Az Orgil-ház aulájában Zsatar főpap és Uvon padre továbbra is meglehetősen rosszalló tekintettel figyelte a nagy jövés-menést és a szokatlan népsűrűséget. Nehéz volt eldönteni, melyikük arca játszik vörösebb színben a dühtől, de a ki sem írt versenyt végül egyértelműen a főpap nyerte, aki – miután elkezdett beszélni – a nagy erőlködéstől még inkább kipirult:
– Kivel? Lehet itt? Tárgyalni?
Baskír készséggel odasietett:
– Miről szeretnél tárgyalni, kegyelmes uram?
Zsatar annyira lihegett a felindultságtól, hogy a padre jobbnak látta, ha átveszi a szót. Egy pillanatra megszorította a főpap alkarját, és odasúgta:
– Ha megengeded, kegyelmes uram, én majd felteszem a kérdéseinket.
Az öreg Tanító immár Uvon felé fordult, és szolgálatkészen így szólt:
– Parancsolj velem. Miben tudok segíteni?
– Abban, hogy elmeséled, mi folyik itt – szólt szikáran a padre.
– Berendezzük az aulát iskolának – felelte büszkén mosolyogva Baskír. – Mindjárt itt lesznek a gyerekek, és kezdődhet is az oktatás.
– Miket beszélsz itt? – hüledezett Uvon. – Miféle iskola, miféle gyerekek? És miféle oktatás? Nem tudjátok, hogy Osmosis törvényei szerint iskolát csak az egyház működtethet?
– Biztosítalak, pontosan ismerjük a törvényt, és annak szellemében járunk el.
– Nem úgy tűnik. Nagyon nem… És mit szól ehhez Sztavrila úrnő? Egyáltalán hol van ő?
– Nem igazán tudnám megmondani – vonogatta a vállát az öreg Tanító. – Pár napja már nem láttuk. A legvalószínűbb az, hogy a fővárosban tartózkodik, és lelkes nézője az Olimpiai Játékoknak. Mi mást is tehetne egy ilyen jeles esemény idején?
– És ti a tudta nélkül átvettétek itt a hatalmat, hogy iskolásat játsszatok, amíg ő nem tartózkodik a birtokon? Hát ez szinte már felér egy lázadással! Nem féltek ti a törvény szigorától?
– Ne feltételezz rólunk rosszat, jó uram. Már megmondtam, hogy mindenben a törvény betűjének szellemében járunk el.
– Talán nem érted, amit mondok? – sziszegte Uvon. – Vagy ki akarsz oktatni a törvényről?
Végszóra odalépett Zurab, és tisztelettel fejet hajtott, de korántsem az egyházi méltóságok felé, rájuk ügyet sem vetett. Kizárólag Baskírnak szánta a szavait:
– Készen vagyunk a helyiség berendezésével, Tanító. Most már elmennék, engedelmeddel. Ma is nagy forgalom lesz a halpiacon, a lánynak szüksége lesz rám.
– Rendben – bólintott Baskír. – Köszönöm a munkádat. Végezetül csak annyit kérnék, hogy hozd ide nekem a papírokat, mert ezeket az urakat bizonyára nagyon fogja érdekelni, mi áll bennük.
A halárus minden kérdés nélkül eltávozott, és láthatóan egész pontosan tudta, miféle papírokról beszél az öregember.
Uvon padre felnevetett:
– Tanító? Téged nevezett úgy ez az ostoba szolga, hogy tanító? Hát miféle iskola lesz ez, ahol egy gyengeelméjű akarja oktatni a gyerekeket? Mert hogy gyenge az elméd, afelől semmi kétség. Fel nem bírod fogni, hány és hány törvényét szeged meg Osmosis Köztársaságnak. De segítek, hogy megértsd. Egy: Osmosis területén kizárólag az egyház működtethet iskolát. Kettő: ez az ingatlan itt lényegében egyházi tulajdon, mivel Orgil nagyúr annak idején úgy rendelkezett, hogy majdan az egyházra szálljon át a birtok, minden ingatlant és ingóságot beleértve. Három…
Soha nem derült ki, hogy miféle harmadik pontot szándékozott előterjeszteni a padre, mert ekkor megérkezett Zurab, két hatalmas papíruszt lobogtatva, és átadta azokat az öreg Tanítónak, aki viszont egyből Uvon kezébe nyomta a két iratot, aztán ő is előterjesztette a maga pontjait:
– Egy: mint mondtam, tudatában vagyunk, hogy Osmosis Köztársaságban csakis egyház működtethet iskolát. Az egyházunkat a kormányzó úr annak rendje és módja szerint már évekkel ezelőtt bejegyezte, mint ahogy erről az aláírása és a pecsétje tanúskodik. Kettő: ez a birtok valóban egyházi tulajdon, miután pár nappal ezelőtt az egyházunk megvásárolta Sztavrila úrnőtől, erről szól az adásvételi szerződés, amelyet méltóztatsz a kezedben tartani.
Most már nemcsak arcszín, de légzéstechnika alapján sem lehetett megkülönböztetni a két papot, mert Uvon pontosan úgy kezdett el hápogni, mintha Zsatart akarná kifigurázni, esetleg szinkronizálni:
– Micsoda?… Egyházatok?… Miféle egyházatok?
– Mi vagyunk a guzeliánusok! – vetette oda hetyke büszkeséggel Zurab, aztán vigyorogva a kijárat felé vette az irányt.
