert egészségügyi nanorobotok ezrei munkálkodnak a testében, a létezésének minden egyes pillanatában.