Osmosis – 345. fejezet

– Mit jelentettek a kémeink Aldea szigetéről? – kérdezte öreg titkárát a Kormányzói Hivatal ovális asztala mellett Dariosz kormányzó. Ez már csak azért is fontos téma volt, hiszen küszöbön állt a szomszédos Neridea lerohanása.

– A jelentések egybehangzóak – felelte Trin. – Mind a lakosság, mind a hadsereg körében az az uralkodó nézet, hogy a hajóhadaik pusztulását Avuluma démon okozta.

– Hogy kicsoda? – kapta fel a fejét Dariosz.

Az öreg titkár meghökkenve nézett a sziget első emberére:
– Az Avuluma nevű démon – ismételte meg.

– Nem Uvulumának hívják a vulkánt? – kérdezett rá nem túl magabiztosan Dariosz.

– De igen, uram. A vulkán neve Uvuluma, és a Szigetvilág lakosságának hiedelmei szerint abban lakik az Avuluma nevű démon, aki ha megharagszik az emberekre, akkor felszáll az alvilágból, és tüzes átkot repít mindenhová, ezenfelül füstöt okád és hamut szór. Aldea lakosságának mély meggyőződése, hogy Avuluma gyújtotta fel a hadihajókat, amelyek Osmosis ellen indultak.

Dariosz most már elvigyorodott:

– Látod, derék öreg titkárom, ezért lesz sokkal egyszerűbb, ha az én hitemet követed. Mert az én hitemben nincsenek holmi vulkánok meg démonok, csakis az egy igaz Isten, és senkinek a nevét nem kell megjegyezned, mivel még magának Istennek sincs neve, egyszerűen ő az Isten, és kész.

Trin az egyetértés jeleként enyhén meghajtotta a fejét, majd új témát nyitott:
– Elárulod, uram, hogy miért indítottad útnak már ma hajnalban az első hajórajt Neridea felé?

– Azokon a hajókon az egyházi testőrség katonái vágtak neki az útnak – magyarázta Dariosz. – Jobbnak láttam, ha azok a bajkeverők egy pillanattal sem töltenek el többet ezen a szigeten, mint amennyit feltétlenül muszáj. És különben is, mivel az ő egységük nyugatról fogja megtámadni Nerideát, valamivel több időre van szükségük, hogy odaérjenek a partraszállás helyszínére. Mi pedig annak rendje és módja szerint holnap hajnalban követjük őket.

– Biztos vagy benne, uram, hogy megfelelő harcértéket képvisel ez a különítmény? – kérdezett rá óvatosan Trin. – Bevallom, én ezekről az egyházi katonákról még azt is el tudom képzelni, hogy az első adandó alkalommal átállnak az ellenség oldalára.

– Még ha ez be is következne, a következményektől ne tarts, derék titkárom – szólt megnyugtató hangon a kormányzó. – És egyáltalán, rázz le magadról minden aggodalmat, ami bármilyen módon az invázióval kapcsolatos. Bízz bennem, és hidd el, hogy Isten mindvégig a segítségünkre lesz. Pontosan úgy, ahogy Osmosis megvédelmezése során is történt. Te csak a hazai államügyekre összpontosíts. Még sohasem hagytam el ennyi időre az országot, és mostantól kiemelten fontos, hogy megértsd, te vagy itt a jobb kezem.

– Ennek némileg ellentmond, hogy Nihuc vezérezredest nevezted ki országbírónak – jegyezte meg Trin, de módfelett közönyös hangon, nehogy a kormányzó panasznak értékelje a közleményét.

A hang valóban épp eléggé szenvtelenre sikerült, Dariosz el is engedte a füle mellett a mondatban megbúvó esetleges neheztelést, és inkább a megemlített névvel kapcsolatban kérdezett rá:
– Jut eszembe: van már valami eredmény azzal kapcsolatban, amivel nemrég megbíztalak?

– Sok mindennel bíztál meg, uram – kezdte a választ a személyi titkár, és ebben már valóban volt némi panasz –, de ha az országbíró múltjának és személyiségének felderítésére célzol, akkor csak azt mondhatom ilyen rövid idő elteltével, hogy elindítottam az adatgyűjtést a megfelelő csatornákon.

– Nekem ennyi elég is – emelkedett fel a székéből Dariosz. Elbúcsúzott a derék öreg titkárától, és újabb tárgyalási helyszín felé vette az irányt.

A nap folyamán igen sok megbeszélést kellett még lefolytatnia. Konzultált a saját vezérkarával, aztán a Neridea Ezred főtisztjeivel, no meg persze magával a királlyal is. Ezenkívül Raudonával és Szubotájjal is egyeztette a küszöbönálló hadművelet részleteit.

Késő délután volt már, amikor benyitott Oleszja lakosztályába. A lány édesdeden aludt, és ez a felismerés Darioszt arra indította, hogy óvatosan és főleg halkan tevékenykedjen a helyiségben. No persze, ez a tevékenykedés nem volt igazán bonyolult. A kormányzó levetette a köpönyegét, a szófára helyezte, aztán körbejárta az ágyat, és közben le sem vette a szemét a nőről.

Oleszja arcát hihetetlenül lenyűgözőnek találta. Egyszeriben már nem érzékelte az idő múlását, így lehet, hogy percekig is bámulta megbűvölve. Mindeddig az volt a meggyőződése, hogy az orosz pilóta szépségét az acélkék szemeinek varázslata okozza, de most be kellett látnia, hogy ez a nő lehunyt szemmel is elragadóan gyönyörű. Valami olyasféle harmónia és békesség sugárzik belőle, ami egyszerű szavakkal kifejezhetetlen.

No persze, Dariosz nem lett volna férfi, ha nem veszi számba a többi látnivalót is. A vékony takarón átsejlő alakot, a pihegő mellek megemelkedését minden egyes lélegzetvétellel, a csípő és a fenék ívét, amelyeknél gömbölyűbb vonalat szobrász vagy festőművész sem tudott volna rajzolni…

A kormányzó azon kapta magát, hogy egyszer csak óvatosan elhátrál a pamlagig, és aztán lassan leereszkedik rá, történetesen ráülve a saját, imént levetett köpönyegére.

Nagyon sokféle gondolat tört rá ebben a percben. Ezek jó része még a Föld nevű bolygóról származott, és a legkülönbözőbb melbourne-i nőkkel volt kapcsolatos. Számtalan emlék rohanta meg, de mintha ezek egyszer csak mind belefolytak volna egy nagy lélektölcsérbe, amelynek kimeneti oldalán egyedül Oleszja feküdt, lehunyt szemmel, egyedül, magára hagyva, óvó és ölelő férfikarokért sóvárogva.

– Hát itt vagy?

Dariosz néhány pillanatig nem is fogta fel, hogy most a szőke lány szól hozzá, nem a csalfa, hazug, álszent és tisztességtelen nők valamelyike a múltból.

– Milyen bután pislogsz – nyújtózott ki Oleszja aprócskát kuncogva, aztán újra lehunyta a szemét, és mosolygós arcán jól látható volt, hogy pontosan tudja, mi történik éppen, és nagyon élvezi ezt a helyzetet.

Dariosz talán egy kicsivel még jobban szerette volna élvezni a helyzetet, így hát ledobálta magáról a maradék ruházatát, és odabújt a lány mellé a takaró alá. Csakhogy ekkor olyan közlemény hangzott el, amely nyomban gátat szabott férfiúi nekibuzdulásának.

– Mindjárt indulnom kell – közölte a lány, miközben hátranyúlt a bal kezével, és a kormányzó arcát kereste, hogy megsimogathassa. – Amint besötétedik, felszáll a két Golub, mert feladat van. Szubotáj és én levadásszuk az összes hajót Neridea minden kikötőjében, hogy mire ti odaértek, már ne találkozhassatok semmiféle ellenállással a tengerpartokon.

– Aham… hát, ez nagyon jó hír – motyogta Dariosz olyan hangon, mint amikor váratlan halálhírre reagál az ember, és közben igyekezett megakadályozni, hogy a merev hímtagja Oleszja meztelen fenekéhez érhessen. – Én is kimondhatatlanul boldog lettem tőle.

Azt pedig már csak magában tette hozzá:
– Hogy Avuluma rakná telibe a kurva Központot a tüzes átkaival meg az orrán-száján kiokádott füstjével!