Amikor Dariosz az Arénában elbődült, és azt harsogta, hogy „Üzenetet hoztam nektek Istentől”, maga is meglepődött a következményeken. Nemcsak azon, hogy milyen pokoli hangerővel visszhangozták a Golub által felerősített szavait a létesítmény lelátói, hanem azon is, hogy a nézőközönség minden egyes tagja szinte megdermedt, mégpedig pont abban a pózban, amelyben éppen tartózkodott.
Voltak olyanok, akiket a kijárat felé való menekülésük közben ért a dörgedelem, mások éppen kurjongattak valamit, esetenként az öklüket rázva, megint mások pedig akár ülve, akár álltó helyükben merevedtek meg. Egyvalami azonban közös volt a sokadalomban. Minden egyes tagja lehiggadva, nagy érdeklődéssel és befogadóan fordult a küzdőtér közepén álló, a karját magasban tartó kormányzó felé, és kíváncsian várta a folytatást.
Darioszt egy percre ősrégi emlékek kerítették hatalmukba. Eszébe jutott például, amikor otthon, a Földön, életében először üvöltött bele a megafonba rendőrként, egy melbourne-i utcai zavargás és tömegoszlatás során. De ez persze semmi nem volt a mostani élményhez képest.
Aztán felrémlett neki egy még régebbi emlék, amikor húszévesen, 2014-ben először volt jelen a kedvenc együttese koncertjén. Az akkor már legendás AC/DC zenekar énekese, Brian Johnson szólt úgy a közönséghez, ahogy most ő tehette. Brutálisan kihangosítva, az egész teret betöltően és nagyon hatásosan. Dariosz úgy emlékezett, többször is a jeges borzongás öntötte el azon a varázslatos estén, amikor belegondolt, micsoda hatalom és micsoda felelősség ennyi emberhez szólni…
Hát, most az övé volt ez a felelősség. Pontosan érezte minden sejtjében ennek az arénai eseménynek a súlyát.
Leengedte a karját, és belekezdett a mondandójába:
– Isten azt üzeni mindnyájatoknak, hogy igencsak kedvérevaló volt mindaz, ami ezen csodálatos épület falai között történt az elmúlt napokban. Istennek tetsző cselekedet az, amikor a különböző népek fiai békésen, tisztán és becsületesen versengenek egymással, tisztelettel viseltetve mások erényei iránt. Isten tehát megáldotta az Olimpiai Játékokat, és reményét fejezte ki, hogy eme nagyszerű és nemes megmérettetés a jövőben minden esztendőben folytatódni fog.
Most először futott végig halk, de elismerő moraj a nézőközönség sorai között. Immár azok is visszaszállingóztak az ülőhelyeikre, akik nemrég még – biztos, ami biztos alapon – a menekülés mellett döntöttek.
– Isten minden népet szeret – folytatta a kormányzó –, és kinyilvánította, hogy minden nép gyarapodását és boldogulását kívánja, függetlenül attól, hogy Evilág melyik részén élnek ama nép tagjai. Istennek minden nemzet egyformán fontos, beszéljenek bármilyen nyelven, kövessenek bármilyen szokásokat, és legyenek bármifélék is.
Dariosz még hosszasan beszélt a népek és nemzetségek közötti megértés fontosságáról, egyre inkább beleélve magát a szerepébe, viszont ekkor már a nézőtéren is akadtak olyanok, akikre az Arénára lágy takaróként rásimuló békés hangulat oly módon hatott, hogy kérdésük is akadt.
Az első volt ezek sorában a díszpáholyban helyet foglaló Berberosz, ez a tekintélyt parancsoló termetű és habitusú főnemes, aki vallásügyi országnagyként szerepelt Dariosz kormányában.
– Aztán melyik istenről beszélsz most, kormányzó? – kiáltott fel öblös hangján.
Csakhamar teljesen elcsöndesedett a nézőtér. Még azok is lélegzet-visszafojtva várták a választ, akik nem értették pontosan a kérdést, ugyanis a lelátókon végigfutó élő hírlánc azonnal továbbította minden irányba, hogy miről is tudakozódott Dariosznál az egyik bizalminak tekinthető embere.
A kormányzó is érzékelte a megnövekedett érdeklődést, amely szinte egyik pillanatról a másikra pattanásig feszülő hangulatot eredményezett. Tudta, hogy a most következő megszólalása során nagyon egyértelműnek kell lennie, jól kell artikulálnia, és muszáj kellően megrendítő hatást elérnie. Még az is megfordult a fejében, hogy talán Attila, a magyar színész volna az, aki e percben sokkal alkalmasabb lenne erre a szerepre, de hát komoly hiányossága, hogy nem bírja a meori nyelvet.
Aztán összeszedte magát, nagy levegőt vett, és a tőle telhető legdrámaibb módon kiáltotta bele a feszült csöndbe:
– Csak egyetlen isten létezik!
