Osmosis – 328. fejezet

Oleszja egy alkalmas pillanatban Szubotájnak is elmesélte mindazt, amit az űrállomáson tapasztalt. A tatárnak – Dariosszal ellentétben – esze ágában sem volt azt feszegetni, hogy a lány miért nem kérdezett rá Raudonánál a történtek okára. Nagyon is megértette őt. Inkább csöndesen üldögélt a pilótatársa mellett a pamlagon, és egy bizonyos terven járt az agya.

A szőkeség némileg félreértette a hosszú hallgatást, és egy idő után így szólt:
– Ezt szeretem benned a legjobban.

– Mármint micsodát? – pislogott sűrűn Szubotáj, mint aki szunyókálásból ébredt.

– Hát azt, hogy nem vágsz a fejemhez különböző dolgokat, és nem kezdesz példálózni, főleg nem bezzegelni – magyarázta Oleszja. – Pedig simán kifakadhatnál, hogy „ugye, galambocskám, mennyire igazam volt?”, meg hogy „látod, látod, már az első percben el kellett volna hinned, hogy igenis láttam azokat a felvillanó pontokat”.

– Mennyiben vinné előre az ügyünket, ha ezt csinálnám?

– Semennyire.

– Na ugye. Különben is, nálad jobban senki sem tudhatja, hogy valóban előfordult már velem olyasmi, hogy káprázott a szemem, mégpedig igen komoly helyzetben, tehát jogos volt a kétkedésed odafenn.

– Na, még ezt is szeretem benned, hogy ilyen… – kezdett bele Oleszja, de a társa rögtön belefojtotta a szót, mégpedig azzal, hogy felpattant a pamlagról, és a lányt is magával húzta.

– Mielőtt széleskörű leltár bontakozna ki a kétségtelenül elragadó tulajdonságaimról, inkább lépjünk a tettek mezejére – javasolta Szubotáj. – Irány a Régi Aréna!

– És mit csinálunk ott? – tudakolta Oleszja.

– Amit már rég meg kellett volna tennünk – felelte titokzatosan a társa.

A két pilóta megpróbálta olyan módon elhagyni a Kormányzói Palotát, hogy az a legkevésbé se legyen feltűnő. Nagyjából úgy viselkedtek, mintha csak afféle városnéző sétára indulnának, vagy éppen enni valami egzotikus finomságot a halpiacon, netán egy kifőzdében.

Később, amikor a Golub fedélzetén a magasba emelkedtek, Szubotáj kiadta a parancsot:
– Irány dél! – Majd kicsivel később hozzátette: – Irina, jelentkezz! Kérem a Zvezda stacionárius origójának koordinátáit!

Oleszja most már pontosan tudta, hogy hová igyekeznek, így hát nem lepte meg, hogy amikor maguk mögött hagyták Osmosis szigetét, a vadászgép fokozatosan veszített a magasságából, míg végül elmerült a tengerszint alatt.

– Az idejét sem tudom, mikor utaztam ilyen módon egy vadászgépben – jegyezte meg Szubotáj.

– Én meg aztán pláne nem – csatlakozott a lány, majd elragadtatottan felkiáltott: – Milyen csodálatosan tiszta ez a Belső-tenger!

– Naná, még csak alig vagyunk itt páran emberek, nem volt sem időnk, sem módunk szarrá szennyezni – dünnyögte maliciózusan a tatár.

A következő percek a tenger fantasztikus élővilágának megfigyelésével teltek. A sziget déli partjánál meglehetősen sekély volt a víz, a mindössze tíz-tizenkét méteres mélységben színpompás halrajok úszkáltak mindenfelé. Jelenleg leginkább a számukra teljesen ismeretlen, Golub nevű „fémcápa” útjából igyekeztek kitérni, amely bár lassabban haladt egy cápánál, mégis szokatlan volt a megjelenése.

Aztán elkövetkezett az a pillanat, amikor a vadászgép fokozatosan lefékeződött, majd meg is állt, a két pilóta pedig hosszan és némán, szinte leesett állal bámult valamire, ami nagyon különbözött bármiféle színpompás halrajtól.

Az űrlift pihent előttük a tengerfenék homokjában, lényegében teljesen sértetlenül.