Uvon padre jövőbe merengő gondolatait az a közjáték szakította meg, hogy ő és a különítménye a templom sarkánál belefutottak egy őrjáratba. Ráadásul ez az őrjárat szerfölött exkluzív volt, mivel a húsz katonát Nihuc vezérezredes és maga Dariosz kormányzó vezette.
– Jelentést kérek! – harsant fel rögtön a sziget első emberének hangja. – Mi folyik itt, padre?
Uvon első próbálkozásként előadta a rá oly jellemző negédes, behízelgő stílust, és ártatlanul pislogva azt duruzsolta:
– Igazán semmiség. Csak némi egyházi ügy, kár volna törődnöd vele eme nehéz napokban, kormányzó úr.
– Semmiség? – háborgott Dariosz. – Két martalócod fogja közre Osmosis egyházának fejét, és te azt mondod, ne is törődjek vele? A bolondját járatod velem, padre?
– Arról nem is beszélve – szólt szigorúan Nihuc is –, hogy a martalócaid hárman vannak, mindhárman fegyveresek, ezáltal megsértik Osmosis Törvénykönyvének azt a passzusát, amely a gyülekezési jogról rendelkezik hadiállapot idejére.
Uvon immár riadt arccal magyarázkodott:
– Ez csak a látszat, vezérezredes, ugyanis…
– A titulusom: országbíró! – mutatott rá zord hangon Nihuc.
Zsatar főpap eddig is szelíden tűrte, hogy két oldalról szorongatják, de most felváltva szórt hálás pillantásokat a kormányzóra és az országbíróra.
A jelenet ráadásul nem tanúk nélkül zajlott. A főtér népe, bár óvatosan, de egyre nagyobb érdeklődéssel vette körül a tárgyaló feleket. Számosan akadtak köztük olyanok, akiket Zsatar a nap folyamán valamilyen módon megajándékozott, és most a megismétlődés reményében lebzseltek a főtéren. Ilyeténképpen nem volt kérdés, hogy a közhangulat jól kivehetően a főpap mellett állt.
Uvon padre ezt már nem bírta idegekkel, és most átváltott a kettes számú stratégiájára:
– Az mégiscsak hallatlan, ami itt folyik! – fakadt ki méltatlankodva. – Mi ez az erkölcstelen vegzatúra, ami már másodjára éri az egyházat a mai napon? Figyelmeztetek minden jelenlévőt, hogy az egyház, mint olyan…
– Te csak ne figyelmeztess senkit, padre! – üvöltött rá Dariosz. – Inkább adj hálát az isteneidnek, hogy beléd fojtottam a szót! Még a végén olyat mondtál volna, amit később megbánsz. Például azt, hogy az egyházad, mint olyan, voltaképpen Osmosis törvényei fölött áll.
Zsatar ekkor szólalt meg először. Végtelenül szelíden csupán annyit jegyzett meg:
– Csak egy igaz Isten létezik.
Dariosz kifejezetten örült a közbeszólásnak, mert ez továbbgördítette a forgatókönyvet a tényleges intézkedések irányába:
– Zsatar főpap személyvédelmét a Kormányzói Testőrség mostantól átveszi. Azonnal engedjétek el!… Kegyelmes uram, megkérlek, sétálj szépen ide, hozzánk.
Az öregember szíves-örömest sétált volna, csakhogy a két martalócnak esze ágában sem volt elengedni a karjait. Ők Uvontól vártak utasítást, a padre azonban egyelőre habozni látszott.
– Nem hallottátok, mit mondtam? – üvöltötte Dariosz. – Megparancsolom, hogy azonnal engedjétek el a főpapot!
A helyzet immár pattanásig feszült, pedig a java még hátravolt. Történt ugyanis, hogy a Zsatar jobbján álló martalóc idegei felmondták a szolgálatot. Teljesen elvesztette a valóságérzékelését, és nagy nekihevültségében tett egy meggondolatlan mozdulatot. Átfogta a főpap nyakát, és a kezében tartott rövid tőrét egyenesen Zsatar gigájának szegezte.
A jelenetet körülvevő tömeg felől harsány pfujjolás volt a reakció, ezt viszont Uvon értette félre alapjaiban. Mivel Zsatar és a martalóc is mögötte álltak, a padre meg volt róla győződve, hogy Osmosis vallásos és istenfélő népe egyértelműen kiáll az egyház mellett. Így hát a legnagyobb magabiztossággal vágta Dariosz és Nihuc szemébe:
– Csak azt tudom ismételni, amit a derék Zsatar főpap hangsúlyozott mindig a legnehezebb helyzetekben. Mármint amikor még nem bomlott meg az agya. Nincsen hatalmatok fölöttünk!
A vezérezredes arcán jellegzetes farkasvigyor szaladt szét. Az áramköreiben futó információkat pillanatok alatt összerakva teljesen világos volt számára a helyzet. Magyarán szólva: ő már azt is tudta, amit Uvon még nem, miszerint nemcsak a törvények, de a tömeg is mellettük áll. Ennek megfelelő magabiztossággal nyilvánította ki:
– Ez lázítás!
Jobb végszó Dariosznak sem kellett, habozás nélkül megparancsolta a testőreinek:
– Lefogni mindet! Uvon padréval az élen!
A zavarodott egyházi katona agyában ekkor minden összekeveredett. Egy szempillantás alatt átfutott rajta valamennyi terv és parancs, előrejelzés és felsőbb utasítás, amit az elmúlt időszakban az egyházi elöljáróitól hallott, és amelyek mind arra vonatkoztak, hogy küszöbön áll a köztársaság megdöntése, a királyság államformájának kívánatos visszaállítása, valamint a kormányzó elveszejtése.
De mind közül az a parancs maradt meg leginkább az elméjében, hogy elcsüggedni tilos, az igazság végül úgyis győzni fog, és aki e szent harc közben hőstetteket visz véghez, annak mindörökké ott lesz a helye az istenek oldalán az örök világosság országában.
Az elborult agy tulajdonosának immár nem voltak kétségei. Elengedte Zsatar főpap nyakát, de a másik kezében tartott tőrt eszében sem volt leengedni, sőt! Előlépett Uvon padre mögül, és rárontott a kormányzóra. A torka felé szúrt, de Dariosz hátrahőkölt, és kiváló reflexszel ő is tőrt rántott, majd visszatámadt, és átdöfte a martalóc bicepszét. Ugyanebben a pillanatban a delikvensnek egy dárda fúrta át az oldalát, és amikor összegörnyedt a fájdalomtól, a kormányzó akkorát térdelt az arcába, hogy az egyházi testőr vérbe borult fejjel terült ki a főtér kövezetén.
Mindez persze pillanatok alatt játszódott le, és mire a szájtáti nép óvatosan hátrébb húzódott, a Kormányzói Testőrség már foglyul ejtette a maradék két egyházi katonát és az akkor már meglehetősen pesszimista Uvon padrét.
Zsatar főpap üdvözült arccal álldogált a felfordulás közepén, és szelíden kijelentette:
– Az egy igaz Isten győzedelmeskedett.
Dariosznak valamivel fontosabb mondanivalója volt. Alkalmanként kissé lihegve, de nagyon magabiztosan kinyilvánította a főtér népe előtt:
– Az Osmosis Törvénykönyve által, a hadiállapottal összefüggő veszélyhelyzet okán rám ruházott hatalom értelmében az egyházi testőrséget ezennel feloszlatom!
Aztán megrugdosta a földön heverő támadója talpát, és megkérdezte tőle:
– Érzel annyi erőt magadban, hogy hírt vigyél a tieidnek? Ha igennel felelsz, nem vágatom le a fejedet itt, helyben.
– Igen – nyögte ki a katona.
– Rakjátok szekérre – parancsolta Dariosz, rámutatva a bámészkodó tömegre. – Bánjatok vele kíméletesen, hogy túlélhesse és elmesélhesse. Vigyétek el a Monostorba. Mondja meg a társainak, hogy az egyházi katonáknak napnyugtáig van idejük jelentkezni a Nyugati Helyőrségben. Fegyvertelenül, feltételek nélkül. Aki jelentkezik besorozásra, még lehet a hadseregünk tagja. Aki nem, azt úgy fogjuk üldözni, mint ahogy a rablógyilkosokat és erőszaktevőket szokás. És nem lesz kegyelem. Mert a kegyelmes Dariosz korszaka egyszer és mindenkorra véget ért.
