Kevés voltam neki – ez volt Dariosz első gondolata, miután becsukódott az ajtó a kedvese mögött. Mert most már így gondolt Sztavrilára, és ha akart volna, sem lett volna képes másképp.
Ott állt anyaszült meztelenül a kormányzói lakosztálya közepén, és égett az arca a szégyentől. Végig kellett néznie, ahogy ez a senkihez sem hasonlítható nő kinyitja az ajtót, óvatosan kiles a folyosóra, aztán anélkül távozik, hogy egyáltalán hátrapillantana. Szívbe markoló érzés volt, és nem mellesleg önbizalom és magabiztosság tekintetében is földbe döngölő.
Amikor kizökkent a lefagyottságból, hirtelen megfordult, és első szándékból fel akarta rúgni a nyomorult kis asztalt az összes pohárral, palackkal és egyéb míves edénnyel, de aztán higgadtságot erőltetett magára. Nem ezt tanulta Melbourne-ben a rendőriskolán.
A vállára terített egy köpenyt, és elindult a fürdő felé. Csak a hosszú folyosó végén találkozott a testőrség első tagjával. No igen, szinte az első rendelkezései közé tartozott annak idején, hogy a lakosztályát ne őrizze semmiféle ajtónálló. Csakis az épületszárnyat biztosítsák a legkiválóbb katonák. Gyűlölte a gondolatot, hogy amíg ő egy nővel tölti az idejét a lakosztályában, az ajtaja előtt két strázsa hallgatózik, és akaratlanul is fültanúja lesz, mi folyik odabenn.
Most azonban elhagyta a szigorúan biztosított épületszárnyat, és egy túlbuzgó őr utána is rohant, de hamar leszerelte:
– Ébreszd fel Cered építésvezetőt. Kéretem ide, a fürdőbe, most azonnal!
A katona elbizonytalanodott:
– Nincs szándékom megtagadni a parancsot, de nem hagyhatlak magadra, nagy tiszteletű kormányzó. Hogyan adhatnám át az üzenetet?
Dariosz nem volt olyan kedvében, hogy személyvédelmi kérdésekbe bocsátkozzon:
– A sziget bajnoka vagyok. Ha valaki rám támad, majd megoldom. Hallottad, amit parancsoltam? Ébreszd fel Cered építésvezetőt! Kéretem ide, a fürdőbe, most azonnal!
A katona – rövid habozás után – rémült arccal rohant el, de így is beletelt egy kis időbe, amíg Ceredet elő tudták keríteni. Addig Dariosz egykedvűen úszkált a medencében, és közben folyton utasítást kellett adnia a vízkezelő szolgának, hogy sokkal több hideget engedjen, mert szeretné felfrissíteni magát, nem pedig megfázásból lábadozik. A vén, sánta rabszolga végül eltalálta a megfelelő arányokat, de megfáradt arcán az látszott, még csak az sem érdekelné, ha kivégeznék a nem megfelelő hőfok miatt.
Cered óvatosan ereszkedett bele a vízbe, miután köszöntötte a kormányzót. Köztudott volt róla, hogy nagy kedvelője a boroknak, nyilvánvaló volt tehát, hogy a tegnap esti ünnepség után most komoly másnaposságtól szenved, de hősiesen próbálja leplezni.
Darioszt ezúttal nem mulattatta az építésvezető küzdelme a szédüléssel. E percben csakis Sztavrila járt az eszében, aztán a Föld nevű bolygó, meg az esetleg onnan származó evilági lakosok. Csak rótta a hosszokat elszántan a medencében, ezúttal a hátúszást részesítve előnyben, mert így jól megfigyelhette másnapos alattvalóját, és kellő hatékonysággal kommunikálhatott vele.
– Mikorra készül el az új aréna? – szögezte neki a kérdést a köpcös kis építésvezetőnek.
– Őszelő havára, kormányzó – vágta rá Cered, és magában végtelenül bosszankodott. Létezne, hogy a sziget első embere azért cibáltatta ki őt az ágyából, hogy ezt a nyilvánvaló és közismert adatot felkérdezze tőle?
Csakhamar kiderült azonban, hogy ennél többről van szó.
– Mi kellene ahhoz, hogy már nyárutó havának elején megnyithassa kapuit az új aréna? – kérdezte Dariosz.
Cered fejében láthatóan beindultak a fogaskerekek. Lehet, hogy alacsony és pocakos volt, külsejében jelentéktelen figura, de a saját területén a korpulens építésvezető volt az elsőszámú szaktekintély az egész szigeten.
– Kellene hozzá még százhatvannyolc ember – felelte.
Dariosz halványan elmosolyodott. Igazából végtelenül tisztelte ezt a pöttöm kis embert. Nem ám százötven, százhatvan, vagy százhetven. Nem! Százhatvannyolc! Ez a borissza fickó úgy számol fejben, mint senki más, ezt nem lehet elvitatni tőle.
– Kétszáz embert kapsz – jelentette ki Dariosz, majd odaérkezvén Cered elé, a medence végén lévő lépcsőkhöz, kiemelkedett a vízből, leült az építésvezető mellé, és nagyon szuggesztív modorban így szólt:
– Ha kétszáz új embert kapsz, akkor garantálni tudod nekem, akár az életed árán is, hogy nyárutó havára felépül az új aréna?
Az építésvezető, mivel biztos volt számításai helyességében, röviden felelt:
– Mindenképpen, kormányzó.
Dariosz megköszönte, felállt, a medence partjára lépett, és elindult a palota belseje felé, mert úgy gondolta, fontos megbeszélnivalója van most egy nővel, akire minden percben vágyakozva gondol.
